A verseny
végleges lezárásaként ebben a postban összefoglaljuk, hogy mi volt a célunk a
versennyel, beszámolunk egyes benyomásainkról, és felsoroljuk a kedvenc
történeteinket.
A post első
felében Kirichan reflektál a versenyben szerzett tapasztalatairól és nyújt
nektek egy átfogó képet a zsűri céljairól és gondolatairól. Ezután először
Kiri, majd Ézemi, és végül Nárcisz kedvenc történetei következnek kis
megjegyzésekkel, hozzáfűznivalókkal.
Jó bogarászást!
;)
KIRICHAN
Sziasztok!
Megérkeztem
a versenyen olvasott kis szimpatikus, kedvenc történeteimmel, na meg a
javítással kapcsolatos észrevételeimmel.
Elsősorban
magáról a versenyről írnék egy pár szót nagy vonalakban.
Az első
forduló amolyan szintfelmérő volt, hiszen nem bonyolítottuk túl a feladatokat,
és a három választási lehetőséggel direkt arra törekedtünk, hogy mindenki a
magához megfelelő, stílusához illő opciót tudja választani.
Meglepetésként
ért minket, hogy rengetegen választottátok az "A" képet, míg a
"B"-t jóval kevesebben. Mindezek mellett a "C" képpel
négyen írtatok, de ez mégsem volt nagyon megdöbbentő számunkra, hiszen tudjuk,
hogy nem sokan kedvelik a fantasy műfaját, és nem is szeretnek ilyet írni.
A második
fordulóban a felmért szinthez viszonyítva azt néztük, hogy ki mennyire képes
elrugaszkodni a megszokott műfajoktól, és valami olyan szórakoztatót alkotni,
ami más, különböző helyszíneket és korszakokat hoz magával.
Igen, igen,
sokan mondtátok, hogy az előző forduló depresszív hangulata miatt lett vígjáték
műfaji kikötés mindegyik opciónál a második körben, ami részben igaz is, de
ezzel inkább változást akartunk hozni a versenybe, és próbára tenni titeket más
műfajokban is. Azt is figyeltük, hogy ki milyen leleményesen oldja meg a
kikötésekben írtakat, és hogy mennyire felkészült, azaz mennyire járt utána
egy-egy korszak jellemzőinek.
A harmadik
forduló pedig stílusirányzatokra lett bontva. Itt már teljesen az íráskészségre
hegyeztük ki a fülünket (vagy a szemünket?), és figyeltük, hogy mennyire
tudjátok magatokévá tenni egy-egy irányzat elemeit úgy, hogy az mégis a
sajátotoké legyen. Persze a legutolsó fordulóban már a legügyesebbek
történeteit olvashattuk, és igazán szoros volt a verseny egy-két helyen, így
nagyon nehéz volt döntenünk a dobogósok felől.
Minden egyes
történetet érdeklődéssel olvastunk, és ez a verseny számunkra is egy nagy
élmény volt. Nem csak azért, mert jobban összekovácsolódtunk négyen és
megtapasztalhattuk a csapatmunkát, hanem mert mi is fejlődtünk, és jó érzéssel
töltött el minket, hogy felelősségteljesen zártuk le a versenyt. (Ez a mondat
eléggé zsűriközpontúra sikeredett. XD)
Meg kell,
hogy mondjam, nem gondolom magam egy nagy zsűris alkatnak (főszervező asszony
miatt kerültem be a gárdába), de tényleg mind beleadtunk apait-anyait, hogy
tudásunkhoz képest megfelelően tudjunk titeket pontozni.
Na persze a
pontozás mindig nehezen ment, és fejtörések árán születtek meg a végleges
eredmények, de nem is ez volt talán a legnehezebb nekünk, hanem a véleményezés,
mármint a kritika.
Mindig
törekedtünk arra, hogy olyan építő kritikát kapjatok, ahol a kisebb-nagyobb
hiányosságaitok mellett a jó képességeiteket is kiemeljük. (És nem is egyszer
történt meg, hogy dicséreten kívül szinte mást nem tudtunk írni a kritikába,
mert alig akadt hiányossága egy-egy írónak valamelyik művénél.) Nekem konkrétan
a stílus megállapítása volt az egyik legnehezebb pont, amikor kritizálni
kellett.
