3/48

“C” feladat

A múzsa

A férfi álmélkodva nézett körül, amíg az őt kísérő szolga kinyitotta a hatalmas kaput. Európai szemének szokatlan és gyönyörű volt a táj, hiába csodálta egész úton, nem tudott betelni vele. Amikor belépett az udvarba, meglepetése csak tovább nőtt, sosem látott még ehhez fogható házat. Több részből álló, fenséges épület volt. Meszelt falai fehérségét sok helyen szakították meg a beépített gerendák, amik így egyedi mintát kölcsönöztek neki.

A déli nap egyenesen a bejárati ajtóra tűzött, fénnyel árasztva el az udvart és a szobákat is. A tolóajtók finoman munkált fáját vékony anyag erősítette, a férfinak fogalma sem volt róla, miből készülhetett. A tetőt sötét cserepek díszítették, széle ívesen felfelé hajlott, és ez olyan hatást keltett, mintha az épület mosolyogna.

Annyira elmerült a ház tanulmányozásában, hogy nem vette észre, hogy valaki megállt előtte. Ábrándos tekintettel méregette a tetőt, ám a lágy hangra összerezzent.

- Ön biztosan Jerome Betrance – a nő mosolygott, amikor felnézett rá, sötét, mandulavágású szeme azonban tartózkodásról árulkodott. – Kérem, kövessen, uram!

A férfinak ideje sem volt válaszolni, engedelmesen követte hát a titokzatos nőt, miközben őt is jobban szemügyre vette. Megcsodálta hollófekete haját és a hasonló színű egyszerű kimonót, amit viselt. Értetlenül figyelte a ruhadarabot, hiszen annyit ő is tudott, hogy ez a japánok öltözete, nem pedig a koreaiaké.

A nő bevezette a házba, majd megállt az egyik ajtó előtt és letérdelt a földre. Szinte hangtalanul húzta ki az ajtót, mielőtt újra a férfira pillantott.

- Menjen csak be, Eric már várja önt – biztatta.

Jerome ugyan azt a mosolyt látta a nő arcán, de szó nélkül lépett a szobába, ahol megpillantott két sötétkék hanbokba öltözött alakot. Az ajtó csendesen bezárult mögötte, egyedül maradt a két idegennel.

- Foglalj helyet. – A magasabb férfi intett neki, mire ő engedelmesen leült vele szemben.

Egy hosszú pillanatig vendéglátóját figyelte, és megállapította, hogy erős arcvonásai tiszteletet parancsoló emberré teszik, ugyanakkor sötét szeméből csak barátságos érdeklődést tudott kiolvasni.

- Hálásan köszönöm, hogy meghallgatták a kérésemet, és hajlandóak vendégül látni ebben a két hétben – hajolt meg Jerome.

- Ez a legkevesebb, azok után, hogy annyit tett az unokaöcsénkért. Szívesen pártolom a jó művészetet, és az ön munkáját igazán érdekesnek találtam. Remélem, itt megtalálja azt, amit keres.

- Egészen Franciaországból utazott idáig, hogy megtalálja a múzsáját? – szólalt meg a másik koreai.

Alacsonyabb volt társánál, érdeklődve figyelte az európait, miközben beletúrt a hajába, ami néhány árnyalattal világosabb volt, mint testvére sötétbarna tincsei.

- Szeretnék valami újat mutatni a világnak, olyat, amit még nem láttak, és úgy hiszem, ehhez szükséges volt, hogy kiszakadjak a mindennapi környezetemből – magyarázta Jerome.

- Aki ilyen messzire elmerészkedik, biztos lehet benne, hogy csodálatos dolgokat láthat majd – mosolyodik el Eric. – Engedje meg, hogy bemutassam a fivéremet, Minut. Bátran forduljon hozzá, ha kérdése lenne.

Miközben a férfi beszélt, testvére rámosolygott a franciára, ám tekintete az ajtó felé fordult, amikor az kinyílt, és megjelent a fekete kimonós nő, kezében egy tálcával. Halkan húzta be maga mögött az ajtót, mielőtt letérdelt a férfiak asztala mellé. Szó nélkül készített teát a két koreainak és a vendégnek is. Mosolyogva osztotta szét a fekete bögréket, majd miután végzett, meghajolt. Fekete haja a padlót súrolta, amikor megszólalt.

- Szüksége van még valamire, uram?

- Minden megvan, elmehetsz – utasította Eric.

A nő felegyenesedett, majd halk léptekkel, gyorsan távozott a szobából. Jerome hosszasan figyelte, és amikor bezárult mögötte az ajtó, a férfiakhoz fordult.

- Ez a hölgy mindig mosolyog? – kérdezte.

- Csak akkor, ha vendéget fogadunk – nézett rá Minu, mielőtt óvatosan kezébe vette a csészét.

- Kage korábban gésa volt – magyarázta Eric. – Soha nem engedi, hogy az idegenek lássák az érzéseit, ezért bújik mindig egy mosoly mögé. Nagyon megtévesztő tud lenni.

