32.

„B” feladat

Páros: Moonbyul és Solar

Az a pocsék, esős őszi nap

A liget nyakába kellemetlen hűvösség telepedett. Az addig halványkéken tündöklő eget komor felhők szennyezték be, s az arcodon időző mosoly pillanatok alatt az enyémre szökött át, mikor a csípős fuvallatok átmeneti enyhülése után, az első esőcseppek koromfekete cipőd orrán koppantak. Szemeimben csillogó elégedettséggel emeltem magam fölé a mályvaszín esernyőt, minek ottléte a délelőtti napsütésben rengeteg csipkelődésedre adott okot.

Percekig csak szótlanul fintorogva sétáltál mellettem, kezeiddel minden tőled telhetőt elkövetve azért, hogy tökéletesen göndör fürtjeidet ne áztassák el a krokodilkönnyeket hullajtó fellegek. Tekintetem végigvezettem hófehér kabátodon, az alatta lapuló, fodrokkal borított, halvány barackszínű ruhácskán, mely már itt-ott apró foltokban sötétebb árnyalatot öltött az egyre szaporábban potyogó cseppeknek köszönhetően. Hosszan elidőztem sápatag kézfejeden s szikrázó gyűrűkkel díszített, vékony ujjaidon, melyek köré mosolyogva kulcsoltam sajátjaimat.

Mindig is ámulattal figyeltelek, hogy mennyire tökéletesen festettél az összes ruhádban, akárcsak egy manöken, oly hibátlanul jártál a legmagasabb cipőkben is, s velem ellentétben te rettentően ügyeltél körmeidre is. Szinte minden nap más színben pompáztak, míg nekem jó, ha egy hónapban egyszer eszembe jutott kilakkozni sajátjaimat, s persze olyankor is maximum két napig bírta anélkül, hogy lekapargattam volna róluk a színes mázat. Minduntalan megdöbbentem, mennyire különböztünk, szinte mindenben, amiben különbözni lehetett, mégis minden tökéletesen passzolt.

Közelebb húztalak, s magamba szívtam a dohány és vanília aromájának különös keverékét, ami körüllengett téged; édeskés, mégis kesernyés illatodba beleremegett minden porcikám. Puha tenyereink összesimulását követően meglehetősen elnémultál, ujjaim lágy cirógatása halvány színt festett fakó arcodra.

Meleg sálam ölelésébe bújva, elmerengve bámultam az egyre élénkülő szélnek engedelmesen meghajló fákat, melyeknek megsárgult levelei bohém táncot jártak a levegőben, mielőtt a földre hulltak volna. A hosszú órák óta tartó séta közben már a hatalmas esőben úszó padok is rettentően csábítóak voltak számomra, s hatalmas erőfeszítésembe került, hogy ne menjek oda egy pillanatra lehuppanni.

- Byullie ah… Gyere már! – kezdtél el őrült módjára ráncigálni, mikor egy kicsit lassítottam.

- Szerintem nem most hallod ezt először, de tudod, ritka akaratos egy nőszemély vagy, Unnie - morogtam szemeimet forgatva, de mégis szófogadó kiskutya módjára követtelek tovább, mert a távolban már kirajzolódni látszott hatalmas házatok sziluettje, melynek ablakai aranysárgán ragyogtak a tejfehér köd fakó leple alatt.

Szinte már éreztem, ahogy a bentről áradó meleg arcomat nyaldosta, és azokat az isteni illatokat is mélyen szívtam magamba, melyek a konyhából indulva körbelengték az egész házat, miközben könnyed, kacér mozdulatokkal csábítgatták a lakókat az étkező felé.

- Remélem, van valami kaja készenlétben, mert kilyukad a gyomrom - mosolyodtam el kicsit. Emlékszem, az anyád régen azt hitte, csak azért barátkozom veled, mert nálatok mindig volt főtt étel, velünk ellentétben. Az én nagymamám ugyanis, bár roppant lelkes volt ebben a témában, mégis mindent elrontott, amibe csak belekezdett. Kapkodott, figyelmetlen volt, s már szinte védjegyeként hordozta minden általa készített falat azt a jellegzetes, égett, keserű ízt, amit ha megéreztél, arcod akaratlanul is grimaszba rándult.

Ahogy felértünk a verandára, az esernyőt félreraktam száradni a résnyire nyitott nappali ablaka alá, ahonnan kihallatszódtak a televízió hangjai, s a család harmonikusan felcsendülő nevetései. Kicsit úgy éreztem magam, mintha megint kisgyerek lennék. Sáros bakancsomtól megszabadulva belebújtam bátyád puha, kockás papucsába, amit régen, mikor még pár éve nálatok laktam, önkényesen kisajátítottam.

