2/ 48.

„C” feladat

Olvasást megkönnyítő kulturális segítség

Romulus és Remus: Mars és Silvia (Alba Longa királyának, Numitornak a lánya) ikerfiai, akiktől Amulius, Numitor fiatalabb testvére akart megszabadulni.Amulius jogtalanul uralkodott, amíg a két fiú ki nem űzte a városból. Az ő segítségükkel nagyapjuk visszakerült az őt illető trónra. Miután Alba Longában helyreállt a béke, az ikrek elindultak, hogy új várost alapítsanak.

Faustulus:Amulius királyi nyájának őrzője, az ikrek felnevelője, aki később elmondja nekik az igazságot, és segíti őket.

Palatium: Róma hét dombja közül az egyik.

Jupiter: A villámlás és a mennydörgés istene, az istenek és az emberek királya.

Mars: Hadisten, jelképes állata a harkály.

Vesta: A tűzhely és a család istennője.

Titus Tatius: Szabin király, aki bosszút akart állni, amiért a rómaiak elrabolták a szabin lányokat, hogy feleséget szerezzenek maguknak, ám végül békét kötöttek, és a két várost összevonták.

Hersilia: Romulus felesége, elrabolt szabin nő.

Quirinalis: Róma hét dombja közül ez fekszik a legészakabbra.

Pluto: Az alvilág istene.

Diana:A vadászat és a vadállatok istennője.

Lemuria: Az elhunyt szerettek emlékére rendezett ünnep (Remusról elnevezve), melynek éjjelén a családfők engesztelő áldozatot mutattak be a lemuroknak, vagyis az eltávozott lelkeknek.

Neptunus: A tenger és a lótenyésztés istene.

Consualia: Neptunus tiszteletére rendezett ünnepi játékok. Az első Consualia alkalmával raboltak maguknak feleséget a római férfiak a vendégek közül.

Roma aeterna est (Róma örök)

Mindenki ismeri Romulus és Remus csodálatos történetét, ám azt kevesen tudják, mi adta a legenda alapját. A Tiberisbe vetett csecsemőket apjuk, Mars isten vette védelmébe, egy kölykeit vesztett anyafarkast küldött eléjük, hogy megóvja őket az éhhaláltól. Az állat emlőit nyújtotta az ikreknek, és az erdő vadjaival együtt táplálta a két fiút. A gyermekek farkastejen nevelkedtek, ám egy alkalommal az anyaállat megsérült, így a testvérek a vérét is megízlelték. Ettől kezdve erősebbek lettek, úgy birkóztak egymással, mint a fiatal farkaskölykök.

Így talált rájuk Faustulus, aki magához vette, majd sajátjaiként felnevelte őket. A két gyermek daliás ifjúvá cseperedett, apjuk szeretettel bánt velük. Amikor elég idősek lettek, Faustulus példáját követve pásztornak álltak, őrizték a királyi nyájat. Ám az évek során farkas tizedelte a juhokat, és az emberek tehetetlenek voltak, sehogy sem tudták megfékezni a vadállatot. Senki nem tudta, hogy telihold idején az istentől származó ikrek járják az erdőt ragadozók képében.

***

Hosszú évek teltek el, Alba Longa egyre népesebb lett, aminek következtében Romulus és Remus elhatározta, hogy új várost alapít. A Palatium dombot találták alkalmasnak arra, hogy új otthonukat megépítsék rajta. A monda szerint az ikrek viaskodtak a királyi rangért, ám a valóságban ez egészen másképp történt. Romulus volt az erősebb, a rátermettebb, ugyanakkor szerette fivérét, meghallgatta az ötleteit, egyetértésben hozták meg döntéseiket.

A két testvér a kellő szertartások után ekébe fogott egy hófehér bikát és egy tehenet, hogy felszánthassák a leendő városfal helyét. Ám mielőtt ezt megkezdték volna, Romulus az istenekhez fordult.

- Jupiter királyunk, Mars atyánk és Vesta anyánk, kérlek, segítsétek városunkat – fohászkodott. – Róma legyen örök, és uralkodjék a föld kerekén!