Nem
utolsósorban próbáltuk megteremteni a csoportban a jó hangulatot és
kommunikálni veletek, hiszen a verseny egyik fő célja az volt, hogy társakként
kezeljétek egymást, és megbecsüljétek a másik munkáját is. A
véleménynyilvánítás és a fejlődni akarás egyaránt fontos, így örömmel láttuk,
hogy jó páran akadtatok, akiknek ezek szintén lényegesek.
Még egyszer
köszönjük szépen, hogy részt vettetek a versenyen. További sok sikert és
ihletet kívánunk nektek.
Oh, és akkor
a kedvenc pillanatokat, történeteket ki ne hagyjam!
Első
forduló:
Hatoska Tüske
című nyomasztó műve nagyon tetszett. A karakter enyhe tébolyultságát
érzékletesen megragadta.
A Roncsváros
gyermekei című alkotás! Hát Kilenceske összes története
tetszett. Kedves és szerethető stílusa miatt mindenkinek ajánlom. Ő volt a
kedvenc versenyzőm.
A császárnő
tenyere! Na, hát ez, ez egy igazi történelmisorozat-feelingű
novella volt tele bonyodalmakkal és izgalmakkal.
Én magam sem
tudom, miért, de valami fantáziát láttam Huszonnyolcaska
történetében.
Hát a Séta!
Hát az a Séta, szóval annak itt kell lennie!
A fáradékony
mágnesek elmélete. Jeee, ez kifejezetten azért tetszett, mert olyan
valósághűen volt ábrázolva a pár kapcsolata.
A Sírásóként
emlegetett The undertaker's sunset, ami hangulata miatt érdemel
dicséretet, magával ragadó. (És tényleg... eddig nem is tudatosult bennem, hogy
mindig csak Sírásónak hívtuk :D - Nárcisz)
Az alvó
ihlet! Itt a kedves, puha szeretet tetszett, ami annyira szimpatikusan volt
ábrázolva a történetben.
SoS, mert
Takáék aranyosak voltak. (Taka nagy arc volt benne :D - Nárcisz)
Második
forduló:
Kilenceske megint,
mert jó volt és szórakoztató!
A csel
diadala, amiért ennyire római hangulatot varázsolt elénk, na
meg a kellemes humorért.
Lusta
Stephania, mert ízig-vérig kaland, és emellé még haláli
szórakoztató is.
Jupiter álma! Ez maga a
vígjáték, amin annyit szórakoztunk és nevettünk.
Harmadik
forduló:
A 702-es
szoba. Jongdae kis karaktere miatt.
1951. egy igazi
hangulatos mű, aminek minden részlete magával ragadja az olvasót. Gyönyörű.
Üveggolyók
és pirulák. Le a kalappal, ilyen szép jellemrajzot hozni ennyire
érzékletesen leírva... hát imádtam mindenét ennek a történetnek, és nagyon
megható volt.
A város
tövében! Ezt minden kalandszeretőnek kötelező elolvasni,
nagyon izgalmas, és szépek benne a költői képek.
ÉZEMI
A 6–os
novella (Tüske) volt számomra az első forduló legjobbja; az író
elvarázsolt azzal, hogy nemcsak érzékeltetni próbálta a főszereplő viselkedésén
és gondolatain egy mániás depressziós ember tüneteit, hanem valósággal ő maga
is azzá vált. Nagyon hatásosak voltak az ismételgetett szavak, mondatok, az
áthúzott, mintegy félresikló gondolatok. Egy új világot mutatott, és egyszerűen
imádtam minden betűjét. :)
A 29-es
számút (Séta) találtam a legegyedibb történetnek ebben a fordulóban.