Összekötött szalmaszínű hajamat leengedtem, s amint kitártad a zömök, fenyőillatú bejárati ajtót, elkezdtem kigombolkozni. A küszöbön átlépve rögtön körülölelt a melegség, olyan volt, mintha hosszú évek óta most először tényleg hazaérkeztem volna.

Édesanyád a konyhában tüsténkedett, a nappaliba bekukkantva pedig megpillantottam az éktelen vihogás forrásait is, apádat s két bátyádat, akiknek együttesen sem volt akkora szakálla, mint azoknak a pasasoknak, akiket a tévében bámultak.

 Egy végtelennek tűnő óra alatt túlestünk a viszontlátás kínos pillanatain. „Na és mi van veled? Találtál-e már munkát? Ugyan, hogy lehetséges, hogy még nem kérték meg a kezed? Egyáltalán még barátod sincs?” A szokásos kérdések újra és újra, de ezek igazán profi kikerülését úgy hiszem, már tanítanom is lehetett volna.

Lassacskán, apró lépéseket téve feljutottunk az emeletre, ahol szemben rögtön a te ajtód mosolygott ránk. Minden régi firka, apró rajzocska ott virított a kopottas, halványzöld festékkel borított fán. A matricák itt-ott még egészben díszelegtek, a kilincs körül viszont már minden mesehősnek csak a fele volt meg, aminek láttán a vigyor egyre szélesebbre húzódott arcomon.

A helyiségbe lépve rögtön hasonlóan mókás képek fogták meg tekintetemet. A félig kihúzott hófehér, rózsákkal díszített fiók, amelyből ezüstösen fénylő, használt evőeszközök meredtek felénk, a szekrény tetején a múlt évi IKEA katalógus címlapján szereplő étkészlet ételfoltos darabjai sorakoztak; a sarokban egy vörös szék, ami egy halom ruha alatt roskadozott, s a régen olyan nagy becsben tartott fényképezőgéped, ami mostanra már csak porfogó gyanánt állt a polcod szélén.

Szeretném azt hinni, hogy nem mindenki ismeri ezt az oldaladat, hogy talán én vagyok az egyetlen, aki tudja, hogy amúgy a könyvekkel megtömött szekrényedből jó, ha két kötet járt a kezedben valaha is vagy, hogy a dvd lejátszód nem azért porosodik a szobád legeldugottabb zugában, mert elromlott, hanem mert részegen kidobtad a távirányítóját.

- Nem sok minden változott, mióta nem voltam itt - nevettem s a selymes, virágillatú ágyneművel letakart rekamiéra borultam.

- Valóban… Még mindig hatalmas rendben tartom a kuckóm - nevetgéltél, miközben észrevétlenül próbáltál a nyitva felejtett fiókhoz araszolni, s azt a lehető leghalkabban betolni, de ahogy a sínben hátracsúszott a kis rekesz, élesen megcsörrentek a mélyében lapuló porcelántányérok. Odafordultam, de te ekkora már a félhomályba borult szoba másik végében lézengtél, s a meghitt csöndet ismét csak az ablak üvegét kocogtató eső törte meg.

Olyan nesztelenül lépkedtél, akárcsak egy kipárnázott talpú, finom küllemű macska. Némán figyeltem, ahogy a gardróbod elé sétáltál, óvatosan, szinte csak résnyire nyitva az ajtaját kezdtél turkálni benne, nehogy meglássam a mögötte rejlő kaotikus állapotokat. Magadra aggattad legvastagabb pulóverjeid egyikét, amiről még messziről hunyorogva is meg lehetett volna mondani, hogy hány éve köthette nagyanyád.

Vállaidra omló, tejcsokoládé színű hajadat gumi hiányában egy karkötővel kötötted fel, majd egy hatalmas masnikkal csinosított díszpárnával a hátad mögött indultál meg felém. Azt hiszem, már ennek gyanúsnak kellett volna lennie, de én mit sem sejtve fordítottam el fejemet, s inkább bámultam tovább a plafont, ahol érdekesen kergetőzött néhány a függöny által eltorzított fényfolt. Őszintén közel jártam ahhoz, hogy elbóbiskoljak; elpillesztett a szobában honoló kellemes meleg. Szemeimet megtörölve ásítottam egyet, mire hirtelen mellém ugrottál, majd a kemény párnával kíméletlenül felképeltél.