- Csak volt? – értetlenkedett a francia. – Azt hittem, ha valakiből gésa lesz, az élete végéig az is marad.

- Elszökött a hivatása elől, amikor szerelmes lett – nézett rá az idősebb koreai. – Csodálom, hogy Kyuhyun nem mesélte önnek, alig lehetett bírni vele, az egész világ elé tárta volna a boldogságát.

- Azt sem árulta el, hogy ma nem lesz itt – tette hozzá Jerome enyhe sértettséggel a hangjában, mielőtt belekortyolt a teába.

- Berendelték a városba, néhány óra múlva haza kell érnie – vette át a szót Minu.

- Addig pihenjen le, Kage majd megmutatja önnek a szobát. Ha bármilyen kérdése van, ne habozzon feltenni őket. – Eric felállt az alacsony asztal mellől, az ajtóhoz sétált, majd kinyitotta azt.

- Mindenképpen így fogok tenni – mosolyodott el a francia, amikor meglátta, hogy a folyosó végén megjelenik a japán nő.

***

Jerome sokat aludt a hosszú úton, teli volt energiával, ezért nem akart a szobában maradni.

- Hölgyem, várjon! – szólt Kage után, amikor távozni készült. – Tudna mutatni nekem egy nyugodt helyet, amiből tudnék ihletet meríteni?

Amikor a nő megfordult, a férfi egy pillanatra meglepetést vélt felfedezni a szemében, de nem foglalkozott vele. Felkapta kisebbik bőröndjét, amit a szolga időközben bekészített a szobába, majd várakozóan figyelte a japánt.

- Természetesen, uram, kövessen – indult az ajtó felé.

Kage kisétált a házból, át az udvaron, egyenesen a rendezett gyep szélénél magasodó erdő felé. Keskeny ösvényen vezette át a franciát, akinek elállt a szava, amikor átértek a fák között. Hatalmas, füves tisztásra jutottak, amit csak keskeny fasor választott el az udvartól.

Jerome itta magába a látványt, víz csobogását hallotta, és amikor előrébb lépett, meglátta a távolban futó fürge patakot. A messzeségben a hegy csúcsa magasodott, csupasz sziklái a nap fényében fürödtek.

A férfi teljesen belefeledkezett a látványba, leült a fűbe, hogy kinyithassa a táskát, amit magával hozott a házból. Kage érdeklődve figyelte, ahogyan egyesével előkerültek a holmik. Jerome papírt, ceruzát, ecseteket és festéket vett elő a táskából, amiből kicsúszott egy mappa, és félkész festmények terítették be a földet.

A nő lehajolt, hogy összeszedje a szétszóródott papírokat, miközben alaposan megnézte a francia alkotásait.

- Miért nem fejezte be egyiket sem? – nyújtotta át a kupacot a férfinak, aki szórakozottan visszatette az egészet a helyére.

- Mindegyikről hiányzik valami – meredt a lapokra. – Ilyet bárki tud festeni, semmi egyedi nincs bennük. Azt szeretném megmutatni az embereknek, milyen a világ az én szememben, a képen lássák, amit én látok, és tudják meg, mit érzek!

- Ó, igen. – Kage arcán őszinte mosoly jelent meg. – A festészet, az önkifejezés gyönyörű módja, szavak nélkül ad hangot az érzéseknek. Hasonló a költészethez, titokzatos, mint a ködbe vesző hegy sziluettje a távolban. A művész benne van az összes alkotásában, a lelke kitárulkozik az egész világnak, mégis, oly kevesen ismerik meg igazi természetét. – A nő kiismerhetetlen tekintettel fürkészte a messzeséget. – Szomorú, ha nem értékelik az ember művészetét.

- Talán nem ismerték el az alkotásait, hölgyem? – Jerome szinte azonnal rátapintott a lényegre.

- Keleten sosem kaphat elismerést olyan nő, aki feladta a hivatását azért, hogy egy férfi összes kívánságát teljesítse – ránézett a franciára, majd enyhén meghajolt. – Bocsássa meg nekem, hogy feltartottam, ha szüksége van bármire, odabent megtalál.

A férfinak ideje sem volt válaszolni, Kage máris hátat fordított neki, és sietős léptekkel távozott. Jerome figyelme szinte azonnal visszafordult a természet felé, tanulmányozta a réten nyíló virágok színes kavalkádját, a különféle cserjéket és a hegy lábánál magasodó komor fenyőket is.

A keze szinte ösztönösen mozdult, a ceruza lágy hegye puhán csúszott a papíron, ahogy a művész megrajzolta az első motívumok vázlatait. Teljesen belemerült a munkába, hamarosan több színnel is dolgozott, a fehér lap kezdett életre kelni keze alatt. Növények stilizált alakja kígyózott a papíron, gömbölyű formák, amik a természet szépségét tükrözték.

Jerome hosszú órákon át rajzolt, mégsem vette észre az idő múlását, annyira belemerült a munkájába. Amikor végre felnézett, szembe találta magát egy sötétbarna szempárral. A tisztás szélén, egy vastag törzsű fa árnyékában megpillantott egy törékeny alkatú lányt.

