15.

„A” feladat

A császárnő tenyere

Egy császárnő élete alapvetően kiszámítható, akárcsak a többi emberi élet. De csak alapvetően! Reggel mindig ugyanakkor keltik, megmosdatják, felöltöztetik, megreggelizik, fogadja népének minden polgárát, türelemmel hallgatja végig őket és megoldást keres minden panaszukra. Emellett még rettentően odafigyel két dologra. Először is, hogy fenntartsa az országában a törékeny békét. Másodszor, hogy a folyamatos merényletek ellenére is életben maradjon. Legtöbb napja nem tartogat semmi izgalmat.

Ezzel szemben a nép természete alapvetően hálátlan. Milyen társadalom tűrné szó nélkül, hogy egy nő uralkodjon felette? Férjezetlen, örököse sincsen és egyébként is nő! Mire lehet egy nő képes, amire egy férfi nem? Egy jó uralkodónak a népe az első, ezért HyunAh fejet hajtott az akaratuk előtt. Nagy választéka nem akad, ezért a katonaság főparancsnokával, JunHyunggal készül házasságot kötni. Császárnőből is válhat császárné.

HyunAhnak semmi gondja sincs a szervezéssel. Mindent az anyjára, JiHyunra bíz. Különösebben lázban sem ég, nincs sok kedve az esküvőhöz. A népe folyton kihallgatást kér tőle, vagy kétszer-háromszor annyian most, mint egy egyébként átlagos napon. Egytől egyig gratulálnak neki miközben ott ég a tekintetükben a türelmetlen várakozás, alig várják, hogy HyunAh a háttérbe szoruljon, a nők megérdemelt helyére. Ezt HyunAh végtelenül unja. Kevés az igazi gond és közel még egy óráig kell a hamis gratulációkat hallgatni.

A sor megtörik, szitkozódások és kiabálások hallatszanak a trónterem másik végéből. Mintha halk bocsánatkérések is elhangzanának, de elnyomja őket a tömeg felháborodó zaja. A tülekedő egyre közelebb ér. Remegő kezekkel és lábakkal borul egyenesen HyunAh lába elé JiYoon, a császárnő főszobalánya.

- Mi történt, JiYoon? Mi ez az udvariatlan sietség?

- Sajnálom, császárnőm, de azt az utasítást adta nekem, hogy azonnal értesítsem, ha HyunSeung visszatér.

HyunAh ültében lefagy. Az egész teremben megáll az idő, megáll az élet. Ez a hír több, mint váratlan. Mindenki HyunAht nézi, mindenki az ő reakcióját várja. HyunAh úgy érzi magát, mint egy rémálomban. Megszámlálhatatlanul sok szempár bámul rá, az arcok összemosódnak, bár még nem látja, de tudja, hogy a kísértet egyre csak közelít. Fel akar ébredni, de ez itt a valóság. Cselekednie kell, mégpedig most, ha nem akar az egész birodalmát felrázó botrányt kavarni.

Ez a gondolat zökkenti ki a sokkos állapotból. Összeszedi magát. Tiszteletet parancsolóan feláll és bár sietve, de végignéz a teremben állókon. Lélegzetvisszafojtva várják minden egyes szavát.

- A mai kihallgatást felfüggesztem! Mindenki hagyja el a tróntermet! YoSeob főtanácsos! Helyezze készenlétbe a katonákat. JiYoon! Értesítsd JunHyungot, hogy az ígéretemmel ellentétben, nem fogok tudni vele ebédelni.

Az emberek lassan eltűnnek és mindenki teszi a dolgát. Minden erőfeszítése ellenére HyunAhn kezd eluralkodni a pánik. Túl sok az érzéseiből. Bárcsak kikaparhatná őket a bőre alól. Mivel ezt nem teheti, a bőrét használja egyetlen biztos pontként. Tintába mártott ecsetet vesz a kezébe és ráírja azt az egy szót, amit semmiképpen sem felejthet el. Magában ismételgeti, mintha ez lenne a világ legnehezebb szava. Bármennyire is eluralkodnak rajta az érzései, ebbe az egy szóba kell kapaszkodnia.

Közben elképzeli maga előtt, milyen egy császárnő. Kihúzza magát, szinte már fáj a gerince. Kívülről sima, valójában olyan erővel feszül vele a trónjába, mintha ugyanabból a kőből faragták volna ki mind a kettőjüket. Bármennyire is igyekszik képtelen levetkőzni magáról a legalapvetőbb tulajdonságát, hogy nő. Nőként vesz levegőt, nőként él, nőként érez. Csak a látszatát tudja kelteni a tökéletes császárnőnek, a pártatlan igazságnak, de ez a maszk legalább tökéletes a nyilvánosság előtt. A nyilvánosság előtt, de nem HyunSeung előtt.

Léptek halk neszezése üti meg HyunAh fülét. Kinyitja a szemét és megkönnyebbül, amikor nem lát senkit a lépcsőkön. Nem tudna HyunSeung szemébe nézni, ha a férfi azt látná, külön össze kell szednie magát ehhez a találkozáshoz.

Megjelenik HyunSeung feje búbja. Két lépéssel később az arcán tündököl a viszontlátás boldog mosolya. Szinte szalad felfelé a lépcsőn. Az arcán van valami enyhe csodálkozás, de mintha minden mindegy lenne, nem foglalkozik a kérdéssel. Boldog! Tisztábban, mint valaha, mint ahogy HyunAh arra emlékszik.

HyunAh szíve majd beleszakad ebbe az arcba. Egészen eddig a pillanatig abban bízott, hogy a meglepettség vagy a harag uralkodik el HyunSeung arcán és nem a színtiszta öröm. De kívülről nem mutatja. A tenyerére pillant, ott a szó, ami mindent romba dönt és mindent megment. Megmenti kettőjüket, de csak pár órára. Utána minden újra romokban lesz. Csak addig vár, amíg HyunSeung ráteszi a lábát a legfelső lépcsőfokra. Akkor feláll, és merev arccal néz egyenesen a szemébe. Ez a pillantás megállítja a férfit.

Ez az a pillanat, amikor ki kell mondani azt az egy szót.

- Őrség!

A katonák elözönlik a termet. Térdre kényszerítik és vasra verik HyunSeungot. A férfi nem áll ellen. Fájdalomtól eltorzult arccal nézi, ahogy HyunAh hátat fordít neki és távozik.

Egy nappal később

HyunSeungra egy végtelenül hosszú éjszaka vár a várbörtönben. A mellette lévő két cella üres, a legközelebbi rab is messze van. A priccsét ázott, dohos szalma béleli és az egész helyiségben gyomorforgató szagok terjengnek, amit a férfi meg sem szeretne tudni, honnan származnak. És még a szag a legkevesebb problémája. A gond az őrökkel van.

Egy állandó felügyelője akad az rendszeres őrjáraton kívül. Régről jól ismerik egymást, GikWangnak hívják. Egykor HyunSeung személyes testőre volt, most is éppen ezt a feladatot látja el, csak ez esetben nem arra ügyel, hogy ne férkőzhessen senki veszélyes HyunSeung közelébe. Elég nevetséges a helyzet, bár a régi ismeretségre alapozva HyunSeung remél némi együttérzést, de hiába. GikWang viccelődik rajta, röhög az elhaladó őrjárattal a háta mögött és untalanul gunyoros vigyor ül a képén. Persze ha HyunSeung érdeklődik, legyen a kérdés bármilyen udvarias, nem kap választ. Hol az apja? A bátya? Miért HyunAh ül a trónon? Hogy került egyáltalán oda? Miért van börtönben? Egy kérdésre sem válaszolnak, csak vigyorognak a képébe.

HyunSeung nem az a tipikusan agresszív ember, de most nagyon szeretné GikWang ruháját megragadni és olyan erővel nekirántani a vasrácsoknak, hogy attól elájuljon. Inkább lefekszik a rossz szagú szalmára és tudomást sem vesz róluk.

Egész éjjel bámul ki az apró börtönablakon. Még a hajnal fényei is alig kezdenek el játszani a kinti tájon, amikor hallhatóan a szokásos őrjáratnál nagyobb tömeg érkezeik HyunSeung cellája elé. Ez a nagyobb tömeg nyolc katonából, két cselédből és HyunAhból áll. Megállnak HyunSeung börtöne előtt. A férfiak ugyanolyan gúnyosan vigyorognak, a cselédek kissé megszeppentnek látszanak. Egyedül HyunAh arca merev és kifejezéstelen.

- Távozzatok!

- HyunAh császárnő, ha szabadna megjegyeznem… - kezdi GikWang, ahogy elvonulnak HyunAht kísérő katonák.

- Nem! Nem szabad! – GikWang meghajol és engedelmesen fejet hajtva távozik. – Ti is! – HyunAh legyintésére a cselédek is meghajolnak, távoznak. Teljes mértékében kettesben maradtak. – Gondolom, vannak kérdéseid… - HyunAh nyitva hagyja a mondat végét, nem szabja meg, miről kérdezhet HyunSeung. Mindent szabad. A hangneme hivatalosból átvált a megszokottnál is személyesebbe.

HyunSeung felkell a priccsről és végigméri HyunAht. Sehol a kislány, akire emlékszik. Egy gyönyörű és érett nő áll itt vele szemben, aki semmit sem vesztett a ragyogásából. Lehullik az a keserű maszk, ami megrontja, és megint lehet látni valamit abból a majdnem fiús bájából. Megmagyarázhatatlan, hogy miért olyan vonzó ez benne, de elég volt csak HyunSeungnak ránéznie és felsóhajt. A rácsok mellől már az illatát is érezi. Újabb sóhaj. Kinyúl a rácson, hogy megérintse, de a keze megáll félúton a levegőben, pedig HyunAh nem lép hátrébb, hogy megakadályozza. Érintés helyett HyunSeung csak a szemébe néz. Ismét sóhajt.

- Gyönyörű vagy! Mindig arról álmodtam, hogy egyszer így látlak. Bárcsak én tettelek volna császárnővé!

- A bátyád megelőzött.

SeungHyun arcából kifut a vér és egészen egészségtelen látványt vesz. Egészen eddig hitegette magát, próbált új lehetőségeket kitalálni, de így már nem volt segélye a reményei mögé bújni. Mintha szíven szúrnák egy jégheggyel.

- És hol van DuJun?

- Ott ahol lennie kell. A sírkertben.

- Meghalt?

HyunSeung kezdi úgy érezni, forognak körülötte a falak, egyedül HyunAht látja biztos pontnak az egész káoszban, csak őt látja tisztán a rácsok túloldalán. Az arcán most olyan kifejezés ül, mintha legalább ő lenne a rab. A saját emlékeinek a rabja.

- Megöltem.

HyunSeung megkönnyebbül. Ha legalább a bátya vette feleségül a nőt, akit ő szeret, már nem érhet hozzá, már nézhet rá, már nem kívánhatja meg. Ettől a nyugalomtól máris felfordul a gyomra. Milyen ember ő, hogy kényelmesen hátradőljön a bátya halálhírétől?

- Mikor?

- Már megvan három éve.

- Miért?

HyunAh sóhajt. Ez nem olyan jellegű sóhaj, amit HyunSeung torkából szakadt ki mikor végigmérte HyunAht. Ezt az emlékek súlya préseli ki HyunAhból. A tenyerét fordítja HyunSeung felé. „Szükségem van egy ölelésre” áll a tenyerén. Ez olyan tipikusan HyunAh-s. Nem adja parancsba, nem kéri, nem követeli, csak kijelenti.

Olyan közel lép a rácsokhoz, hogy azok nekinyomódnak a vállának és az egész testének. Benyúl két rács között és a tenyerét HyunSeung nyakára teszi, így érzi, hogy ver a férfi szíve. HyunSeung kinyúl ugyanezen a résen és HyunAh derekára vezeti a kezét. Bár közéjük állnak a merev rácsok évek óta először öleli át egymást. Ez ad elegendő erőt HyunAhnak, hogy mindent felidézzen.