A könyörgés meghallgatásra lelt, Jupiter hatalmas villámmal adta jelét támogatásának. Ezek után indult meg az eke, ami hatalmas körben felszántotta a földet. Az emberek örömmel kezdtek neki a fal építésének, miközben Romulus így rendelkezett.

- Ezt a falat senki át nem lépheti vagy ugorhatja, aki mégis megteszi, az életével fizet!

Az alapító nem is sejtette, milyen következménye lesz parancsának. Néhány nappal később, a teliholdas éjszakán egy árnyék suhant az alacsony kőhalmok mellett. Remus keresett kiutat az emberek közül, hogy elkerülje a vérontást, nem tudta megfékezni ösztöneit, a farkas vére tombolt ereiben. Az ifjú nem ismerte a tiltást, így sietségében könnyedén átugrott az épülő fal felett, ám nem tudott menekülni, az építés vezetője éjjeli őrjárata során észrevette, és ásójával hatalmasat sújtott a sötét árny fejére.

Amikor Remus eszméletlenül elterült a földön, Romulus zihálva ébredt álmából, tarkója sajgott a fantom fájdalomtól. Azonnal felkelt, hogy megkeresse fivérét, és a segítségére siessen. Az elé táruló látványtól összeszorult a szíve, egyik legjobb embere állt eszméletlen testvére mellett. Legszívesebben megbosszulta volna a támadást, ám nem szeghette meg saját törvényét.

- Példás munkát végeztél, most menj, hadd köszönjek el illendően ifjú fivéremtől – utasította az emberét, aki gondolkozás nélkül engedelmeskedett neki.

Amikor a férfi látótávolságon kívül került, Romulus letérdelt, és a hátára fordította a testet. Remus szeme szinte abban a pillanatban felpattant, kutatva nézett fel ikerbátyja szomorú arcára. Romulus ülő helyzetbe segítette, majd megszólalt.

- Farkasanyánk vére megmentett téged, kedves öcsém, ám én nem szeghetem meg a szavam, példát kell mutatnom a népünknek. Életben hagylak, hiszen magammal előbb végeznék, minthogy a te életedre törjek, azonban mostantól titokban kell élned – suttogta utasítását az éj sötétjébe. – Figyelj rám, Remus, a fal északi oldalát övező erdőn túl a völgy bejáratánál találsz egy elhagyatott házat, amit ember nem háborgat már évek óta. Húzd meg magad annak a menedékében, és énellátlak minden segítséggel, nem lesz gondod.

- Ne feledkezz meg rólam, bátyám – bólintott komolyan a fiatalabb, majd megrázta magát, és a következő pillanatban már egy hatalmas farkas ült a király előtt.

- Amint eljön az ideje, én is követlek téged, és együtt maradunk, amíg az istenek másképp nem határoznak sorsunkról.

Romulus ezekkel a szavakkal búcsúzott testvérétől, aki nem sokkal később eltűnt a sötétségben.

***

Hosszú évek teltek el, s időközben Romulus minden ellenségét legyőzte vagy megbékítette. Erős kézzel, igazságosan irányította a várost, Titus Tatius szabin királlyal együtt. A szabinok fontos szerepet játszottak Róma sorsának alakításában, hiszen a római férfiak a szomszédos városból rabolták el leendő feleségeiket. Így talált párt magának Romulus is,Hersilia szerető hitvese lett, aki később két erős fiúgyermekkel ajándékozta meg a férfit.

A fiúk, Marcus és Maximus apjuk vérét hordozták, büszke, ugyanakkor makacs és vad ifjak voltak. Örökölték az alakváltás képességét, amit előszeretettel próbálgattak, ha emberi szem nem láthatta őket. Maximus volt az elsőszülött, magas, daliás fiú, kusza, sötétbarna haja rendezetlenül meredezett az ég felé. Napbarnított bőre alatt kidolgozok izmok pihentek, amiket nem rejtett el egyszerű tógája sem. Fivéréhez hasonlóan ő is a légió tagjaként szolgált, egyike volt a legjobb katonáknak.

Marcus valamivel alacsonyabb volt bátyjánál, arcán mindig mosoly bujkált, szívesen tréfálta meg a társait. Sötét haja szinte feketének tűnt, akárcsak vidám szeme, amivel élesen kémlelte a messzeséget. Széles vállú, keménykötésű fiatal férfi volt, ereiben Mars isten és az anyafarkas vére folyt.