„Egy nimfa!”

Ez a gondolat mosolyt csalt az arcára, új papírt vett maga elé, és ismét munkához látott. Nagy vonalakban vázolta fel a nő alakját, ám megállt a kezében a ceruza, amikor a lány megmozdult. Óvatosan merészkedett közelebb a férfihoz, ám amikor meglátta, hogy felnéz a munkájából, megtorpant.

Jerome hívogatóan intett a lánynak, de nem szólalt meg, lenyűgözve figyelte a különös szépséget. A lány mandulavágású szemében bizonytalansággal keveredő kíváncsiság csillant, lágy vonású arcán félénk mosoly játszott. Karcsú alakját tradicionális koreai ruha takarta, aminek felső része fehér selyemből készült, szoknyája pedig vörös színben pompázott.

Amikor az idegen nem mozdult, a férfi lerakta az ölében tartott rajzot, felállt, majd tett egy óvatos lépést. A lány azonnal hátrálni kezdett, gyorsan megfordult és szaladni kezdett a fák felé. Jerome utána iramodott, hogy ne veszítse szem elől. Könnyedén tartotta vele a lépést, hiszen a sokrétegű szoknya akadályozta a lányt a mozgásban.

A férfi megszaporázta lépteit, így sikerült elkapnia a lány csuklóját, mielőtt eltűnhetett volna az erdőben. Maga felé fordította, és elmerült ijedt tekintetében, miközben óvatosan hátrálásra kényszerítette. Amikor a lány háta egy fa törzsének feszült, Jerome óvatosan végigsimított az arcán, majd a füle mögé tűrt egy rakoncátlan tincset. A napfény megcsillant egyenes, barna haján, amikor szégyenlősen elfordította a fejét.

- Ne félj tőlem, szépséges leány, nem akarlak bántani. – A francia halkan beszélt, nem akarta jobban megrémíteni.

Azonban a lány nem felelt, némán nézett fel a férfi sötétkék szemébe, ám hamar elkapta a tekintetét, és inkább szemügyre vette fogva tartóját. Szégyenlősen figyelte férfias arcát, finom vonásait és csókra csábító ajkait. Félhosszú, enyhén hullámos, barna haj keretezte Jerome arcát, állán friss borosta sötétlett. A férfi magas volt és izmos, ruhája megfeszült mellkasán, inge alól elősejlett napbarnított bőre.

A lány végül elszakította róla a tekintetét, és addig mozgolódott, amíg ki nem szabadult. Újult erővel kezdett szaladni, egyenesen a biztonságot nyújtó ház felé. Jerome ismét üldözőbe vette, azonban a kert szélén megtorpant, amikor észrevette a barátját.

Kyuhyun a tornácon állt, családtagjaihoz hasonlóan sötétkék hanbokot viselt, és mosolyogva beszélgetett a mellette álló nővel. A francia először fel sem ismerte Kagét, hiszen átöltözött, finom selyemből készült, drága kimonót viselt. A vörös anyagot aprólékos mintával díszítették, a darvak és a cseresznyevirágok elegáns megjelenést kölcsönöztek viselőjének.

Kage arca fehérre volt festve, szemét sötét tussal rajzolta körbe, ajkait pedig vörössel hangsúlyozta. Haját művészi kontyba tornyozta és néhány díszes tűvel rögzítette, hogy a helyén maradjon. Jerome egy pillanatra úgy érezte, mintha egy japán teaházba szaladt volna, ám eszébe jutott az erdei lány, így kíváncsiságtól vezérelve a beszélgetők mellé lépett.

- Jerome, barátom! – köszöntötte széles mosollyal a koreai. – Örülök, hogy látlak, de miért lihegsz ennyire? – vonta fel a szemöldökét.

- Kergettem egy gyönyörű nimfát, de elmenekült előlem! Pedig én csak meg akartam festeni…

- Hát ezért sietett ennyire – szólt közbe Kage.

- Szeretnéd megfesteni az unokatestvéremet? – Kyuhyun sötét szemeiben meglepetés villant.

- Őt kerestem eddig, utat mutatott nekem, már tudom, mit szeretnék festeni.

- Junnie lesz a múzsád? – mosolygott a férfi, miközben lopva a gésára pillantott.

- Csak ő lehet, abban a pillanatban tudtam, amikor megláttam. Ha megfesthetném, végre minden rajta lenne a képen – mesélte lelkesen a francia.

- Vacsora után bemutatlak neki – ígérte Kyuhyun. – De előtte beszélni szeretnék veled, kérni szeretnék tőled valamit.

- Remélem, a segítségedre leszek – nézett rá Jerome. – Miről lenne szó?

- Kage, felkészítenéd Junniet, amíg én beszélek Jeromemal? – fordult a nő felé.

- Természetesen, ahogy akarod – Kage tekintete hosszú ideig pihent a férfi finom vonalú arcán, mielőtt hátat fordított a barátoknak.