Sok helyen olvasni időugrásról, másik dimenzióról, de a fekete-fehér és a
színes világ gondolata különösen megfogott, ahogy a történet hangvétele és
kivitelezése is. Egy picit a barátság határait feszegeti a két fiú egymással
való viselkedése, az író mégis meghagyta az olvasónak a döntés jogát, hogy egy
párnak képzeli el őket, vagy csupán kicsit lazább, „koreaias” gondolkodású
srácoknak. Igényes és szép volt! :)
A 30-asnak
(A fáradékony mágnesek elmélete) szintén a hangulata fogott meg. A
cím és a szereplők szavai, apró kis gesztusai, tettei gyönyörűen mutatták, hogy
elfáradtak, belefáradtak ebbe a kapcsolatba. Már nem ködösíti el szemükben a
párjuk rossz tulajdonságait a szerelem, és egyre kevesebb türelemmel
viseltetnek egymás felé, ám még kapaszkodnak a másikba, képtelenek elválni
egymástól. Nagyon szép, átérezhető munka. :)
A 32-es (Az
a pocsék, esős őszi nap) üdítően hatott, egyrészt a kellemes, könnyed
humorossága miatt, másrészt pedig, mert egy szépen, ízlésesen megírt yuri
történetet ismerhettem meg benne. Az író nem fokozta feleslegesen a testiséget,
épp csak annyi volt benne, ami egy bimbózó vonzódásba belefér, és azután
nagyszerűen zárta le, keretezte be az egészet. Jólesett olvasni. :)
A 36-os
(Tündöklő vihar) novellának már a címébe foglalt ambivalencia is
felkeltette az érdeklődésemet; emiatt magamnak választottam ki mélyebb
elemzésre, kritikaírásra. Nagyon szép pillanatképeket vett kölcsön az író a
természetből; a kezdetben feszült, nyomott, majd egyszeriben felszabaduló
könnyed, friss hangulatával belopta magát a szívembe ez a történet is. :)
A 37-es (The
undertaker’s sunset) mű olvasásakor is az egyedi jelző volt, ami
először eszembe jutott. Fantasztikusan kapcsolta össze az író a könyvben
olvasott történetet a valóságossal, megmutatva, hogy „nem lehet a tragédiáknak
boldog befejezést írni”, vannak helyzetek, életek, emberek, amelyeken, akiken
nem tudunk segíteni. Nagyon átérezhető és elgondolkodtató történet volt. :)
2. forduló
A 9-es (A
múlt nyomában - Bátorság vagy botorság?) versenyző enyhe horrorral
fűszerezett, könnyed stílusú vígjátékán jókat kacagtam, emellett kellőképp
izgalmasra is sikeredett ez az alkotás. Amikor érthetővé vált, miért is védték
olyan vehemensen a ládát az ősi szellemek, az a rész volt talán a legütősebb.
:D Felüdítő élmény volt olvasni. :)
A 23-as
(Homok) novella egyszerre volt elvont, minimalista és mégis kellemesen humoros. :)
Mintha a szereplők kicsit a saját kis külön világukban éltek és
szerencsétlenkedtek volna, és számomra talán emiatt volt annyira vicces ez a
történet. Jackson és Ngozi utolsó párbeszéde a melegségről, a homokról és a
helytartó fiának szép szemeiről a novella végén vitte a pálmát; mindhárman jót
derültünk rajta. :D
A 37-es
(Lusta Stephania) helyszíneit és karaktereit fantasztikus
aprólékossággal alkotta meg az író, az egész történet élt és olvastatta magát.
:) A többi zsűritaggal egyetértésben ezt a művet tartottuk a forduló
legjobbjának. Nekem különösen az tetszett, ahogyan elénk tárta, milyen
tutyimutyi vezetőnek is tartja a főszereplő Jiho kapitányt, fokozatosan, de folyamatos
lelkifurdalással érlelve magában a gondolatot, hogy elteszi őt láb alól,
miközben valahol szinte mindvégig érződött, hogy túl jó ember ő ahhoz, hogy ezt
megtegye. Imádtam. :)
A 45-ös
(Jupiter álma) iromány alkotója igazán büszke lehet magára, mivel a
műve annak ellenére nagyon tetszett nekem, hogy rendesen telepumpálta
mindenféle szlenggel, pedig az ilyesmi nálam általában kivágja a biztosítékot.