- Miután távoztál DongWoon császár, az apád elhunyt. DuJun került trónra. Szörnyű volt! Az apád a hivatalnokoknál úgy hagyta meg legutoljára, hogy te lépsz a trónra örököséül. DuJun ebbe beleőrült. Nem számított neki, hogy nem vagy jelen, nem veheted át a hatalmat. Azt hiszem ő nem csak ideiglenes császári kinevezésre vágyott. Ettől kezdve teljesen megváltozott, már nem az volt, aki eddig. Minden elbukott hadjáratunkat újraindította megfelelő haditerv nélkül. A flottáink nagy része megsemmisült, a gyalogos erőkből is csak egy maréknyi maradt. A szövetségeinket felrúgta. A birodalom pénzén vette meg magának a nemességet, és aki nem tett a kedvére, vagy ellenkezni mert vele, megölte. Többször egymás után felgyújtotta az egész várost. Szerencsejátékot játszatott a vele szembejövő polgárokkal. Ha nyert valaki pénzt és újabb lehetőséget kapott, ha vesztett kivégezték. De ha nem éltél az új lehetőségeddel azért öltek meg, mert megsértetted a császárt. A veszteseket vadállatok elé vettette. – HyunAh szemébe könnyek szöknek a torkába pedig gombóc nő. Hatalmasokat nyel, hogy valamiképpen enyhíteni tudja az érzést. Nem múlik el. Vele marad élete végéig. – SoHyun, a kishúgom… nem volt szerencséje. Végig kellett néznem, ahogy a tigrisek széttépik. Alig egy héttel később rám került a sor. Nem érdekelt semmi. Játszottam és minden alkalommal nyertem. Már az enyém volt a birodalom vagyonának több, mint háromnegyede, amikor rájöttem mit kell tennem. Alkut ajánlottam DuJunnak. Ha nyerek házasság, ha vesztek kivégzés. Nyertem – HyunAht kirázza a hideg. Az ezt követő emlékek nem a gyásztól feketedtek meg, hanem a borzalomtól. – Összeházasodtunk. Ennyire csendes mulatságot még sosem láttam. Úgy néztek rám az emberek, mintha temetnének. Minden tehetségemre szükségem volt, hogy leitassam DuJunt. Alig értünk fel az új császári hálószobánkba ájultan esett az ágyra.

- Ugye nem?

- Én elvágtam a torkát. – HyunSeung megmagyarázhatatlan megkönnyebbülést érez. – Elképesztően nehéz volt megtennem. A te hálódban voltunk, mintha téged láttalak volna álmodban.

- De… mond, hogy nem ért hozzád!

- Akkor magammal végeztem volna! – HyunAh egy pillanatra elhallgat. Olyan tiszta határozottsággal néz HyunSeungra, hogy a férfinek szemernyi kétsége sincs afelől, hogy megtette volna. – Úgy ahogy voltam, az esküvői ruhámban, véresen visszatértem az ünneplők közé. Közöltem velük, hogy mit tettem. Tudod mit tettek? Ujjongtak! Azt hittem azonnal felkoncolnak fenségárulás miatt, de nem tették. Ünnepeltek, majd mindenért elkezdtek téged hibáztatni. Azt hajtogatták mi lett volna, ha nem mész el. Fel akartak keresni, hogy bosszút álljanak rajtad. Megrémültem. Száműzöttnek nyilvánítottalak és megfosztottalak minden rangodtól, hogy ne kereshessenek fel.

- Megmentetted az életemet!

- Nem kell megköszönnöd, mivel visszajöttél. Ki fognak végezni.

-Megérte! Így legalább láthatlak – HyunAh arca megmerevedik, hátra akar lépni, de HyunSeung túl erősen tartja. A férfi ráébred, hogy milyen önző és elszégyelli magát.

- HyunSeung! Nem érdekel miért jöttél vissza. Mindenképpen avval a tudattal foglak elengedni, hogy én mindent megtettem érted. Csak azt áruld el, miért hagytál itt?

- Fájni fog, ha elmondom.

- Tudni akarom az igazat!

- Édesanyád megfenyegette az apámat – ez idáig hihető volt. JiHyun mindig is becsvágyó volt.

- Mivel?

- Attól tartott, hogy féltestvérek vagyunk.

- Hogy mered? – HyunAh pofonra emeli a kezét, de HyunSeung elkapja a csuklóját és a tenyerébe csókol, ahol a „Szükségem van egy ölelésre” áll.

- Gondolj bele egy kicsit! JiHyun mindig arra vágyott, hogy irányíthassa az országot, de SoHyunhoz több reményt fűzött, mint hozzád, pedig te vagy az elsőszülött. Neked miért csak egy hadnagyot szánt, amikor világosan kifejeztem, hogy irántad érdeklődöm és nem SoHyun iránt? – HyunAh feje zúgni kezd. Ez igaz! Miért nem tűnt fel soha? Könnyek szöknek a szemébe. Miért? És miért most?

- Már úgy is mindegy!

- Ugye hiszel nekem?

- Teljesen mindegy, hogy hiszek-e neked vagy sem.

- Téged kivégeznek. Én férjhez megyek egy hét múlva. Nincs min változtatni – HyunSeung megint elsápad. Alig teszi túl magát a sokkon, hogy a bátya elvette a szerelmét most miért kell azt hallania, hogy megint elveszik tőle HyunAht?

- JunHyunghoz – ez megmagyarázza a katonák gúnyos arckifejezését. Persze JiHyun mindig is JunHyunghoz adta volna HyunAht, de…

- Ő a legjobb barátom!

- Azt hiszem, a politikában az ilyesmi nem számít – mosolyodik el keserűen HyunAh, de ezzel az erővel, akár sírhatna is. A mosolyában pontosan ennyi fájdalom van. – Ahogy az sem, hogy szeretlek. És mindig szeretni foglak! – ezek a szavak eléggé lesokkolják HyunSeungot, hogy HyunAh egy határozott lépéssel kitéphesse magát az ölelésükből. – Ég veled!

HyunAh sietve végighalad a cellák közötti folyóson. GikWang már siet vissza az őrhelyére, de HyunAh megállítja és vele együtt tér vissza a kíséretéhez.

- GikWang! Kerítsd elő nekem YoSeobot!

- JunHyungtól azt az uta…

- Egyelőre még én vagyok a császárnő, úgyhogy ha nem szeretnéd elhagyni a fejedet, teszed, amit mondtam! Kísérd anyám rezidenciája elé! – GikWang meghajol és távozik. Mindig is problémás, hogy a katonák nem első sorban a császári családnak tartoznak hűséggel, hanem a parancsnokuknak. De ez már feleslegesen bosszantja HyunAht.

- JiYoon! Keresd meg anyám fő szolgálóját, GaYoont!

- Átadjak neki egy üzenetet?

- Csak szólj neki, hogy ugyanoda siessen, mint YoSeob!

- Igenis!

HyunAh mindenki mást elbocsájt. Még egyszer visszanéz a börtönbe, de túl nagy odabent a sötétség, hogy ellásson HyunSeung cellájáig. Nem mondta meg neki, de az igazság az, hogy hisz neki. Fáj a lelke! Még hány beforratlan sebet ejt majd rajta az élet?

Cseppet sem siet, időt hagy GikWangnak és JiYoonnak, hogy tegyék, amire utasította őket ugyanakkor azt is végig kell gondolnia mit fog mondani. Lehet, hogy most ő a császárnő, de az anyjának akkor is tisztelettel tartozik. Nem használhatja a hatalmát ebben az esetben, hogy igazasságot tegyen.

A bejárat előtt már ott talál mindenkit értetlenül ácsorogni. Anélkül, hogy hozzájuk szólna, bekopog.

- Igen?

- Édesanyám! – HyunAh kinyitja az ajtót saját magának. Ez volt az egyetlen hely, ahova nem bejelentéssel érkezik. Illedelmesen meghajol és belép a szobába. Mögötte GaYoon és YoSeob. – Fontos kérdésben lenne szükségem a tanácsodra!

- És mi lenne az a fontos kérdés? – JiHyun szeme felcsillan. Próbálja magát türtőztetni, de ha HyunAh a tanácsát kéri az egyet jelentett avval, hogy ő fog dönteni. Imádta a hatalom izét.

- Fülembe jutott egy pletyka az egyik rokonunkról. A tisztesség kedvéért nem nevezném meg, remélem megérted, anyám!

- Persze! Mi történt?

- Úgy értesültem figyelmen kívül hagyta házastársi esküjét és gyermeke fogant ebből a megbotránkoztató esetből. Nem tudom, mitévő legyek? Meghívhatom-e így az esküvőmre.

- Természetesen nem! – ezt olyan hangsúllyal mondta, mintha HyunAhnak is megától értetődőnek kellene lennie. – Egy olyan csodálatos, igazságos és határozott császárnő, mint te, HyunAh, nem közösködhet ilyen aljanépekkel. Legbiztonságosabb lenne kitagadni a családból és száműzni – HyunAh csodálkozva pislog. Persze ez az érdemrendbeli büntetés, de ilyen könnyen? Hátrafordul a kísérőihez.

- YoSeob!

- Igen, császárnőm!

- Hallotta édesanyám ítéletét?

- Tisztán és érthetően, fenség!

- GaYoon!

- Igen, úrnőm!

- Igaz, hogy édesanyám egykori férjem, DuJun és öccse, HyunSeung apjával, DongWoon császárral megcsalta az apámat? – YoSeob próbálja magát türtőztetni, de képtelen levakarni a döbbenetet az arcáról. JiHyun lábai megbicsaklanak, meg kell kapaszkodni a falban, hogy állva tudjon maradni. GaYoon remegni kezd. Hol JiHyunra, hol HyunAhra kapja a tekintetét, végül könnyek közt tör ki. – Haljam, GaYoon, az őszinte válaszodat!

- Igaz! – zokogja GaYoon és szinte félholtan esik össze a padlón.

- YoSeob! Hajtsd végre anyámon a saját ítéletét!

- Máris!

- Várj! – de YoSeob kezében nem áll meg a toll. – Mi ez az egész, lányom?

- Tényleg azt hitted, hogy bűntelenül eltitkolhatod előlem életed végéig, hogy viszonyod volt HyunSeung apjával? A császárral! Apám nem volt neked elég jó? Elég magas rangú?

- HyunAh! Félreérted!

- Mit lehet félreérteni ezen? Megfenyegetted a császárt, hogy kitálalsz az egész birodalomnak, ha nem távolítja el a közelemből a lehetséges féltestvéremet?

- Nem kockáztathattam a vérségi kapcsolatot. Egyik apádra sem hasonlítasz. Honnan tudhattam volna?

- Egyszerűen nem kellett volna megtenned – HyunAh odalép JiHyunhoz és mereven magához öleli. Közben a fülébe suttog. – Tönkre tetted az életemet. Viszonzom a szívességet.

- Ezt mégis, hogy érted? – kap a lánya után JiHyun, de nem éri el.

- YoSeob! Jegyezd fel, hogy anyámat fenségárulás beigazolódott vádja miatt száműzöm a birodalomból! Minden rangját és vagyonát az országom javára elkobzom. Ha a lábát még egyszer erre a földre teszi bármilyen rangú polgárnak bármilyen módon büntetlenül jogában áll azonnal az életét venni. Holnap napkeltéig köteles elhagyni a birodalmat. Vihet hintót, hajót, amennyiben talál vállalkozó embert, aki elviszi, oda ahova kéri.

- Ezt nem teheted velem, HyunAh!

- Már megtettem! – közben rá se pillant az anyjára. – YoSeob, tudja a dolgát!- Természetesen ebből egy szó sem fogja elhagyni ezt a szobát.

- Éppen ellenkezőleg! Azt akarom, hogy a legtávolabbi falu legszegényebb és legidősebb lakója is értesüljön az egykori anyacsászárné tetteiről!

- Igenis, fenség! Máris intézkedem! – mélyen meghajol és kihátrál a szobából.

- Miért teszed ezt, HyunAh? Csak a javadat akartam! Mindent elértél, ami csak megadathatott neked az én áldozatommal. Csak büszke akartam lenni arra, akivé váltál.

- Remélem most is büszke vagy a te csodálatos, igazságos és határozott császárnődre. Sose felejtsd el, hogy magad felett mondtad ki az ítéletet. Ettől a perctől fogva nem vagy az anyám!

Egy héttel később

HyunSeung kulcscsörgésre tér magához. GikWang áll a cellája előtt a hamisíthatatlan kárörvendő, gúnyos vigyorával. HyunSeung egy hete várja hiába, hogy HyunAh újra eljöjjön hozzá. Nem a legrózsásabb hangulatában van, de engedelmesen feláll és kinyújtja a kezeit, hogy megkötözhessék.

- Bizony, pajtás! Elkezdődött az utolsó napod! Igazán mázlista vagy, hogy az esküvőt még végignézheted! Sok rabtársadnak ez nem adatott meg. Arról nem is beszélve, hogy a te fejed lesz a nászajándék az újdonsült császárnénak!

GikWang ekkor még nem végzett HyunSeung kezének megkötözésével. Nagy hiba…

~

Az utolsó simításokat végezik el HyunAhn. Ámbár már van egy esküvői ruhája ragaszkodik az újhoz. Semmit nem akar magával hozni az előző házasságából, hiszen az ép olyan borzasztó volt, mint amilyen rövid is. A vörös kiemeli a szépségét, a pöttyöket erősen erőltetettnek érezi az orcáin és a homlokán, de tisztelettudóan nem szól semmit. Már csak a dísz hiányzik a hajából.

Gyűlöli az egészet. Tombolni lenne kedve és őrjöngeni, nem pedig érzelemmentesen, árnyék módjára viselkedni. Teljesen feleslegesen bízott abban, hogy JunHyungnak és családjának elmegy a kedve a házasságtól, amikor megtudják mit művelt az anyja. HyunAh logikája ez volt: ki akarná összekötni az életét egy ilyen tisztességtelen és botrányos felmenőkkel rendelkező nővel? De mintha JunHyung inkább úgy gondolkodna: ha a pletyka igaz, HyunAh egyenes ági leszármazottja a császári családnak. Ezért gyűlöli HyunAh az egészet. Minden csak az érdekekről szól.

Minden reményt hátrahagyva, szemérmesen lehajtott fejjel lépked a népe alkotta tömegen át a jövendőbelije felé. Gyűlöli a népét is. Nem azért mentette meg őket, hogy aztán kútba lökjék megfulladni. De szíve mélyén tudja, hogy megérdemli. Azért lett császárnő, hogy HyunSeungot megmentse, nem azért, hogy a népét. Mégis utóbbinak szentelte az életét minden önzőség nélkül. Mikor fordult ennyire ellene a saját hazaszeretete és szerelme?

Egy acélkemény marok fog rá a csuklójára, háta mögé csavarja és megpördíti. Egy rövid pengéjű kést szorítanak a torkához. Arcok néztek vissza rá. Kétségbeesett, megdöbbent és néhány dühös, de mind merev és mozdulatlan. Halk kis kuncogás cirógatja meg érdesen HyunAh fülét. Ekkor érti meg, hogy van egy harmadik lehetőség, amivel nem számolt.

- JunHyung! Ne csináld!

- Miért ne? Te is pontosan ugyanezt tetted. De egy nő gyáván, egy katona viszont szemtől-szemben teszi a dolgát.

- Épp háttal állok neked!

- Csak várd ki a végét! – JunHyung elhajol HyunAh füle mellől, kihúzta magát és a tömeghez kezd hangosan és érthetően beszélni, mint mikor szónokol egy csata előtt. Azt akarja, hogy mindenki hallja, és aki nem hallja az érezze annak értelmét, amit mond. – Ez a nő, akit császárnőnknek nevezünk gyalázatos dolgokat tett! Mind hallottatok az anyacsászárnő száműzéséről és annak okáról. Miért? Egyfolytában ezt kérdeztem magamtól, amíg rá nem jöttem, hogy a válasz a várbörtönben van. Miért végeztetné ki tárgyalás nélkül a visszatért HyunSeungot, aki joggal ülhetne a trónra, ahogyan azt az apja, DongWoon császár is akarta? Ezért! – JunHyung elveszi a tört HyunAh nyakától és most egy vastag köteg levelet emel a magasba. Megvárja míg mindenki jól láthatja és a tömegbe szórja. – Ezekből a levelekből kiderül, hogy császárnőnk és HyunSeung tisztában volt vérségi kapcsolatukkal és mindezek ellenére nem tagadták meg az érzéseiket. Együtt tervelték ki DuJun császár meggyilkolást is! – a levelek persze hamisak egytől egyik, de nem is ez a lényeg. Az emberek bele sem olvasnak, elég volt nekik, hogy megtudták a levelek tartalmát és megérinthették azokat. A morál terjed végig az emberek között, zúg bennük a felháborodás. HyunAh kétségbeesik.

-Ez hazugság!

JunHyung a tömegbe löki HyunAht. A körülötte állok nem restek minden küzdelme ellenére lefogni és megcibálni. Tegnap még finom urak voltak, most széttépni készülnek egy nő testét, holnap aztán ismét finom urak lesznek.

JunHyung intésére pár katona előlép a tömegből maguk előtt tolva egy fiatal lányt. Egy tanú. JunHyung mindenre gondolt, hogy meg se kérdőjelezhessék a levegőbe beszélt. HyunAhban meghűl a vér. A lány a saját udvarhölgye volt, JiYoon. Rá se néz JunHyungra, könnyes szemeivel csak HyunAht nézi.

- Ez a lány, HyunAh szolgálója, vállalta, hogy tanúskodik. Mond, JiYoon, igaz vagy hazugság mindaz, amit állítottam?

- Minden szó igaz – de alighogy kimondja keserves sírásban tör ki. Térdere rogyik, de nem JunHyung hanem HyunAh előtt. – Bocsásson meg, császárnőm! Sajnálom!

Az a pár nemes úr, akik hallják JiYoon szavait döbbenten engednek a szorításon. Vívódnak bennük az érzelmek, nem tudják, kinek higgyenek. JunHyung arcát elönti a harag. Ismét előkerül a rövid penge. JiYoon felé áll. A lány még csak nem is látja.

HyunAh szóra nyitja a száját, de mielőtt még figyelmeztethetné JiYoont JunHyung teste megbicsaklik. Értetlen kifejezés ül ki az arcára. HyunAh szeme elkerekedik. Látta már ezt az arckifejezést DuJun arcán, amikor elvágta a torkát. Pár pillanatra még magához tért aztán végleg elsüllyedt a sötétségben.

JunHyung vérpárát köp. Többször egymás után. A vére beborítja a földön reszkető, zokogó JiYoon testét. A penge kihull a kezéből. Térdre esik, majd eldől. Mögötte ott áll HyunSeung.

- Ez a férfi, JunHyung, a legjobb barátom volt, amíg el nem árulta ezt a birodalmat a hatalomért. Minden szó, amit csak kiejtett a száján, hazugság! Ezt a szerencsétlen udvarhölgyet is fenyegetéssel vette rá, hogy olyasmihez adja az igazát, ami valójában meg sem történt. Őt emésztette el a hataloméhség és nem HyunAht. – ekkor a véres pengét, amivel ledöfte JunHyungot, a HyunAht tartó nemes emberekre fordítja. – Ti ott, senkiháziak! Mutassatok egy kis tiszteletet a császárnőtök felé, különben leváglak titeket is!

Minden kéz lehull HyunAhról. A nemesek hátrálnak, és a földön hajolnak meg HyunAh előtt.

Sok minden és túl gyors. HyunAh remegve, de egyenes derékkal sétál ki a tömegből és áll meg HyunSeung előtt. A férfi meghajol előtte a véres karddal a kezében. HyunSeung megmentette, JunHyung halott és újra ő a császárnő. Az élete egyelőre biztonságban van, de HyunSeung-é nincsen. HyunAh arcán halvány mosoly kezd tündökölni. Legyen, gondolja HyunAh, most utoljára még megmentem az életedet.

- Száműzött! Megölted jövendőbeli férjemet és ennek a birodalomnak a császárát. Ámbár hálás vagyok, amiért megmentetted az életemet és ennek a birodalomnak a jövőjét egy jogtalan bitorlótól. Hálám jeléül, az ügyedet bíróság előtt fogjuk megtárgyalni. Elfogni!

Egy hónappal később

A birodalom az összeomlás szélére került. Amint a katonaság ráébredt, hogy nincs ember, akinek hűséggel tartoznának állandóvá váltak a fosztogatások, gyilkosságok és a legkülönfélébb erőszakok. Vidéken rettegnek és a fővárosba akartnak menekülni, de az ilyen csapatokat többnyire megtámadják és csak csekély ember éri el a biztonságot nyújtó falakat.

HyunAh saját személyes testőrségét a város védelmére használja illetve arra, hogy újoncokat toborozzanak és képezzék ki őket. A városon kívül viszont minden elveszettnek látszik. A fiatal katonák egymaguk kevesek a város védelmére és esélytelenek akárcsak egy falu védelmére a karcedzett, tapasztalt katonákkal szemben.

A városiak ezt azonban kevésbé érzékelik, ők védett és biztos helyen tartózkodnak. Legnagyobb problémájuk mindössze az, hogy mondják ki HyunSeung felett az ítéletet. HyunAh úgy érzi összeroppan a követelések és az érzelmei satujában. Képtelen higgadtan gondolkodni és ez esetben semmit sem segít, hogy mind a két tenyerére felírja a nyugalom szót.

Összerezzenve kap az asztalán fekvő tör felé, amikor bekopognak az ajtón.

- Igen?

- Császárnőm!

- Mit akarsz YoSeob?

- Van egy ötletem, amivel mind a három gondja megoldódhat, fenség!

- Három? – kapja fel a fejét azonnal HyunAh. – Mi történt még, YoSeob? A nép követelőzik, a vidéki embereket mészárolják? Hadat üzent nekünk valaki?

- Én az Ön érzéseiről beszéltem, fenség!

- Mi az ötleted, YoSeob?

HyunAh most a tárgyaló teremben ül a nemesekkel és tanácsadóival, köztük YoSeobbal. Bízik benne, hogy a férfi ötlete beváljon. És bízik HyunSeung képességeiben is. Innentől kezdve már tényleg nem HyunAh irányít.

- Mi a neve?

- A száműzötteknek nincs neve, fenség!

- Mi volt a neve mielőtt száműzték?

- Jang HyunSeung.

- Miért hagyta el a birodalmat?

- Apám, DongWoon császár kérésére.

- Miért kérte ezt öntől a császár?

- Nyomást gyakoroltak rá.

- Ki volt az?

- Az Ön édesanyja.

- Milyen okból?

- Állítása szerint Ön, császárnőm, és én féltestvérek vagyunk, ámbár az Ön születésének dátuma jó másfél hónappal későbbre datálódik, mintha ez az állítás igaz lenne. – itt félbeszakad a tárgyalás. Vagy három tucat szolgálót hallgatnak ki. A válaszok változóak, semmi sem biztos. HyunAht hasonlítják mindkét állítólagos apjához és HyunSeunghoz is, amíg ki nem jelentették, hogy JiHyun hazudott.

- Ön ölte meg JinHyungot?

- Igen.

- Mi okból?

- Úgy ítéltem meg veszélyezteti ez Ön életét és a birodalom stabil meglétét.

- Tudtommal Ön börtönben volt. Hogy szabadult ki?

- Éppen átszállítani készültek egy szobába, ahol az utolsó napomat eltölthetem. Az őr felbosszantott, ezért megöltem.

- Tehát az őrt puszta felindulásból ölte meg?

- Igen. És úgy gondoltam megakadályozom az esküvőt.

Újra veszik a történet minden egyes részletét, tanúkat keresnek és őket is kikérdezik. Lassan haladnak, de idővel mindenkit sikerül meggyőzni arról, hogy HyunSeung a birodalom érdekében cselekedett. Csak ekkor hirdetnek ítéletet.

- Száműzött! Megmentette a birodalmat és az életemet, de évekkel ezelőtt cserben hagyta a népet és megölte JunHyungot. Egy évet kap, hogy megfékezze a birodalom egész területén a lázadásokat. Amennyiben ez nem sikerül, lefejezik. Holnap hajnalban indulhat!

Egy évvel később

HyunAh mint minden nap ül a trónusán és gyönyörűbb, mint valaha. A szokott merev, tiszteletet parancsoló márványarc helyett mosolyrózsák nyílnak az orcáin. A terem üres így senki se láthatja ezt az élettel teli mosolyt, de a személy már közeledik. Nem mint egy rémálom beli kísértet, hanem mint pusztító futótűz után az első hűsítő esőcsepp.

HyunSeung lassan lépked fel a lépcsőkön. Az utolsó fok előtt megáll és mosolyogva egy nagyot sóhajt. Fellép és megáll. Nem történik semmi. Hamisíthatatlan örömmel szárnyal HyunAh felé.

Egy évébe került, de újra teremtette a békét az egész birodalomban. Minden katona már HyunAhnak tartozik hűséggel. Sőt, HyunSeung még annál is többet tett mint, amit parancsba kapott. Minden faluba, ahol csak fosztogató bandák tanyáztak a vezetőjüket kihívta első vérig folyó harcig. HyunSeung egyszer sem veszített és csak kevesen akadtak, akik nem viselték a veseséget és hátba támadták volna. Őket HyunSeung megölte. A lerombolóikkal építette újra a falvakat, a gyilkosokkal temetette el a holtakat. Az idős katonáknak segített megfelelő helyet találni, ahol befejezhetik az életüket és az újoncokat kiképezte. Koronahercegi rangja nélkül is bizonyított. Sosem kérte, hogy akárki tartson vele, de mire visszatért a fővárosba már egy egész hadsereg követte. A híre gyorsabb volt, mint ő maga.

Most csendes az egész birodalom. Tiszta és csendes. HyunAh büszke és hálás mindezért, de mindenek előtt szerelmes. Szerelmesebb, mint valaha.

- Hallottam pletykákat rólad HyunSeung! Azt beszélik te vagy a Hűség!

- Ha ezt mondják, biztos úgy van, császárnőm!

- Azt beszélik ennek a nemzetnek a fia vagy!

- Valaha az voltam.

- Azt beszélik a nép őre vagy!

- Megtettem, ami az erőmből kitelt.

- Hős vagy, HyunSeung! Ennek a képnek a hőse. Joggal lehetsz a császára. Akarod-e a trónt?

- Akaratom nincs a trón felé, császárnőm, csak szerelmem.

HyunAh feláll és HyunSeung felé sétál. A tenyerét nyújtotja a férfinak, amin az állt „Szükségem van a szerelmedre”. Még mindig nem parancsol, nem kéri, és nem követeli. Nem úgy, mint SeungHyun HyunAh ajkait minden szerelmével.

Kritika

Kedves versenyző!

Fogadd szeretettel a zsűri tagjainak meglátásait a novelláddal kapcsolatban. A kritikában sorra vettük az előre megadott szempontokat, reméljük, hogy hasznos visszajelzéseket, tanácsokat tudtunk adni neked. További sok sikert kívánunk az íráshoz!

Történetvezetés:

Történeted lebilincselően izgalmas, fordulatokkal teli, megkapó, szívbe markoló történelmi dráma. Bár egy ilyen bonyolult történetnél megeshet, hogy akár az író, akár az olvasó szinte menthetetlenül belekeveredik az intrikák szövevényébe, nálad majdhogynem minden érthető volt és logikusan következik egymásból, de azért pár kérdést megválaszolatlanul hagytál.

A legégetőbb ezek közül a tárgyaláson esik meg. HyunSeung megemlíti, hogy miért is nem valószínű az, hogy HyunAh a féltestvére legyen, és végül kijelentik, hogy JiHyun valójában hazudott. HyunSeung és HyunAh hazudtak volna a tárgyaláson? Ezt gondoljuk a leginkább valószínűnek, mert máskülönben nem értenénk ezt a részt és nem találnánk mögötte a logikát, de ebben a lehetőségben sem vagyunk biztosak.

Nem olyan lényeges kérdések ezek, de két dologra még kíváncsiak voltunk. Konkrétan kik HyunAh családja? A császári család távoli rokonai, vagy szimpla nemesek? És miért nem DuJun volt elsőszülött létére a trónörökös? Tényleg nem lényegesek ezek a mű érthetősége szempontjából, de mi azért kíváncsiak lettünk volna ezekre.

Megemlítenénk még, hogy a végefelé, úgy nagyjából HyunAh és JunHyung esküvője közepének a tájékán kicsit kezdtük úgy érezni, mintha igyekeztél volna mihamarabb túllenni a történeten, onnantól kicsit összecsapott hatást keltett.

Ezek ellenére a történeted mindvégig izgalmas, akciódús és érdekfeszítő maradt, nagy érdeklődéssel olvastuk. :)

Karakterformálás:

A karakterformálásod félig-meddig megfelelő volt.

Természetesen HyunAh jelleme jött át a legjobban, számos tulajdonsága kiderül a számunkra, nagyon jól megragadtad azt a kettősséget, ami őt jellemzi, egyszerre volt tiszteletet parancsoló, merev, ravasz, határozott, hűvös uralkodó és egyszerű, esendő, aggodalmas, szeretetre éhes fiatal nő. Megkapó rész volt, mikor fondorlatosan száműzetésbe taszítja a saját édesanyját, itt a benne élő tisztelet és bosszúvágy éles, és mégis igencsak hihető kontrasztot alkot.

HyunSeung valamivel kevésbé kidolgozott, mint HyunAh, de nála is jól megjelenik egyszerre a rettenthetetlenség, bátorság, mindenre elszántság, áldozatkészség és a szerelmes férfi elvakultsága, gyengesége, ostobasága, gyarlósága.

A karakterformálásod gyengéje alapvetően a külső leírás szinte teljes hiánya. Megtudjuk ugyan többször is, hogy HyunAh gyönyörű, de ez sajnos igencsak szegényes képet ad nekünk a lány küllemével kapcsolatban, HyunSeungről viszont még ennyi sem derül ki. A külső leírás pedig nagyon fontos! Ezáltal is élettel telibbek lesznek a karaktereid, tényleg érdekli az olvasókat, hogy te milyennek látod azokat külsőre, akikről írsz!

Megemlítenénk még, hogy bár a mellékszereplők jó részének volt egy-egy kisebb, meghatározó jellemvonása, mégis üresnek tűntek nekünk. A mellékszereplőket természetesen nem kell olyan részletességgel kidolgozni, mint a főszereplőket, de nem árt, ha az ő egyéniségükből is megjelenik valamennyi a jobb elképzelhetőség érdekében.

Feladatmegoldás:

 Kiválóan megoldottad a feladatot, maximum pontszámot kaptál rá. A történeted nem fluff, a többféle érzelmet, hangulatot is ügyesen megjelenítetted benne (az egyik szemünk sírt, a másik nevetett, olyan érzelmi hullámvasút volt ez a történet :D), az ölelést és a képet pedig igencsak ötletesen szőtted bele. :)

Stílus:

Stílusodról elmondhatjuk, hogy kicsit talán merevnek láttuk, de ez valószínűleg azért volt, mert HyunAh szemszögéből írtad, és őhozzá valóban passzol ez a fajta elbeszélési mód. Amit viszont komolyabb problémának gondolunk, az az, hogy nagyon, nagyon kevés helyszínleírást használtál, pedig ez mindig rengeteg lehetőséget rejt magában. Mint már fentebb a külső leírásnál is említettem, a leírások keltik igazán életre a történetet, nagyon fontosak!

Mindazonáltal elmondhatjuk, hogy nagy tehetséggel és átéléssel írod le az akciójeleneteket és az érzelmeket, látszik, hogy teljesen együttérzel a szereplőiddel; ezeket találjuk a stílusod legfőbb erősségének. Ha több leírást alkalmaznál, még kifejezőbben át tudnád adni ezeket!

Formázás:

A formázásodnál sajnos nagyon nagy gondban voltunk, ez az egyik gyengéd.

Először is az egész történeteden végigvonul, hogy nincsenek behúzások. Ez azt jelenti, hogy nem kezdted a bekezdéseid első sorát beljebb, pedig ez nagyon fontos a szöveg átláthatósága érdekében. A nemlétező behúzásokkal együtt járt, hogy a párbeszédek gondolatjelei sok helyen valami okból kikerültek a margóra.

Aztán az egyes bekezdéseknél hagytál 10 pontos térközöket.

Aztán megesett, hogy egy párbeszéd kezdeténél mégiscsak volt behúzás, de itt egy nagyon hosszú monológ következett, ami magával rántotta az utána következő sorokat is, és így egy hatalmas, behúzott bekezdéstömb keletkezett. Az ilyenekre ügyelj, mert az ilyen hosszú szövegtömböket nehezen tudja az ember követni a szemével, mert egybefolynak előtte a betűk.

Nyelvhelyesség:

A nyelvhelyesség a másik hibád, ugyanis számos hibát felfedeztünk a történetedben. Legfőképpen a vesszőkkel és az elírásokkal gyűlt meg a bajod, ezekből sajnos rengeteget találtunk.

            Külön kiemelnénk neked ezeket a hibákat:

• A "bátya" helyett a "bátyja" a helyes alak.
• Ezt nem számítottuk bele a pontokba, mert nem tartozik a magyar helyesírás keretei közé, de Gikwang nevénél a két szótag a Gi és a Kwang, tehát helyesen GiKwangként kellett volna írnod GikWang helyett.
• Egy helyen SeungHyunt írtál HyunSeung helyett.
• Volt, hogy elcsúsztak a párbeszédsorok, és HyunAh beszédét minden ok nélkül két külön egymás alatti gondolatjelbe szedted.
• Megesett egy-két helyen, hogy jelen idő helyett véletlenül átsiklottál múltba. Például: "Imádta a hatalom izét." vagy "Egy rövid pengéjű kést szorítanak a torkához. Arcok néztek vissza rá."
• "Tényleg azt hitted, hogy bűntelenül eltitkolhatod előlem életed végéig, hogy viszonyod volt HyunSeung apjával?" Itt a "büntetlenül" a helyes.

A rengeteg elírásodat elnézve sajnos gyanítjuk, hogy nem olvastad át a történetedet, mielőtt beküldted volna. Az az ideális, ha az ember a történetet a befejezése után pár napig pihenteti (mivel így kellőképpen leülepedik benne minden, és utána kevésbé elfogultan tudja nézni a saját munkáját), és utána kijavítja a még esetlegesen benne maradt logikai, helyesírási hibákat.

Ettől függetlenül mindenképpen ajánlanánk neked, hogy keress magadnak egy bétát (lektort), aki kijavítja a helyesírási hibáidat!

Mindent összevetve egy igazán fordulatos, érdekfeszítő, és helyenként igen szívmelengető művet küldtél be nekünk, melyet mindhármunk szívesen, nagy figyelemmel olvasott végig, és nagyon kíváncsian, izgatottan vártuk, hogy mi lesz a vége. Ha a fentebbi hibáidon javítasz, úgy érzem, idővel még jobb, még megkapóbb történeteket tudsz majd kiadni a kezeid közül. Hajrá, csak így tovább! :)

A zsűri