Kyuhyun a francia kíséretében sétált az udvarra, ahol szembefordult vele, és miután megbizonyosodott róla, hogy a nő már nem hallhatja szavait, beszélni kezdett.

- Meg fogom kérni Kage kezét…

- Ez nagyszerű! – vigyorodott el Jerome. – Tudtam, hogy jót tesz majd neked, hogy egy évig mellettem éltél.

- Jó, hogy említed. – A koreai zavartan túrt bele sötét hajába. – Szeretném neki megmutatni a kastélyodat, ha nem lenne ellenedre.

- Bármikor a rendelkezésetekre bocsájtom, csak üzenj előre – derült fel a férfi arca. – De áruld el, hogyan hódítottad meg?

- Egyenlő félként kezeltem, és megadtam neki azt, amire mindig is vágyott, elismerést kapott tőlem és szeretetet.

***

A vacsoránál összegyűlt az egész család, az asztalfőn Eric foglalt helyet, jobbján Minu, mellette pedig Junnie ült. A családfő másik oldalán Kyuhyun térdelt az alacsony asztalnál, míg Kage a lehető legközelebb húzódott hozzá. A vendég szemben kapott helyet Erickel, oldalán a két lánnyal.

Ezúttal szolgáló terítette az asztalt, és amíg a férfi felszolgálta az ételt, Jerome megfigyelte, hogy a japán nő teljesen másképp viselkedik, mint délután. Most, hogy nem a vendéggel volt elfoglalva, látszott, hogy a család tagja. Ám a francia figyelmét a másik lány kötötte le.

Junnie gyakran vetett lopott pillantásokat a férfi felé, ám minden alkalommal pirulva fordult el, amikor az viszonozta a pillantását. Jerome az egész étkezés alatt őt figyelte, türelmetlenül várta, hogy beszélhessen vele.

Amikor a lány felállt, hogy távozzon a szobából, ő utána indult, és a folyosón óvatosan megérintette a vállát. Junnie arcán félénk mosoly bujkált, és ez az apró gesztus megdobogtatta a férfi szívét. Annyira lefoglalta az előtte álló szépsége, hogy szinte észre sem vette, hogy barátja elsétált mögötte.

Kyuhyun egyenesen a szobájába sétált, Kage pedig szó nélkül követte. Amikor az ajtó bezárult mögöttük, szembefordult a nővel, aki szinte azonnal végigsimított mellkasán és vállán.

- Mi a baj, Kyuhyun? – halk szavaiból aggodalom csendült. – Olyan feszült vagy… - miközben beszélt, ujjai feljebb csúsztak, gyengéden masszírozni kezdte a férfi kemény izmait.

- Nincs semmi baj – mosolyodott el halványan Kyuhyun. – Kérdezni szeretnék valamit, de nehezebb lesz, mint gondoltam.

- Tudod, hogy bármit kérdezhetsz – a nő az arcát fürkészte, mégsem tudott kiolvasni semmit a gondolataiból.

- Kage – fogott bele a férfi, majd nagy levegőt vett, hogy folytatni tudja. – Hozzám jössz?

A nő ujjai mozdulatlanná dermedtek döbbenetében, képtelen volt mosoly mögé rejteni érzéseit, hitetlenül meredt Kyuhyunra, és érezte, ahogy egy könnycsepp legördül az arcán. Kezei a férfi nyakára csúsztak, míg ő közelebb húzódott hozzá, hogy gyengéden megcsókolja.

- Hozzád megyek, farkasom – mosolyodott el Kage, amikor Kyuhyun a dereka köré fonta karjait.

- Gyere, szépségem. – A férfi nem tudta titkolni boldogságát, szája felfelé görbült, miközben gyengéden arrébb húzta a nőt, majd leültette a földre. – Várj egy kicsit.

Az asztalhoz sétált és a kezébe vett egy rongyot, mielőtt letérdelt Kage elé, aki lehunyta a szemét. Tudta jól, mit tervez a férfi, engedelmesen hagyta, hogy lemossa arcáról a rizsport és a festéket. Amikor végzett, csókot lopott a nő ajkairól, ám ő csak kinyitotta a szemét, és elmosolyodott. Továbbra sem mozdult, megvárta, hogy Kyuhyun a hajtűktől is megszabadítsa.

- Én vagyok a legszerencsésebb férfi – szólalt meg végül, miközben beletúrt a nő dús hajába. – Tényleg hozzám jössz?

- Kérned sem kellene – Kage vidáman nyúlt a férfi ruhája felé, kecses ujjai könnyedén gombolták végig a mellényt.

Teljesen más emberként viselkedett most, hogy meg merte mutatni az érzéseit. Fürgén mozgott, perceken belül csak az alsó ruha maradt Kyuhyunon. A nő elégedetten nézett végig a férfi meztelen felsőtestén, vágyakozva pillantott nyakára, ám arrébb húzódott, meghagyta a férfinak a kezdeményezés lehetőségét.