:D Mégis… nem lehetett nem szeretni ezt a történetet a lüke GD pillanatnyi
gondolataival, a végén pedig azzal az elmés csavarral az alvó Jupiterről és a
képen megjelenő alakról. Ügyes, ötletes és szórakoztató alkotás volt. :)
3. forduló
A 6-osnak
(Mézes, fakó Tavasz) újra csak a hangulatát kell megemlítsem, mely ez
alkalommal melengetően kedves, szeretetteljes és melankolikus volt egyszerre,
és azt, mennyire egyedien valósította meg a szürrealizmus megjelenését az
írásában. Mintha a kislány egy másik világból csöppent volna oda, egészen
másként látta a környezetét, mint a hétköznapi emberek, és zsenge korán jócskán
túlmutató gondolatok keringtek a fejében. Újra elvarázsolt ez az egyedien
elvont stílus. :)
A 11-es
(1951) történetnek fantasztikus volt a légköre, ahogyan a koreai háborúba
repített minden apró kis részletecskéjével: a ruhákkal, az eszközökkel, a
környezettel. Úgy éreztem magam, mintha visszavitt volna az időben, és
egyenesen ott és akkor tett volna le. :) Leginkább az tetszett még, ahogyan
Jiwon érzéseit megfogalmazta; rég olvastam ennyire érzékletes és részletgazdag
leírását az újra fellobbanó tiltott szerelemnek, a vágynak. Csillagos ötös! :)
A 23-as
(Üveggolyók és pirulák) novellán jókat kuncogtam, mert az író annyira
eltalálta Ikje karakterét, azt az igazi suttyó, meg nem értett, hibákkal teli
művészlelket, akinek ugyanakkor mélyen belül nagyon is fontos a családja,
akármennyire is nemtörődömnek tűnik külső szemmel. Igazán élő, hangulatos és
szerethető történet, akár maga Ikje (és itt hangsúlyoznám, hogy én nem vagyok a
srác rajongója :D), a végére pedig kellemes meghatottsággal töltött el. Nagyon
tetszett! :)
A 37-est (A
város tövében) ebben a fordulóban is ki kell emelnem. A
poszt-apokaliptikus világtörténete a színekkel jelölt nemzetekkel és a
Paradicsom ígéretével fantasztikusan érzékelteti, hogy egy káoszba süllyedt
társadalomban újra erőre kapnak az ösztönök, a hiedelmek, előtérbe kerül a
vallás, és akarva-akaratlanul is közelebb kerülnek az emberek a természethez.
Szépen kidolgozottak voltak a karakterek- különösen a főszereplőé -, és a
történet íve is megragadott: Az író mindvégig a Paradicsom körül vezette a mi
gondolatainkat is olvasás közben, míg végül kiderült, hogy nem lényeges,
létezik-e, hisz’ magunkban kell megteremtenünk ezt a békés és termékeny helyet.
Lebilincselő és tanulságos történet; számomra az utolsó forduló legjobbja. :)
Végezetül
kiemelném még a 45-ös novellát (A Függetlenség Napja).
Ebben a műben Jin világa és gondolatai voltak olyan mélyek és ütősek számomra,
hogy megmaradtak a fejemben: A cirkuszban azt kell tennie, amit mondanak,
miközben nem a saját álmát követi, hanem egy hamis álmot, ahogyan az az idilli
kép is hamis, amit a közönség felé mutat. Leginkább pedig azt a gondolatot
éreztem hatásosnak, hogy tökéletesnek kell lennie, mert ha nem az, akkor ő
semmit sem ér. Levetítve ezt az egészet az idolokra, annyira fájdalmasan valós
képet festett az író, hogy csak keserédesen mosolyogva bólogattam olvasás
közben. Érzelmileg nagyon eltalált ez a kis rész. :)
NÁRCISZ
Első forduló
6 - Tüske.
Kifejezetten megfogott a történet feltűnő életszaga és a főszereplő
betegségének érzékletes, teljes mértékben átélhető átadása, valahogy fojtogató érzés
volt olvasni, és áradt belőle az a tömény kórházszag. Ijesztő történet volt
abban a tekintetben, hogy milyen hátborzongatóan valódi megfogalmazás és
érzések terén is, szinte kinyúlt a szöveg a monitorból.