Hosszú pillanatokig értetlenül bámultam feléd, nem igazán tudtam ezt hová tenni, de idétlen nevetésedet hallva rájöttem, hogy nem is kell. Pillanatok alatt kiszakítottam kezedből a bársonyhuzatú fegyvert, s legalább olyan erővel ütöttem vissza, ahogyan azt tőled kaptam. Miután elterültél a puha paplanon, fedetlen combjaidra ültem, s egy sokatmondó, fáradt, de igen elnéző pillantást vetettem feléd.

Olyan agresszív tudsz lenni néha - dobtam le a párnádat a földre makacsul, s ölbe tett karokkal bámultam feléd, de szavak helyett, csak a jól megszokott homlokráncolást kaptam viszonzásul. Bár az évek előrehaladtával kicsit csillapodott harcos szellemed, s már nem az volt az első minden mondatod után, hogy belém csípj, megüss, netán megrúgj, vagy esetleg mindet egyszerre, de néha még felszínre tört belőled a régi megszokás, amit nem igazán szerettem.

Ilyen közelségből még erősebben éreztem parfümöd bódító aromáját. Pilláimat lehunyva szívtam magamba édes illatod. Arcomat forró nyakadba hajtva inhaláltam lényed finom fellegét. Száraz ajkaim illatodtól ittasan kalandoztak el, a még sötétben is világító, hófehér, selymes bőrödön. Szíved szabálytalan zakatolása engem is izgalomba hozott.

Mosolyt csalt arcomra, hogy meg sem próbáltál elhúzódni, sőt minden mozdulatodban éreztem a vágyódást a folytatásra. Föléd támaszkodtam, s tekintetem gyönyörű ében szemeiden legeltettem. Minden tökéletes volt. Pont olyan, amilyennek mindig is képzeltem; azon kivételes pillanatok egyike volt ez, amiért megérte élni.

Egy apró semmiség, de az ilyesmit az ember mégiscsak érzi. A külvilág megszűnt létezni, s csak arra tudtam gondolni, mennyire kívánom ciklámenszínűre festett ajkaidat, melyek napról napra egyre finomabbnak tűntek, akár egy cukorka. Egy különleges édesség, mit nem bonthatsz ki, pedig biztos vagy benne, hogy az lenne életed eddigi legfinomabb csemegéje.

Nem tudtam tovább várni, s ahogy egyre közelebb dőltem, kezem lúdbőrösen süppedt a lágy paplan ragaszkodó ölelésébe. A kinti széltől kicserepesedett ajkaimba egy óvatos harapással új életet leheltem, majd édesen suttogó ajkaidra tapadtam. Ezekhez a mozdulatokhoz minden bátorságomat összekapartam, ami azután egy pillanat alatt elszállt, mikor a résnyire nyitva hagyott ajtó hirtelen kitárult.

A kilincs zaklatottan csörrent a kemény falon, s egy fehér, prüszkölő, csapzott öleb abszolút nem zavartatva magát riszált be közénk. Abban a pillanatban, ahogy a kis dög jéghideg bundája csupasz combodhoz ért elszabadult a pokol, s hatalmas sikításodat követően hárman hatfelé kezdtünk el szaladni.

- Coco! Fúj! Kifelé! – hessegetted a látszólag sokkot kapott kiskutyát, én pedig csak az ágy lábánál ücsörögtem, s nevetve figyeltem az egyre komikusabbá váló jelenetet. Az egész szoba lassan már sárban úszott, mivel az apró észkombájn nem az egyenes utat választotta a folyosóra, hanem az ötvenkettedik kört írta le a nem túl tágas szoba parkettáján.

 Ahogy nekiment véletlenül a rozoga széknek, az ízlésesen odakészített ruhák felét sikerült levernie a földre, majd a színes halom közepébe fészkelte magát s, mint, aki jól végezte dolgát, farkcsóválva figyelt minket apró gombszemeivel. Negyedórányi szenvedés után, mikorra már az utolsó sárfolt is eltűnt a földről, és az egész család rajtunk röhögött az ajtóban terpeszkedve, a jószág szinte önként, s dalolva vonult át a fürdőbe.

A vacsoráig hátralévő órácskát a szutykos eb csutakolásával töltöttük. Hosszú percekre kellemetlen csend feszült köztünk, amit aztán mindketten görcsösen próbáltunk oldani, egymás szavába vágva, de ettől az egész helyzet csak még frusztráltabb lett.

Ezekben a pillanatokban, őszintén nem fordult még meg a fejemben az, hogy létezhet közös jövőnk, vagy, hogy annyira fogok unatkozni, mikor épp nem vagy mellettem, hogy szürke perceimet régi történeteink felidézésével színesítem majd.