Kyuhyun nem tétovázott, Kage háta mögé nyúlt, hogy kioldja az övére kötött csomót. Nem sietett el semmit, lassan, érzékien szabadította meg a drága ruhától, miközben végigcsókolta az előtűnő puha bőrt. Gyengéden hanyatt fektette a nőt, és miután ledobta saját alsóját is, fölé térdelt.

Kage somolyogva méregette a férfit, ám amikor megtámaszkodott mellette és megcsókolta, egyszerűen csak lehunyta a szemét és élvezte az érintéseit. Kezét felcsúsztatta Kyuhyun vállán, a hátát simogatta, amíg a férfi a melleinél időzött.

Lassan, szerelmesen csókolta végig a nő egész testét, meg akarta neki mutatni saját boldogságát. Kage egy percig sem tiltakozott, készségesen fogadta magába a férfit, lábait derekára kulcsolta, hogy közelebb érezhesse magához. Ujjai utat találtak a férfi hajába, játékosan simogatta puha tincseit, mielőtt forrón megcsókolta.

Kyuhyun birtokba vette ajkait, nyelve lustán csúszott a nő szájába, hogy lassan, de szenvedélyesen csókolja, miközben a testében mozgott. Kage jóleső sóhajai elégedett mosolyt csaltak a férfi arcára, aki elhúzódott tőle, hogy végigmérhesse szépségét. Nem tudott betelni a látvánnyal, a nő padlón szétterülő fekete hajával, kipirult arcával, csillogó szemével és ajkával, ami az ő csókjától vöröslött.

- Szeretlek – súgta a fülébe az egyetlen szót, ami elég volt arra, hogy kifejezze vele az összes érzését.

Kage az ajkai közé súgta szerelmes válaszát, amivel elérte, hogy a férfi még boldogabbá akarja tenni. Úgy mozgott, hogy a legnagyobb élvezetet nyújtsa, csak arra figyelt, mi a legjobb a nőnek. Lassan tette magáévá, hogy érezze, nem csak a testét kívánja, szereti a lelkét is.

A nő teste megfeszült, amikor elérte a beteljesedést, a férfi nevét sóhajtotta gyönyörében, mielőtt magához húzta egy utolsó csókra. Kyuhyun készségesen viszonozta a szenvedélyes érintést, hamarosan ő is megremegett a legnagyobb élvezettől, halkan nyögve követte szerelmét.

Fáradtan támaszkodott felette, mielőtt lassan kihúzódott belőle. Futó csókot lehelt az ajkára, majd felállt, hogy előkészítse az ágyat. Kage pihegve figyelte minden mozdulatát, és amikor Kyuhyun intett neki, örömmel bújt a hívogató takarók közé. Homlokát a férfi mellkasához szorította, míg ő védelmezően átkarolta. Némán feküdtek egymás mellett, kellemesen fáradt testük kényelmesen simult egymáshoz, amíg el nem nyomta őket az álom.

***

A francia már korán reggel a barátja szobája előtt várakozott, annyira izgatott volt, hogy nem bírt várni. Azonban amikor nyílt az ajtó, meglepetten látta, hogy nem a férfi állt vele szemben.

- Jó reggelt, Jerome! – Kage teljes természetességgel köszöntötte, majd összébb húzta magán a ruhát, és minden további szó nélkül eltűnt a folyosón.

A férfi értetlenül meredt utána, de nem volt sok ideje nézelődni, néhány perc múlva megjelent Kyuhyun is, széles vigyorral az arcán.

- Igent mondott – újságolta a hírt, mire Jerome is elmosolyodott.

- Gratulálok! – veregette meg barátja vállát. – Junnie is megengedte, hogy lefessem!

- Akkor ma mindkettőnknek jó napja lesz. Hol akarod megfesteni? – érdeklődött a koreai.

- Kint a tisztáson, ahol tegnap találkoztam vele, a természetben lesz igazán gyönyörű! – meredt maga elé ábrándos tekintettel Jerome.

- Gyere, te megihletett művész – húzta be maga után az ajtót Kyuhyun. – Reggeli után már mehetsz is alkotni – indult el a folyosón.

Amint beléptek a helyiségbe, először a két nőt pillantották meg. Az asztalnál ülve, halkan beszélgettek valamiről, ám amikor Junnie észrevette a franciát, zavartan elhallgatott. Kage megengedett magának egy őszinte mosolyt, mielőtt érzelemmentes álarca mögé rejtőzött.

Az evés izgatott várakozással telt, a két férfi felelevenítette közös múltját, az egyetemi éveket, míg a nők érdeklődve hallgatták őket. Azonban Jerome szinte képtelen volt elszakítani a tekintetét a félénk lányról, fejében már számos ötlet körvonalazódott, hogyan adhatná vissza törékeny szépségét.

Kyuhyun észrevette barátja pillantásait, így amikor felálltak az asztaltól, mosolyogva megszólalt.

- Menjetek előre, nekünk még beszélnünk kell Erickel – vetett jelentőségteljes pillantást menyasszonyára.

Junnie ijedt pillantást vetett unokatestvérére, majd az idegen férfira, ám Kage biztatás gyanánt finoman előrébb tolta. A francia széles mosollyal engedte maga elé a lányt, aki meglepetten pillantott hátra a válla felett, nem volt hozzászokva az ilyesfajta udvariassághoz.

Bizonytalanul indult meg az erdő felé, nyomában a festővel, aki türelmetlenül markolta bőröndjét. Felfogta arannyal hímzett, krémszínű szoknyája alját, miközben a keskeny ösvényen haladt. Tanácstalanul torpant meg, amikor a tisztásra ért, bátortalanul fordult Jerome felé, míg a férfi mosolyogva megállt előtte.

- Mit csináljak? – kérdezte Junnie, mielőtt körülnézett a nyugodt tisztáson.

- Kényelmesen ülj le a fűbe, eltart majd néhány óráig, mire elkészülök – figyelmeztette a férfi. – Gyere ide, itt jó lesz – intett a lánynak, aki engedelmeskedett neki.

Junnie leült, úgy ahogy a férfi utasította, majd felnézett rá. Ártatlan tekintete láttán Jerome elmosolyodott és megszólalt.

- Tökéletes vagy, maradj így!

A francia hátrált néhány lépést, mielőtt letérdelt a lánnyal szemben, és elkezdett előpakolni a hatalmas táskából. Felfektette a papírt a kemény fatáblára, és már fogta is a ceruzát, szinte transzba esett, amikor rajzolni kezdett. Halvány vonalakat húzott a papírra, ahogy felvázolta a lány sziluettjét.

Hosszú idő után elégedetten nézett fel a vázlatból, úgy érezte, elérkezett az ideje, hogy megfesse a teljes képet. Festéket és ecsetet ragadott, biztos kézzel haladt a papíron. Egyszerű stílusban örökítette meg a fűben pihenő lányt, különböző virágokkal díszítette a képet, melyen a zöld és a sárga közül kiemelkedett Junnie bordó felsője.

A festmény kihangsúlyozta a lány arcán ülő ártatlanságot, a természet szépségét, és az ezekből fakadó nyugodt harmóniát. Amikor elkészült, Junnie felé fordította a művet, hogy megszemlélhesse saját portréját.

- Hiszen ez gyönyörű! – kiáltott fel meglepetten. – Én nem is így nézek ki – pirult el azonnal.

- Te ennél sokkal szebb vagy – tette le a festményt a férfi, majd felállt és közelebb lépett a lányhoz.

Letérdelt elé a fűbe, hogy végigsimítson az arcán, és Junnie ezúttal nem tiltakozott, ezért Jerome óvatosan lejjebb csúsztatta a kezét. Lehelet finoman érintette a lány mellét, ő mégis zavartan húzódott arrébb. Szégyenlős mosollyal figyelte a franciát, aki ismét közelebb húzódott hozzá. Arca csak néhány centire volt Junnie arcától, amikor valaki megköszörülte a torkát.

Kyuhyun somolyogva állt felettük, szemét hol barátjára, hol pedig unokatestvérére szegezte, mielőtt elsétált mellettük, hogy lehajoljon a festményért.

- Nem akarok megzavarni semmit, Jerome, de beszélnünk kell, Eric felajánlotta, hogy megtanítja neked a koreai stílus alapjait, nagy udvariatlanság lenne visszautasítani!

- Semmi esetre sem élnék vissza a vendégszeretetével, összeszedem a holmimat, és visszamegyek a házba! – biztosította a férfit, miután szomorúan elfordult a lánytól.

Kyuhyun megvára, amíg a francia mindent összepakol, csak ezután indult vissza a ház felé. Jerome vonakodva követte, sokszor hátrapillantott, tekintete újra és újra visszatért Junniehoz, ám ő nem mozdult, megbabonázva ült a fűben.

***

Jerome hamar elsajátította a koreai tusfestészet alapjait, később pedig egyedien ötvözte saját stílusával is. Minden nap gyakorolt, hogy kitapasztalja, mi áll hozzá a legközelebb, miközben egyetlen alkalmat sem szalasztott el, hogy lefesse a gyönyörű koreai lányt.

Eközben Kyuhyun az esküvővel volt elfoglalva, szinte minden szabadidejét azzal töltötte, hogy megszervezze élete legboldogabb napját. Noha általában a menyasszony családjára hárult ez a feladat, Kage szülei azt sem tudták, hogy a lányuk elhagyta Japánt.

A nő hosszú órákat töltött vőlegénye mellett, támogatta elképzeléseit, és új ötleteket javasolt, amikor a férfi tanácstalan volt. Nehéz feladatnak bizonyult az esküvői ruha választása is, végül azonban Junnienak sikerült rábeszélnie barátnőjét arra, hogy a koreai viselet mellett döntsön. Aprólékos munkával segítette a gyönyörű ruha készítését, de közben be nem állt a szája, a francia festő csillogó szeméről és csábító ajkairól mesélt.

Ám az örömöt beárnyékolta egy tragikus hír, Jerome táviratot kapott Franciaországból, amelyből értesült unokatestvére súlyos betegségéről, és amiből kiderült, hogy mielőbb hazavárják. A férfi azonnal pakolni kezdett, hogy elérje a legközelebbi hazafelé tartó hajót. Nehéz szívvel búcsúzott a családtól, akik oly kedvesen bántak vele, fájdalom telepedett a mellkasába, amikor utoljára érintette Junnie arcát.

A lány osztozott a férfi szomorúságában, tudta, hogy haza kell térnie, mégis könnyek gördültek végig az arcán, amikor Jerome hajója távolodni kezdett a parttól. A piszkos kikötőben állt, Kage mellett, hosszú percekig némán figyelték a vitorlást, míg végül a japán megszólalt.

- Fájdalmas a búcsú, ám ennek így kellett történnie.

- Elkísérhettem volna – zokogott fel Junnie.

- Különös emberek a művészek – mosolyodott el szomorkásan. – Mindig az kell nekik, amit nem kaphatnak meg. Az elérhetetlen titokzatos, megmozgatja a fantáziát. Ha könnyedén megszerezhetne, már nem lennél olyan csábító, de éppen ezért fog visszatérni hozzád.

- Várni fogok rá – szipogott a lány.

- Szomorú a múzsák sorsa, éltetik a művészt, ám ők sokszor hiába várnak a boldogságra, sosem kaphatják meg azt, amire vágynak.

Kritika 

Kedves versenyző!

Fogadd szeretettel a zsűri tagjainak meglátásait a novelláddal kapcsolatban. A kritikában sorra vettük az előre megadott szempontokat, reméljük, hogy hasznos visszajelzéseket, tanácsokat tudtunk adni neked. További sok sikert kívánunk az íráshoz!

Történetvezetés:

Egy érdekes írást küldtél be nekünk, amivel sikerült kicsit új, más oldaladat megmutatnod, ám ezzel együtt találtunk néhány hiányosságot is a novelládban.

Figyelemfelkeltő és egyedi ötlet volt a francia festőművész története, aki egészen a távoli Koreáig ellátogatott, hogy meglelje áhított múzsáját, a különös japán nő személye pedig üdítően hatott a cselekményben, ahogy a két szerelmi szál megjelenése illetve kibontakozása is.

Úgy éreztük viszont, hogy a két cselekményszál vezetése nem éppen úgy sikerült, ahogy az a mű szempontjából előnyös lett volna. A családi vacsoráig minden szépen haladt előre, ügyesen bántál mindkét fonallal, onnantól kezdve azonban véleményünk szerint túl erősen, nyomatékosan jelent meg Kage és Kyuhyun, ahhoz képest, hogy ők csupán a történet mellékszereplői voltak.

Hosszan és részletesen elénk tártad az együttlétüket, amit igazából egyáltalán nem találtunk a történetbe illőnek, szükségesnek. Kicsit olyan volt, mintha neked kedved szottyant volna leírni ezt, és addig a főszereplők beszélgetését, ismerkedését, tulajdonképpen a főszál egyik legfontosabb részét átugrottad, letudva később annyival, hogy Junnie-t sikerült rábeszélnie Jérôme-nak arra, hogy lefesthesse.

(Mellékesen megemlítenénk, hogy az aktust az aprólékos leírás ellenére sajnos nem éreztük igazán megkapónak és érzékletesnek. Sokat emlegetted a testrészeket - mégsem használtad fel ezt az alkalmat arra, hogy a szereplők néhány egyedi külső jegyét bemutasd -, a cselekvést jelentő, aktív igéket, de keveselltük a hangulatokat, az érzéseket kifejező mondatrészeket. Leírtad, hogy szerelmesek, a szavaikból is ez tükröződik, mégsem igazán érződött szerelem ebből az együttlétből. Végül pedig csodálkoztunk azon, hogy egyáltalán nem esett szó arról, hogy a pár egy fürdőt vett volna, vagy egyéb módon megtisztogatták volna magukat/egymást, mielőtt lefeküdtek aludni.)

A másik ilyen visszásság épp Junnie és Jérôme között történt. Nyomatékosan leírtad, milyen ártatlan, félénk és tartózkodó is a lány, ennek ellenére majdhogynem az első adandó alkalommal, ahogy újra kettesben vannak, Jérôme a lány melléhez ér. Elég merész, sőt inkább tiszteletlen mozdulat ez részéről, az viszont még furcsább, hogy Junnie csak egy picit hátrál erre, és nem próbál menekülni. Nem igazán karakterhű ez a viselkedés tőle, míg Jérôme cselekedetét kissé eltúlzottnak éreztük ahhoz képest, hogy csak előző nap ismerte meg a lányt.

Karakterábrázolás:

Igazából eléggé gondban voltunk ennek a megítélésével, mert bár a megvalósítására láttuk az igyekezetet, különösen az előző novelláidhoz képest, mégis sok esetben hiányosnak találtuk a szereplők külső és belső jellemzését, pedig a jellemrajznak hangsúlyosan kellett volna megjelennie a történetben.