11 -
Angyalkönnyek. Ez valahogy olyan "varázslatos" történet
volt nekem. Nagyon romantikus és fiatalosan tisztességes, kedves és bájos,
főleg Soohyun karakterét szerettem benne, olyan aranyosan kislányos. Anyukám
szerint a történet alapgondolata "csodaszép". Megjegyezném
mellékesen, hogy én magam tökre örültem, hogy Akdong Musicianös karakterek
szerepelnek benne, szeretem az AKMU-t, mondjuk jó, az iKON-t is. :D
15 - A
császárnő tenyere. Nagyon izgalmasnak találtam, végig lekötötte a
figyelmem, és megvolt a saját egyéni bája. Hyuna és Hyunseung románca pedig
hihetetlenül aranyos, nagyszerűen oldotta kicsit a történet komolyságát. Az meg
amúgy még külön dicséretre méltó, hogy egy ilyen bonyolult vezetésű sztoriba
nem kavarodott bele az író, nem lehetett ezt egyszerű megírni.
20 -
Ábrándom képei. Ami nagyon-nagyon tetszett benne, az az, hogy Hongki
milyen gyönyörű átéléssel ábrándozik a mindennapok szépségéről. Volt benne
valami, ami gondolatban végtelenül egyszerű, de leírva mégis zseniálisan
szeretetteljes. Szeretem a slice of life-ot, és ez a történet kiemelkedően
képviseli ezt a műfajt, mintha egy darabot megkaptam volna egyenesen az író
életérzéséből.
29 - Séta. Igazán
egyedi alapgondolatú történet szellemes, ízes kivitelezéssel. Ez is amolyan
"varázslatos" fajta volt nekem, egyszerre volt nagyon
reális/életszagú (a kiváló leírások miatt főként) és érdekfeszítően,
lebilincselően mesés, fantáziás. Amúgy ezóta a történet óta olykor azon találom
magam, hogy próbálom elképzelni a környezetemet teljesen fekete-fehérben... :'D
32 - Az a
pocsék, esős őszi nap. Nagyon rövid történet, de annál több őszinte érzés
rejtőzik benne. Igazán szerettem a melankóliáját, a megindító életszerűségét és
a finom nőiességét, teljesen láttam magam előtt az egészet. A leírások benne
nagyon megkapóak és hangulatosak, az pedig hihetetlen, hogy az író milyen
kimerítő teljességgel tudta átadni Solar jellemét ennyicske oldalban.
37 - The
undertaker's sunset. Nagyon is valódi, mindenki számára átérezhető
problémát boncolgat megkapó, fantáziadús mesés megoldással, leginkább a valóság
és a mese érdekes párhuzama-ellentéte teszi egyedivé. A mesés része tetszett
benne nekünk a legjobban, egyszerre volt bizarr módon elvont, kedvesen
szívmelengető és tragikus. Megrázó történet volt ez nekem, feltűnően egyéni
hangulattal.
Második
forduló
9 - A múlt
nyomában - Bátorság vagy botorság? Ezen minden sikítva röhögtünk, jól
eltalált a humora, az meg külön poén, hogy az elején lévő vicc csak a
végkifejlet ismeretével esik le az embernek. Nagyon bírtam benne azt a
hangulatos, pimaszan ízes megfogalmazást, és az ezekhez passzoló hol igencsak
elképzelhető, hol a vidám hangulatot fokozó leírásokat. Tetszetős volt a
jellemábrázolás is, még a mellékszereplők is szerethetőek és aranyosak voltak
:D
11 - A csel
diadala. Feltűnően jól eltalált sztori történelmi szempontból, tényleg volt
valamiféle ókorias, nem igazán mai hangulata, jól elképzelhetőnek és
kifejezetten izgalmasnak találtam. Nerva karaktere olyan szinten
ölelgetnivalóan szerencsétlenke volt, hogy nehéz kiverni a fejemből a sok
poénos kalamajkát, amit a butaságával okozott (amikor mások verseit kezdi
szavalni a téren, és ez Vernonnak le se esik, de Nervának se az, hogy Maecenas
tuti tudja, hogy nem ő írta a verseket... kész :D), Maecenas meg tényleg
ütnivaló. :D
37 - Lusta