Egy seregszemle alkalmával Romulus félrehívta a két ifjút, akik büszkén követték őt. A király a Quirinalis domb tetejére vezette őket, majd ott szembefordult velük.

- Kiemelkedő képességű katonák vagytok, úgy érzem, itt az ideje, hogy kijelöljem méltó örökösömet. Szeretném, ha visszavonulásom után Marcus ülne a trónra.

- Én? – csodálkozott a fiú. – Hiszen Max az idősebb…

- Gondoltam, hogy rá fogtok kérdezni, ezért úgy döntöttem, mindent elmesélek nektek. Kérlek, ne haragudjatok rám, főleg te, Maximus.

- Miről beszélsz, királyi atyám? – vonta fel a szemöldökét az idősebb.

- Saját gyermekeimként szeretlek mindkettőtöket, ám csak egyikőtöket nemzettem én – sóhajtott fel a király, a két fiú döbbenten meredt rá. – Marcus, te vagy a vér szerinti gyermekem, Maximus az unokabátyád.

- Nem lehet… - nyögte ki nehezen a szavakat a fiú. – Akkor az én apám…

- Remus öcsém édesgyermeke vagy – mosolyodott el halványan Romulus.

- Hiszen ő hosszú évekkel ezelőtt meghalt – szólt közbe Marcus. – Megölték, mert megszegte a parancsodat…

- Soha nem engedném, hogy valaki kezet emeljen az ikertestvéremre – komorult el a király. – De az igaz, hogy a törvény miatt nem élhet most a városban.

- Akkor hol van? – kíváncsiskodott Maximus.

- Az erdőn túl, van egy elhagyatott ház, ott él, vigyáz a nyájra, amit magával vitt, amikor el kellett hagynia Rómát.

- Ki az édesanyám?

- Hersilia húga – mosolyodott el a király. – Ő mindig vigyázott rád, és amilyen sűrűn lehetősége nyílt rá, megmutatott apádnak.

- Miért nem emlékszem rá, hogy láttam?

- Sosem gondolkoztál azon, miért környékezi meg édesanyádat az a vöröses farkas? – somolygott Romulus.

- Ő az édesapám? – hitetlenkedett.

- Ha nem hiszed, menj, látogasd meg, de vigyázz, Mars atyánk gondoskodik róla, hogy senki se zavarhassa meg a nyugalmát, sokan lelték halálukat az erdőben.

- Megkeresem őt, ha Mars is úgy akarja – határozta el Maximus.

- Elkísérlek, testvérem – mosolygott rá Marcus. – Ketten erősebbek vagyunk.

- Mindig figyeljetek a jelekre – figyelmeztette őket Romulus, ám a két fiú szinte meg sem hallotta, máris tervezni kezdték az utat.

***

Maximus és Marcus még aznap este felkészült az utazásra, ám mielőtt nekivágtak volna, felkeresték Mars templomát, és áldozatott kínáltak neki. Az isten meghallgatta őket, egy harkályt küldött egyetértése jeléül. A madár körberepülte az oltárt, majd eltűnt a messzeségben. Ezek után a két ifjú lelkesen indult el, biztosak voltak abban, hogy elérik céljukat.

Ám amikor leszállt az éj, elvesztették az ösvényt, amit addig követtek. Tehetetlenül bolyongtak a sötétségben, egyre beljebb és beljebb haladva az erdő sűrűje felé. Végül a fáradtság legyőzte őket, kénytelenek voltak megpihenni. Nem is sejtették, hogy a hajnal újabb meglepetést tartogat számukra.

Amikor Marcus felriadt, Maximus már talpon volt, megfeszített íjjal célzott egy pontra a távolban. Percekig lélegzetvisszafojtva összpontosított, majd lassan beszélni kezdett.

- Vadállat járja az erdőt, testvérem – suttogta alig hallhatóan. – Egy fekete, izzó szemű, dühös farkas, az alvilágból való…

- Nem lőheted le a védelmezőnket! – fakadt ki a fiatalabb. – Akkor sem szennyezheti farkas vére ezt az erdőt, ha maga Pluto küldte ellenünk.