A szereplők külsejéről leírsz néhány lényeges, kifejező dolgot, de még mindig kicsit keveset ahhoz, hogy egészben is elképzelhetőek legyenek. A leginkább „látható” Kage volt a külső leírás alapján, Kyuhyun, Eric és Minu azonban nagyon homályosra sikeredett, még azt figyelembe véve is, hogy csupán mellékszereplők. A két utóbbinak még a korát sem igazán tetted kikövetkeztethetővé.

Összességében talán a legjobban eltalált karaktered a két főszereplő: Jérôme és Junnie. A művészlélek álmodozó természete érezhető volt, ahogy a fiatal lány ártatlansága is, de ezeken kívül nem igazán tudunk mást „rájuk húzni”; jellemrajz kapcsán azonban ennél sokkal árnyaltabb képet vártunk a szereplők belső tulajdonságairól. Azt is kicsit furcsálltuk, hogy Jérôme külsejéről csak ott esik pár szó, amikor találkozik a lánnyal, addig semmi információ nem derül ki róla.

Feladatmegoldás:

A szecesszió jegyeit nálad leginkább a történet egyes elemeiben láttuk megnyilvánulni: egy francia férfi a messzi Távol-Keletre utazik, ahol közel kerül a természethez, és végső soron a természetben találja meg a múzsáját. Ahogy már korábban is említettük, tetszett nekünk a novella alapszituációja és cselekményvezetése, ami egybevág a stílusirányzat néhány jellemzőjével, viszont jót tett volna a műnek, ha hangsúlyosabban, érezhetőbben beleszőtted volna a szecesszió életérzését.

Ügyes ötlet volt ellenben, és természetesen is hatott a novellában, hogy Jérôme-mal mondattad ki, mit is jelent számodra az írás, Kage pedig a negatív érzésekről, benyomásokról számolt be ezzel kapcsolatban.

Stílus:

A stílusod szokás szerint érthető, könnyed és kifejező; jól illik ehhez a műfajhoz is. Megemlítenénk még a szépen megformált táj- és helyszínleírásaidat, melyek nagyon tetszettek nekünk, hűen ábrázoltad velük a szereplőket körülvevő környezet apró részleteit.

Formázás és nyelvhelyesség:

A formázással ezúttal is mindent rendben találtunk; magadhoz híven igényesen megszerkesztett, ízlésesen tagolt szöveget küldtél nekünk. :) Az eddigi műveidhez képest azonban kicsit több helyesírási, nyelvhelyességi hibával találkoztunk a szövegben.

Először is ott van Jérôme neve. Nem véletlen, hogy mi ebben a formában használtuk eddig, nem pedig e-vel és sima o-val, hiszen így kell helyesen leírni. Ha megfigyeled, a billentyűzeten az egyes betűk alatt különféle kis jelek vannak, ezt a háztetőjelet pedig a 3-as alatt találod meg. Úgy tudod előhozni ezt a bizonyos ô-t, ha Alt Gr-t + 3-ast nyomsz, majd egy o-t.

Feltűnt nekünk még a tulajdonnevek sokszor helytelen ragozása. Csodálkoztunk ezeket olvasva: Junniet, Jeromemal, Erickel, mivel tőled Junnie-t, Jérôme-malt és Eric-kelt vártunk volna.

Találkoztunk ezeken kívül néhány egybeírandó összetett szóval, amit különírtál, illetve – megint csak tőled szokatlanul – több szóismétléssel is. Picit olyan érzetű volt a műved, mintha nem lett volna elég időd az aprólékos ellenőrzésre, és ezért maradtak ilyen könnyen észrevehető tévesztések a szövegben.

Összességében egy érdekes és szerethető novellát küldtél nekünk, ám úgy éreztük, mintha kissé elvesztetted volna az irányítást a műved felett írás közben, és lényeges történések helyett kevésbé fontosakat fejtettél ki részletesen. Láttuk, hogy igyekeztél láthatóvá és élővé tenni a karaktereket, ami jobban is sikerült, mint az eddigi írásaidban, de még mindig kissé kevésnek találtuk a jellemzésüket.

Javasoljuk, hogy egy fő jellemvonás hangsúlyozása helyett próbálj valós, többféle tulajdonsággal rendelkező szereplőket alkotni. Egy történet akkor fogja meg igazán az olvasót, ha azonosulni tud valamelyik szereplővel, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy láthatóvá, érezhetővé tedd, milyen emberek/lények is ők, hogy néznek ki, mitől félnek, mi mozgatja őket.

Köszönjük, hogy részt vettél ezen a versenyen, és minden fordulóban átgondolt és tetszetős művet küldtél el nekünk. :) Sok sikert kívánunk neked a továbbiakban, mert ígéretes írónak tartunk, akiben megvan a szükséges kitartás és szorgalom, hogy egyre színvonalasabb írásokkal örvendeztesd meg az olvasókat.

A zsűri