Azt hiszem, nem is mi lettünk volna, ha nem így kezdődött volna a történetünk, azon a pocsék, esős őszi napon…

Kritika

Kedves versenyző!

Fogadd szeretettel a zsűri tagjainak meglátásait a novelláddal kapcsolatban. A kritikában sorra vettük az előre megadott szempontokat, reméljük, hogy hasznos visszajelzéseket, tanácsokat tudtunk adni neked. További sok sikert kívánunk az íráshoz!

Történetvezetés:

A történetedet hétköznapi témájúnak, és pont ezért olyannyira átélhetőnek találtuk; hihetetlenül hangulatos, élettel teli, barátságos és telis-tele van mély, őszinte érzésekkel. A történetvezetésed teljesen rendben volt, nem találtunk homályos pontokat, mindössze egy kérdés merült fel bennünk az olvasása során. A történetből azt vonhatja le az ember, hogy egy ideje nem láthatták már egymást (Moonbyul egy órán át spanol a családdal; a barátnő próbálja betologatni a fiókokat, hogy a főhős ne lássa, milyen kupi van bennük; stb.), mégis meglepően gyorsan sor került egy kis intim nyakpuszilgatásra meg egy csók kezdetére, mikor a oneshot végén kiderül, hogy nincsenek még együtt, csak vágynak egymásra. Kicsit elhamarkodottnak éreztük igazából, hogy az örömteli viszontlátás után ennyire hamar máris ilyen irányba terelődhetnek a dolgok.

Karakterformálás:

Solar jellemét nagyon szépen kidolgoztad, dicséretre méltóan átadtad a benne rejlő kettősséget, illetve a külsejéről, stílusáról is számos információt tudtunk meg, ha az arcvonásaira sajnos nem is nagyon tértél ki. Moonbyult ellenben hiányosnak éreztük; megtudtuk, hogy szinte Solar teljes ellentéte, és messze nem olyan vad, mint a barátnője, de mégis ott él bennünk ezen a téren a hiányérzet jellem és külső terén egyaránt.

Feladatmegoldás:

A feladatmegoldásodra alig lehet panaszunk; bár a feladat szerint nem volt muszáj a jellemrajznak és a külsőnek is hangsúlyosnak lennie a történet szempontjából, te mindkettőre nagyon szépen, részletesen kitértél Solar esetében, szinte teljesen elképzelhető volt, csak az arcvonásait hiányoltuk. A fényt és az árnyékot is megfelelően szőtted a művedbe, ezen kívül a műfajra vonatkozó kikötésnek is megfeleltél, nem angst a fanfictionöd. Egyetlen kifogásunk mégis van: a történeted fél oldallal rövidebb, mint amennyi a minimum oldalszámnak volt megadva. :(

Stílus:

A stílusod szemet gyönyörködtető, kissé barokkosan díszített, igazán érzékletes. A szavaiddal nagy átéléssel, ízlésesen, kifinomultan festetted le nekünk két fiatal lány bimbózó szerelmét. Még egy kis humort is csempésztél a végére, mindannyian jót nevettünk a rakoncátlan kiskutya rosszalkodásán. :) Két dolgot mégis felrónánk neked a szóhasználatoddal kapcsolatban. A "pasasok" és az "inhaláltam" úgy éreztük, nem illett a történeted nyelvezetéhez. Ennek ellenére a stílusodat úgy érezzük, csak dicsérni tudjuk. :)

Formázás:

Mindent rendben találtunk.

Nyelvhelyesség:

Nagyjából megfeleltél ennek a kritériumnak. A helyesírásod nagyon jó, viszont a vesszőkkel láthatóan hadilábon állsz. Többnyire felesleges vesszőket találtunk, de pár rossz helyre biggyesztett és hiányzó vesszőt is láttunk. Ezen kívül egy-két elírást is felfedeztünk: "bírták" vagy "bírtam" helyett "bírta", "Byullie-yah" helyett "Byullie ah", és "ekkorra" helyett "ekkora" szerepelt.

Mindent összefoglalva kivételesen jó fanfictiont küldtél be nekünk, mellyel méltán elbüszkélkedhetsz, hiszen a történetednek lelke, saját élete van, és szinte úgy láttuk magunk előtt, akár egy film egyes képkockáit, olyannyira könnyedén elképzelhető. Belőlünk egyöntetű lelkesedést váltott ki a történeted, de sajnos elengedhetetlenül becsúszott egy kevés szépséghiba is. Csak így tovább, nagyon jól írsz! :)

A zsűri