- Mit tanácsolsz hát, Marcus? – engedte le az íjat a fiú.

- Kérjük a bocsánatát, hiszen lehet, hogy ő Remus védelmezője – állt fel.

Marcus igazgatni kezdte a tógáját, ám megdermedt a mozdulat közepén, amikor észrevette az őt figyelő állatot. Maximusnak igaza volt, a farkas éjfekete bundája nem lehetett a természet munkája, elütött az itáliai farkasok vöröses szőrétől. A fiú lassan közelebb lépett hozzá, és amikor nem tapasztalt ellenséges szándékot, térdre ereszkedett.

- Engedj utunkra, fenséges farkas, nem háborgatjuk a nyugalmadat, Remus nagybátyámat szeretnénk megtalálni.

Az állat oldalra billentette a fejét, mintha értené az emberi szót, miközben lassan megcsóválta a farkát. Még egyet vakkantott, majd hátrálni kezdett, és pár lépés után hátat fordított a két fiúnak. Marcus megkönnyebbülten emelkedett fel a földről, és visszasétált Maximus mellé, hogy összeszedje csomagját, amikor a farkas vakkantott egyet. Nem távolodott el a közelükből, várakozóan nézett rájuk, mielőtt újra elindult. Ám most sem tett meg sokat, ismét azt figyelte, követik-e. Amikor Maximus tett felé egy lépést, nekiiramodott, ügetni kezdett a fák között.

- Menj utána, Max! – kiáltotta Marcus, aki maga is futni kezdett. – Hátha elvezet Remushoz…

A két ifjú teljes erejéből rohant az erdőben, mégsem tudták tartani a lépést az állattal. A fiatalabb változott át először, minden felszerelését maga mögött hagyva, farkasként üldözte tovább vezetőjüket. Nem sokkal később Maximus is csatlakozott hozzá, az orrukra hagyatkozva követték az ismeretlent. Ám amikor kiértek egy tisztásra, meglepő dolog tárult a szemük elé.

A két farkas egymás mellett futott, előttük azonban nyoma sem volt a fekete állatnak. Egy fiatal lány menekült előlük, kecsesen szaladt a fűben, majd eltűnt a rét szélén álló ház rejtekében. A fivérek egy pillanatra megtorpantak, majd ismét felvették emberi alakjukat. Maximus az ajtóhoz lépett, és egy mély lélegzet után kopogtatott.

Nem kellett sokáig várnia, hamarosan megjelent egy férfi, aki széles mosollyal üdvözölte őket. A fiúknak kétsége sem volt felőle, ki áll előttük. Remus pontosan úgy nézett ki, mint testvére, magas volt és daliás, barna haját rövidre nyírva viselte.

- Már vártalak titeket – köszöntötte őket, majd félreállt az ajtóból, hogy beengedje rokonait.

A fiúk kíváncsian léptek be az otthonos házba, ahol rögtön megpillantották az ismeretlen lányt is. A szoba legtávolabbi sarkában állt, és leplezetlenül végigmérte a meztelen férfiakat. Amikor észrevette, hogy Marcus őt figyeli, elpirult, de nem fordította el a tekintetét.

- Ne csak nézelődj, Servia – utasította Remus. – Hozz valami ruhát a fiaimnak!

A lány engedelmesen bólintott, majd eltűnt egy ajtó mögött, ahonnan percekkel később teli kézzel tért vissza. A puha szövésű anyagot átnyújtotta a két fiúnak, majd ismét háttérbe húzódott. Remus vidáman figyelte őket, és amikor felöltöztek, megszólalt.

- Az, hogy itt vagytok, nem jelenthet mást, Romulus elmondta nektek az igazságot.

- Miért kellett eddig titokban tartania? – fakadt ki Maximus. – Mindenki úgy tudja, hogy meghaltál…

- Így van rendjén, hiszen megszegtem a törvényt, azonban farkasanyám vére életben tartott.

- De a családodtól elszakítottak…

- Ha eljön az ideje, újra együtt leszünk – jelentette ki magabiztosan Remus. – Addig sincs okom panaszkodni, hiszen a fiam a légió büszkesége, feleségem boldog, és én sem vagyok annyira magányos, mióta Mars atyám mellém rendelte Serviát.

- Mars atyád csak egy kéjsóvár vénember – szúrta közbe a lány. – Dianának köszönd, hogy itt vagyok…

- Akárhogyan is, az istenek támogatják a családunkat, és a következő Lemuria alkalmával Romulus végleg elhagyja majd a várost.

- Édesapám lemond a trónról? – hitetlenkedett Marcus.

- Servia látomásai ezt jósolják – mondta komolyan Remus, majd elmosolyodott. – De ne foglalkozzunk most ezzel, majdnem egy egész esztendőnek kell még eltelnie addig. Szeretném megismerni a fiamat és az unokaöcsémet.

Ezekre a szavakra Maximusból kitörtek a kérdések, mindent tudni akart édesapjáról, aki készségesen válaszolt neki.

Két napot töltöttek Remus erdőszéli házában, élvezték a vendégszeretetét, és megpróbálták bepótolni az elmulasztott éveket. Servia mindig készségesen kiszolgálta őket, ám a beszélgetésbe ritkán szólt bele, származása titok maradt a fiúk előtt. A harmadik nap reggelén végül útnak indultak, miután szavukat adták Remusnak, hogy visszatérnek majd hozzá. Mielőtt azonban kiléphettek volna a házból, Servia megragadta Marcus vállát, és rekedt hangon a fülébe súgta.

- A fekete fogat nyeri majd a versenyt, ha a Consualián a csíkos lábú kancát áldozzák Neptunusnak – a lány üveges tekintettel meredt a fiúra, miközben tovább beszélt. – Te pedig… te apád példáját követve feleséget rabolsz magadnak.

Marcus értetlenül nézte a lányt, ám szavait emlékezetébe véste, mielőtt elhúzódott mellőle. Sietve lépett testvére mellé, aki semmit nem vett észre az egészből, annyira lekötötte a figyelmét a búcsúzás.

Amikor végre elindultak, Servia hosszasan nézett távolodó alakjuk után. Alkonyatkor ismét kiállt a ház elé, és gondolataiba merülve figyelte a messzeséget, amíg Remus mellé nem lépett. Akkor felnézett a szürkülő égre, és ahogy meglátta a Hold sápadt arcát, remegés futott végig a testén. Néhány pillanat múlva már a fekete farkas állt a férfi mellett, izzó szemével végigmérte Mars isten fiát, majd eltűnt a sötét erdőben.

***

A két ifjú boldogan tért vissza Rómába, ahol aztán mindent részletesen elmeséltek a királynak, aki örömmel hallgatta őket. Ám nem volt sok idejük a beszédre, hiszen közeledett a Consualia, mindent időben elő kellett készíteni az ünnepi játékokra. Maximus kiválogatta a legerősebb katonákat, amíg Marcus a fogatversenyre gyakorolt. Felkészítette fekete lovait a megmérettetésre, és meghagyta a szertartást végző papnak, hogy a csíkos lábú kancát vezesse majd az áldozati oltárhoz.

Az előkészületek rendben haladtak, és lassan elérkezett a megmérettetés napja. Az ünnepség a szertartással kezdődött, a pap Marcus kéréséhez híven a csíkos lábú lovat ajánlotta Neptunusnak ajándékba. Miután elvégezte a rituálét, felnézett Romulusra, aki a szenátus tagjai körében ült, majd megszólalt.

- Kedves egybegyűltek, rómaiak, vendégek – tárta szét a karjait mosolyogva. – Azért vagyunk ma itt, hogy tisztelegjünk Neptunus isten ereje előtt. Ennek pedig nem is lehetne jobb módja, mint ez az izgalmas fogatverseny! Remélem, mindenki annyira várja városunk legügyesebbjeit, mint én, igazán szép látványt nyújtanak versenyzőink – somolygott, majd elfoglalta a számára kijelölt helyet, onnan figyelte, ahogy a kocsik egymás után befutnak a pályára, hogy felvonuljanak teljes pompájukban.

A nézők hangos üdvrivalgással fogadták a versenyzőket, és csodálták a csillogó szőrű lovakat. A fogatok egy sorba rendeződtek, majd a jelre egyszerre törtek előre. A jelenlévők hangosan biztattak mindenkit, még Romulus is izgatottan figyelte az eseményeket, remélte, hogy fia dicsőséget arat.

Óráknak tűnő percek után végül a fekete fogat futott be győztesként, Marcus a levegőbe öklözött örömében, miközben hallgatta a nép ujjongását. Hálát mondott Neptunusnak, és tett egy diadalkört, hogy mindenki megcsodálhassa győztes lovait.

Amikor visszavezette a fogatot az istállóba, meglepetés fogadta. A bejárat mellett egy csuklyás férfi, és Servia várakozott. Marcus azonnal leugrott a kocsiról, és melléjük lépett.

- Igazad volt – fordult a lány felé lelkesen. – Nélküled nem sikerült volna.

- Örülök, hogy megfogadtad a tanácsomat – mosolyodott el halványan. – Bár úgy látom, feleséget még nem fogtál magadnak – tette hozzá halkan.

- Mindent a maga idejében – legyintett vidáman a fiú. – Előbb a lovak, utána az asszony – ilyen szavak után fordult az álruhába öltözött Remushoz. – Királyi apám biztosan örömmel lát téged, élvezd vendégszeretetét, ha úgy tartja kedved – javasolta, miközben leszerszámozta lovait, és visszavezette őket a helyükre.

Servia érdeklődve figyelte, ahogy a fiú elővezet egy új, kipihent lovat, és felugrik a hátára. Kérdésre nyitotta a száját, ám esélye sem volt megszólalni, mert Marcus hirtelen vágtába ugratta az állatot, és amikor az eliramodott mellette, az ifjú a derekánál fogva magával ragadta a lányt.

- Mégis mit képzelsz? – méltatlankodott, ám kezeit szorosan a fiatal férfira fonta, nehogy a ló lábai alá zuhanjon.

- Te javasoltad nekem, hogy raboljak magamnak asszonyt, hát most megtettem – mosolygott rá játékosan, miközben maga elé húzta.

- Én nem leszek a feleséged, eressz el! – ellenkezett azonnal Servia. – Én nem élhetek a városban – mondta kétségbeesetten.

Marcus azonban nem hallgatott rá, egyenesen a házához vágtázott vele. Ott aztán megállt, leszállt a lóról és karjaiba vette a dühös lányt. Besétált vele az ajtón, majd letette Serviát, és szembefordult vele.

- Mi okod van tiltakozni? – kérdezte vidáman. – Amikor először találkoztunk, elismerő pillantásokkal méltattál.

- Olyan vagy, mint a nagyapád – fordult el felháborodottan a nő. – Miért hiszitek azt, hogy engem olyan egyszerű megszerezni?

- Nyugalom, szépségem, nem foglak kényszeríteni semmire – lépett mögé szorosan. – Én elérem, hogy te is kívánj engem úgy, ahogyan én kívánlak téged – suttogta a fülébe csábításait, és amikor a lány meglepetten megfordult, szenvedélyes csókban részesítette.

Servia nem sokáig tiltakozott, a fiú gyengéd érintései meglágyították, hamarosan Marcus nyakára kulcsolta kezeit.

***

Így fonódott össze Romulus egyetlen gyermekének a sorsa a lányéval, akit Mars isten átka farkas alakba kényszerített minden éjszaka. Servia nem tűnt ki a család tagjai közül, elfogadásra és szeretetre lelt Marcus mellett. Ám nem maradhattak Rómában, néhány nap után csatlakoztak Remushoz erdőszéli házában. Ezzel kezdődött meg a királyi család kivonulása a városból.

Romulus egy évvel később a Lemuria ünnep után követte fiát, nem sokkal később pedig felesége, és Maximus is a rejtőzködést választotta. Így alakult meg az erdőszéli házban az első farkasfalka, ami erősebb volt mindegyiknél, akik valaha éltek a világon.

Romulus és Remus a leghatalmasabb farkasok a földön, azóta is szemmel kísérik utódaik sorsát, és beleavatkoznak a hozzájuk hasonlók életébe, ha azt látják szükségesnek. Az ikertestvérek büszkék arra, amit létrehoztak, boldogan figyelik, hogyan virágzik szeretett városuk az idők végezetéig.

Kritika

Kedves versenyző!

Fogadd szeretettel a zsűri tagjainak meglátásait a novelláddal kapcsolatban. A kritikában sorra vettük az előre megadott szempontokat, reméljük, hogy hasznos visszajelzéseket, tanácsokat tudtunk adni neked. További sok sikert kívánunk az íráshoz!

Történetvezetés:

Kellemes, kedves, kalandos és kicsit sejtelmes történetet küldtél be nekünk a verseny második fordulójára. A történetvezetésed teljesen rendben volt, mindent szépen, következetesen, világosan fogalmaztál meg, nem maradtak homályos pontok a szemünk előtt. Jópofa ötletnek találtuk, hogy a főhősök koreai neve helyett az angol nevük latin formáját használtad. :) Ügyes vagy, erre a szempontra maximum pontszámot kaptál!

Az egyetlen dolog, amit megemlítenénk, mert következetlen volt: hogyhogy csak Marcus és Maximus "hagyta el a ruháit", mikor farkassá változtak? Eszerint Serviának is meztelennek kellett volna lennie, de ezt nem említetted meg.

Karakterformálás:

 Sajnos a karakterformálás a történeted gyengéje, látványosan nagyon-nagyon elhanyagoltad, akárcsak az előző fordulóban. Szomorúak vagyunk, hogy erre a szempontra most sem fordítottál nagyobb figyelmet.

Míg Marcus és Maximus külsejéről ejtettél egy-két szót, a többi karakter szinte teljesen elképzelhetetlen, jellem terén pedig egyikük sem rendelkezik kiemelkedő, egyéni vonásokkal. Ajánljuk neked, hogy mielőtt elkezdenél írni egy történetet, vázlatold le magadnak, hogy melyik hősödet milyennek képzeled el jellem és külső terén. Így benned is jobban összeáll, hogy milyennek akarod megírni a szereplőket, és később a jegyzeted alapján ellenőrizheted, hogy karakterhűen viselkednek-e. Az olvasó tényleg kíváncsi ezekre a kis részletekre, a jellemes, egyéni szereplők ugyanolyan fontosak, mint a jó leírások, ezek adják meg a történet sava-borsát.

Feladatmegoldás:

Jól megoldottad a feladatot. A történeted kalandos is és ízig-vérig római témájú. Láthatóan rengeteg figyelmet fordítottál a háttérmunkára, amit a mű mitológiai elemein kívül a mellékelt jegyzeteid is bizonyítanak.

Amit azonban felrovunk neked, az az, hogy munkád nemigen lett humoros és vidám. Éreztünk ilyen irányú törekvéseket a feleségrablásnál és annál a résznél, mikor a testvérek először találkoznak Serviával, de a feladat humorra vonatkozó részét véleményünk szerint sajnos mégsem érvényesítetted eléggé.

Stílus:

Stílusod kifinomult, könnyed és komoly, és világosan, érthetően fogalmazol. Mindez nagyon jól illik a korszakhoz, amit leírtál, viszont a feladathoz híven lehetett volna jóval felszabadultabb, vidámabb hangvételű is.

Amit leginkább hiányoltunk a történetedből, azok a helyszín- és karakterleírások voltak, pedig ezek tesznek igazán színessé és elképzelhetővé egy történetet. Mi, az olvasók nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hogy te mit látsz a fejedben, mikor megírod a történetet; pont ezért olvasunk, hogy mások fantáziájában és gondolataiban elmerülhessünk, egyszóval a minél gazdagabb, megkapóbb leírásokat is elvárjuk az íróktól.

Formázás és nyelvhelyesség:

A formázásodnál mindent rendben találtunk.

Nagyon jó helyesíró vagy, csak pár vesszőhibát, egy különírt összetett szót és egy-két elírást fedeztünk fel.

Mindent összevetve egy nyugodt hangvételű, kifinomult, de egészen kalandos történet a Roma aeterna est. Amit mindenképpen ajánlunk neked, hogy a jövőben fordíts jóval több figyelmet a leírásokra valamint karaktereid jellemének megformálására, és hogy nyugodtan merd minél többfajta műfajban kipróbálni magad! Mi nagyon szurkolunk neked! :)

A zsűri