Stephania. Fergeteges volt. De tényleg. :D Rengeteg karakter szerepelt benne, ami
egy max 15 oldalas novellánál erős veszélyfaktort jelenthet jellemformálás
terén, de tényleg mindüknek érződtek jellemvonásaik, és amilyen kis csicskák és
gyarlók voltak, pont olyan szerethetőek is. A történet maga meg kész
hullámvasút volt, rettentően izgalmas, élvezhető és egyéni hangulatú, a
karakterekhez illő pimaszka happy enddel. Megemlíteném még az elején a Róma
születéséről és növekedéséről szóló kis részt, hát az durván egyedi és ötletes
volt. :D
45 - Jupiter
álma. Ez a másik
mű, amit még "fergeteges" jelzővel tudok illetni, mert ezen tényleg annyit
nevettünk mindannyian, hogy a könnyünk is kicsordult. Hihetetlenül fantáziadús
és elmés, a történet egyszerre sugározza magából a szédítő veszélyt és a
komolyan vehetetlen, hihetetlen abszurdumot, egy igazi őrjítő lidérces álom az
egész. Zseniális a humora. :D Már önmagában a "G-Draco" név is olyan
vicces, hogy folyton felemlegetjük. :D
Harmadik
forduló
11 - 1951. Az írónak
ez a története is egyáltalán nem a XXI. század életérzését és felfogását
árasztja magából, szóval csak azt tudom mondani, hogy kiválóan megy neki az,
hogy átadja a régi korok hangulatát. Olyan szinten antik/retró az egész, hogy
tisztára olyan érzésem volt tőle, mint amikor igazán régi újságokat, könyveket
olvasok, csak ez a sztori szókimondóbb. Az érzelmeket is csodaszépen átadta az
író, Jiwon remegve elfojtott szerelme és Bohyung veszélyes csábító ereje is
tisztán kitapintható. A történet érzelmessége, a végefelé már szélsőségesen
tomboló részeges vágyak és a patinásság igazán egyedi élménnyé tették az olvasást.
Még ilyet!
23 -
Üveggolyók és pirulák. Az egyetlen történet volt a versenyen, amin sikerült
elsírnom magam. Nem tragikus, egyszerűen csak szívbe markolóan valódi; akárkivel
megeshet hasonló, teljesen át lehet érezni, és az író pont a dolgok lényegére,
mélyére tapint. Írtam már ezt a kritikájába is, de tényleg pont annyit ír le az
érzelmekből és pont azt hangsúlyozza ki, ami szükséges, nincs kertelés, csak a
tömény valóság, és ez a tömörség ebben a történetben annyira jól működik. Maga
a főhős is ízig-vérig igazi, gyarló figura, akinek a süketségeit nem szépíti az
író, csak egyszerűen, könyörtelenül feltárja őket, de egyáltalán nem negatív
szereplő, egy percig sem tudtam haragudni rá. Halk megjegyzésem, hogy kellemes
meglepetés volt fangirl lelkemnek, hogy i11evn a főszereplő, illik is hozzá ez
a megformálás. :D
37 - A város
tövében. Az olvasása közben már enyhe balsejtelemmel szívtam a számat, hogy
"előre látom, hogy ez a sok mellékszereplő mind üreske lesz", de
nagyon kellemeset csalódtam, mert jellemformálás terén egy rossz szavam nem
lehetett, de tényleg. A főhős is átérezhető lett, és a mellékszereplőknek is
megvolt a saját kis egyéni világuk, és ott virítottak a saját jellemzőik. Főleg
a két jó barátnőn mosolyogtam, meg a fanatikus parancsnokon. :) Ennek a
történetnek már eleve az alaptörténete is nagyon érdekfeszítő (a Biblia-részlet
után kirázott a hideg :') ), de a katonalét fájdalmait, aggodalmait is
nagyszerűen átadta az író, ahogy a táborból való távozás utáni ürességérzet is
teljesen átélhető volt. Az is dicséretes, hogy egy komplett, új
poszt-apokaliptikus világ tárult elém, és mégsem maradt bennem hiányérzet, a
lényeges részek mind szépen meg lettek magyarázva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése