34.

„A” feladat

Szereplők:Kim JongIn & Do KyungSoo(Exo)

Summertime Sadness

KyungSoo pov:

Az üres lakást a Tv halk duruzsolása töltötte be. Most nem a hangos nevetésektől és szerelmes szavaktól volt hangos a helység, mint régen. Csak az üresség volt az, ami körbeölelt. Nélküle minden olyan elhagyatott és csendes. A fájdalom borzasztó érzés, és én nem hittem volna, hogy valaha is újra átélhetem. Szemeim könnyesek és érzem, ahogy felfal belülről a fájdalom, egy tátongó űrt hagyva maga után, egyedül hagyva a lelkemet. Kezeim remegnek, ahogy minden percben eszembe jut egy újabb emlék róla. Akármire nézek azt csak hozzá tudom kötni..hozzánk. Lehunyva szemeimet látom magam előtt első találkozásunkat.

’A nap gyönyörűen sütött le Szöul utcáira. Nyár elejét minden gyerek izgatottan várja és most eljött ez is. A parkban sétálgatva figyeltem ahogy a gyerekek önfeledtül játszanak egymással és arcukon nem látszódik más, csak a boldogság. Persze, van olyan gyerek is, aki sírt, mert eltört a homokozó lapátja, vagy egy másik gyerek elvette tőle a vödrét. Mosolyogva figyeltem őket és bele gondoltam abba, hogy régen én is ilyen pici voltam és sírtam ezekért..igen, akkor meg ez volt a legnagyobb fájdalom az életemben. Lassan leültem egy padra, ami legjobban megtetszett és onnan néztem tovább a gyerekeket. Pár perc se telik el, hogy leültem,  és éreztem, hogy valami lábamnak ütközik, ezt követve pedig három kutya hangja is társul hozzá. Meglepetten nézek lábam elé és megpillantom a három szőr gombócot. Elmosolyodva simogattam meg mindhárom fejét, majd felvettem a labdát, mire mindannyian elkezdtek két lábon ugrálni . Elnevettem magamat ezen, és elgurítottam nekik. Egyből szaladtak is utána, majd az egyik megfogta és hátsó felét rázva büszkén jött vissza hozzám. Lábam elé tette a labdát, és nagy szemeivel nézet fel rám.

-Jjanggu, Monggu, Jjangah gyertek ide!- hallottam meg egy mély, de még is kellemes hangot, mire az előttem ülő kis csöppségek a hang irányába kapták a fejüket. Vakkantottak párat, majd elkezdtek futni. Én is lassan felpillantottam és megláttam egy nagy, mosolygós fiút. Lassan elmosolyodtam és felállva oda sétáltam.

-Öhm, gondolom ez a tiéd!- nyújtottam a fiú felé amikor oda értem. Ő lassan nézet rám és fülig érő szájjal vette el azt.

-Köszönöm. Remélem nem nagyon ugráltak körbe, vagy valami! Ilyenkor nagyon hiperaktív kis gombócok lesznek!- nevettet fel, mire én is felkacagtam.

-Nem dehogy, semmi ilyesmi nem volt. Nagyon kis édes kutyusok. A tieid?- kérdeztem lepillantva a csöppségekre.

-Igen, igen- bólogatott mosolyogva és leguggolt hozzájuk- Ő itt Jjangu, ő Monggu és ez a fehérség meg Jjangha- mutatta be egyesével őket. Én is leguggoltam hozzájuk és vigyorogva simogattam meg a fejüket.

-Szép nevek és egészen különleges- kuncogva néztem rá.

-Igen.. Hát köszönöm azért. Próbálkoztam jókat választani- pillantott rám és viszonozta mosolyomat.’

Gondolataimat egy halk kopogás zavarta meg. Talán ez az első alkalom, hogy miután vége lett mindennek valaki bekopog hozzám. Lassan megtörölve szemeimet álltam fel kanapéról és a bejárati ajtóhoz lépve nyitottam ki azt. Mikor megláttam őt az ajtóban elkerekedett szemekkel kezdtem bámulni Őt. V-vajon ennyi idő elteltével miért jött vissza?

-Szia- törte meg ő a köztünk lévő csendet.

-Szia!- köszöntem vissza alig hallhatóan- Miért jöttél?- kérdeztem sóhajtva és kérdőn nézve rá.

-Csak a maradék cuccomért jöttem- vont vállat. Mély levegőt vettem majd félre állva a bejáratból engedtem őt be. Míg ő felment az emeletre én addig visszaültem a kanapéra és vártam, hogy végezzen és elmenjen..újra.

Hallottam JongIn gyors lépteit, ahogy jön le a lépcsőn. Lassan megfordulva néztem fel rá kérdő pillantásokkal.

-Ennyi volt?- kérdeztem értetlenül és mégis szomorúan. Hisz az a tudat, hogy itt van mégis melegséggel töltött el.

-Nem. Csak nem találom azt a pólót, amit neked adtam- mondta semleges arc kifejezéssel.

-Minek kell neked az? Hisz azt már nekem adtad!- mondtam kicsit felháborodva fejemet rázva.

-Lehet. De most visszakérem- vont vállat.

-Dehogy adom vissza, az már az enyém!- mondtam kiakadva.

-Nem is a tiéd. Csak kölcsön adtam- mondta teljes nyugodtsággal, míg én kezdtem egyre idegesebb lenni.

-Nem fogom visszaadni!- ráztam fejemet és felálltam idegességemben.

-Istenem, KyungSoo csak add már végre ide azt a rohadt pólót!- kezdett ő is idegesebb lenni.

-Nem! Minek kell az neked?

-Minek kellene vajon? Az az én pólóm és most vissza kérem!-mondta már ő is olyan hangnemben mint én.

-Persze, hogy ne! Eddig nem kellet! Biztos neki akarod adni mi? Ugye igazam van?- kezdtem el szarkasztikusan.

-Most, hogy jön ő ide?- nézett rám értetlenül.

-Ooo, hogy jön ő ide?- utánoztam őt és karba tettem kezemet mellkasom előtt- Ne nézz már hülyének JongIn! Miatta ment tönkre! Ha ő nem jön akkor ez most nem történt volna meg! Miatta mentünk szét mert elcsavarta a fejedet! Elvett tőlem! Olyan boldogok voltunk és tényleg ezek után meg mered kérdezni, hogy jön ő ide?- szinte az egész ház tőlem zengett. Muszáj kiadnom magamból mindent.

-Istenem KyungSoo! Egy pólóról volt szó te meg felhoztad BaekHyunt! Szerintem megkérdezhetem, hogy hogy jött ő a képbe!- morgolódott.

-Úgy, hogy az a póló nekem sokat jelent és nem fogom hagyni, hogy azt amihez annyi emlék köt most neki add!

-Mert téged annyira érdekelnek az emlékeink!- tárta ki kezeit és hangát is felemelte

-IGEN IS NEKEM SOKAT SZÁMÍTANAK!- ordítottam el magamat könnybe lábadt szemekkel- Nekem a mindenem voltál, ha néha ki se mutattam szerettelek teljes szívemből te meg eldobtál magadtól mint egy rongyot! Azt mondtad, hogy szeretsz! Hogy jöjjön akár ki is te hű maratsz! Én mindig hű voltam és akár ki is jött MIATTAD utasítottam vissza!- kezdtem el kezemmel hadonászni összevissza.

-Akkor miért nem tetted???

-Mert szerettelek! És még mindig szeretlek! Bíztam benned! Te se voltál olyan példa mutató pár! Néha nem is éreztem, hogy fontos lennék neked! Úgy éreztem csak púp vagyok a hátadon! De mindig jöttél a szerelmes szavaiddal ami megvakított és nem láttam a valóságot!

-KyungSoo..- kezdet volna bele de nem engedtem.

-Nem! Emlékszel még arra a napra? Arra mikor szerelmet vallottál?- kérdeztem picivel nyugodtabban.

-Persze, hogy emlékszem- suttogta.

’Mosolyogva készülődtem tükröm előtt. JongIn ma elhívott ebédelni és állítólag valami fontosat akar mondani. Kíváncsi vagyok, hogy mi az a fontos dolog. Ez meg amúgy is egy fontos nap, hisz ma van egy hónapja, hogy ismerjük egymást. Örülök, hogy megismerhettem őt, mert nagyon rendes, vicces, aranyos és odafigyelő fiú. Szinte mindig együtt lógunk, ha tudunk. Ahogy elkészültem felkaptam telefonomat majd cipőmet felhúzva indultam el a megbeszélt helyhez. Nem volt messze a hely, busszal volt két megállóra tőlem. Leszállva a buszról amint megláttam a helyet egyből oda felé vettem az irányt. Beléptem az ajtón amit egy halk még is kellemes csilingelés jelzett. Az étterem maga otthonos volt és melegséggel árasztott el. Gyönyörű hely, nekem nagyon is tetszik. Mindig is szerettem, ha egy hely otthonos és minden passzol mindenhez. JongIn túlságosan ismer már. Utálja az ilyen helyeket, de mégis képes miattam itt enni. Olyan kis édes. Ahogy befejeztem a helység csodálását körül néztem Kait keresve, akit hamar mégis találtam egyik eldugottabb sarokban. Mosolyogva totyogtam oda, mint egy kis pingvin. Lehuppantam a vele szembe lévő székre és mosolyogva néztem rá.

-Szia Kaii!- szólítottam meg becenevén, amit még én adtam neki.

-Sziaaa Pingvin. Azt hittem már sose jössz!- kuncogva nézet rám .

-Naaa, nem vagyok pingvin, és amúgy se hagytam volna ki! Hisz ma ismerjük egymás egy teljes hónapja!-kuncogtam.

-Wow..emlékszel rá?- kérdezte meglepetten.

-Hát persze, hogy emlékszem rá. Miért ne emlékeznek?- néztem rá értetlenül.

-Csak azért, mert néha olyan kis feledékeny vagy!- nevette el magát.

-Aissh! Ne mondj ilyeneket!- mondtam és megjátszva magamat durciztam be.

-Jajj, ne légy ilyen Hyungg!!- nevetve hajolt át az asztalon és megpöckölte az orromat.

-Aishhh! Kaii fogd vissza magad és az ujjas mert leharapom!- mondtam lágyan elmosolyodva és elcsaptam kezét.

-Oké oké abba hagytam!- rakta védekezően maga elé kezeit nevetve.

Én is elnevettem magamat majd hamarosan jött egy pincér aki felvette a rendelésünket és hamar meg is kaptuk.

Az egész időt elbeszéltük majd Kai fizetett és elindultunk sétálni. Ő vezetett, mert valahova elakart vinni. Nagyon kíváncsi voltam már, hogy mit akar mondani nekem.

Hamar meg érkeztünk egy hatalmas épülethez..de szó szerint hatalmas volt.

Be is mentünk és Kai meg is nyomta a a lift hívó gombot. Nagyon izgultam és alig bírtam meg állni két lábamon. A lift ajtók egy halk csilingelése kinyíltak és ahogy beléptünk rajta Kai már nyomta is a gombot majd az ajtók becsukódtak. A legfelső emeletre mentünk..Jézusom olyan magasra? Éreztem ahogy egy kéz az enyémre csúszik, vagyis inkább JongIn keze. Meglepődve néztem rá, majd le kezeimre. Halvány mosoly került arcomra és talán picit zavarba is jöttem tőle. Újra felnéztem rá és láttam nagy és elégedett mosolyát. Nekem is nagyobb lett mosolyom, de abban a pillanatban megállt a lift és kinyíltak az ajtók. Kiléptünk rajta, de nem álltunk meg mivel JongIn tovább húzott felfelé. Mint kiderült a végén a tetőre jöttünk. Mivel már 7 fele járt az idő a nap lemenőben volt, így végig nézhettük a naplementét..hm milyen romantikus. A széléhez mentünk lassan és a szél is kellemesen kezdett el fújni. A hideg végig futott hátamon mire halkan felkuncogtam.

-KyungSoo!- szólalt meg pár perc csend után mire felnéztem rá- Valami..fontosat szeretnék neked mondani. Kérlek ne akadj ki vagy..

-Nyugodtan mond! Nem harapom le a fejed!- vágtam mosolyogva szavába.

-Hát..nem is tudom, hogy mondhatom el..- motyogta és zavartan kezdte el tarkát vakarni.

Mosolyogva végig simítottam karján és közelebb léptem.

-Ilyenkor azt szokták mondani, hogy ha nem tudod elmondani akkor mutasd meg..- suttogtam szemeit fürkészve. Nagyot nyelte majd lassan kezdet el felem közelíteni. Végig tartottam a szemkontaktust és nagy szemeimmel rá meredtem. Szívem dübörögni kezdet és pulzusom is a eget súrolta.

-Szeretlek!- suttogta ajkaimra majd megcsókolt.’

Könnyes szemekkel néztem rá és a levegő megfagyott körülöttünk. Nagyot nyeltem majd újra bele kezdtem monológomba.

-Csak tudnám, hogy ő miben is jobb mint én. Hogy miért pont vele? Miért csinálod ez velem? Velünk? Miért mindig én vagyok a rossz és aki mindent elront? A hibás aki mindig megbocsájtott és a hibáid ellenére is szeretni tudott?-teljesen ki voltam borulva és hangom teljesen remegett. Úgy éreztem, hogy bármelyik percben kitörhet belőlem a sírás és összetörök jobban..minden egyes könnycseppnél. De ő csak ugyan úgy állt ott rezzenéstelen arccal és engem figyelt- De tudod JongIn..mikor először megcsaltál vele...mikor előszór megbocsájtottam neked..az volt életem legnagyobb hibája. Én harcoltam érted! Nem rémültem meg, nem sétáltam el harc nélkül..ahogy most te.

Hiába olyan mintha én kerültem volna ki az egészből vesztesként, hiába szúrtad belém a töröd mely megsebezte szívemet! Kettőnk közül a vesztes te vagy, de még is én szenvedek! De tudod, majd kíváncsi leszek arra, hogy ő hogy fog téged szeretni.

Láttam rajta, hogy minden szavam amit küldők neki megkapja és megremeg. Vajon észbe kapott. Szembesült az igazsággal és rájött arra, hogy mit érzek én most?

-Én nem futottam el!- suttogja.

-Oo dehogy is nem! Most is ezt csinálod. Ahogy mindig is ezt csináltad! A veszekedéseknél is elfutottal! Na és kihez? Hát hozzá! Pedig ő volt mindennek az oka! De ahelyett, hogy megbeszéltük volna te elmenekültéll! Mindig én voltam az aki akarta is, hogy ez a kapcsolat újra olyan legyen amilyen volt!

-Nem is..- kezdet volna bele de újra közbe vágtam.

-Még nem fejeztem be.-motyogtam- Mindig magamat hibáztattam, kerestem a választ,  mitől lehetnék tökéletes, hogy megfeleljek az elvárásoknak..neked! Hogy most ne hagyj itt. Hogy ne legyen ez a vége. Egy idő után jöttem csak rá, hogy ha jobb akarok lenni...el kell, hogy engedjelek téged. Mert akár, hogy is próbálkoztam sose voltam elég jó NEKED! De lehet, ha előbb engedlek el és nem ragaszkodom, úgy hozzád akkor már más lehet meg tette volna amit te nem..Szeretne!-suttogtam, de úgy hogy minden egyes szavamat meghallja. Hogy tudassak vele mindent! Őszintén szólva nagyon jól esett ezt  mind kiadni magamból.

-Én igen is szerettelek!- akadt ki, mire eléggé meglepődtem. Az egészből tényleg csak ez maradt meg neki?

-Oo tényleg? Meddig? Fél hónapig? Addig amíg ő meg nem jelent?- folyt le egy könnycsepp arcomon amit egyből le is töröltem. Láttam a fájdalmát az arcán, de már igazából nem tudtam ,hogy az tényleg fájdalom vagy csak szánalom amit akkor lát ha rám néz.

-Összeszedem a cuccomat..a pólót meg tartsd meg- motyogta majd megfordulva ment fel a lépcsőn.

Lefagyva néztem utána és muszáj voltam leülni különben összeestem volna. Kitört belőlem a sírás de ezt próbáltam visszafojtani. Annyira fáj az egész, hogy azt szavakba nem tudom önteni. Fájt, hogy újra elmenekül minthogy megbeszélnék. Elmenekül mert ő ezt látja megoldásnak..de ezzel közben nekem árt.

Pár perc múlva hallottam lépteit ezért megtörölve arcomat vettem erőt magamon. Hátra pillantva néztem ahogy lassan az elő szobába megy. Felálltam a kanapéról majd én is lassan oda sétáltam. Fájdalmasan néztem végig ahogy magára veszi cipőjét is majd kabátját. Kezét a kilincsre helyezte majd kinyitotta azt, nekem meg egyetlen egy gondolat futott át fejemben. Nem engedhetem, hogy így hagyjon itt.

-Csak egyet hagy kérjek még!- kaptam el csuklójánál fogva mire lassan felém fordulva nézet le rám.

Nagyot nyeltem és kifújtam a bent tartott levegőmet. Szemeit figyelve már nem láttam bennük azt a csillogást amit régen ha rám nézett. Nem éreztem már azt a szeretettet, azt a törődést amit régen, ha csak rá néztem. Az én szívem még mindig ugyan olyan gyorsan dobog a közelében, csak az övé nem már. Csak JongIn változott meg, és ez tett tönkre mindent ami köztünk volt.

-Hallgatlak- szólalt meg pár perc csönd után. Rekedtes hangja csenget fülemben és így újra rá koncentráltam.

-Cs..csókolj meg erősen, utoljára. Ölelj úgy magadhoz mintha ez meg se történne. Csak hadd érezzem ezeket utoljára..mielőtt kilépsz azon az ajtón- suttogtam. JongIn rezzenéstelen arccal nézett engem majd felsóhajtott.

-KyungSoo..

-Kérlek!- vágtam szavába. Minden idegességem elszállt ami előbb bennem volt. Remegtem, de nem a félelemtől. Nem tudom már mit érzek. Nem vagyok biztos semmiben..kivéve ebben. Igen is érezni akarom a csókját, még ha nem is lesz olyan mint régen. Pár perc várakozás után JongIn megadta magát majd letette cuccait majd teljesen felem fordulva tapadt ajkaimra és szorosan ölelt magához. Mint sejtettem, nem volt olyan mint az első csókunk, de szívem mégis olyan tempóban vert mint az nap este.

Nem tartott sokáig, de nekem még is olyan volt mintha maga lett volna az örökké valóság. Elváltunk egymástól és csuklóját is elengedtem. JongIn vette az alkalmat majd felvette táskáját majd lépett ki az ajtón. Rezzenéstelen arccal figyeltem ahogy elmegy. Egészen addig figyeltem őt míg  az alakját el nem nyelte a kinti sötétség, és vele együtt nyelte el az én sebzett szívemet is.

Kritika

Kedves versenyző!

Fogadd szeretettel a zsűri tagjainak meglátásait a novelláddal kapcsolatban. A kritikában sorra vettük az előre megadott szempontokat, reméljük, hogy hasznos visszajelzéseket, tanácsokat tudtunk adni neked. További sok sikert kívánunk az íráshoz!

Helyesírás:

Itt vesztettél pontot a helyesírási hibáid miatt. Elgépelések, vessző- és párbeszédhibák sok helyen vannak, így ajánljuk figyelmedbe ezt a könnyen értelmezhető, remek kis oldalt. http://lumosfrpg.darkbb.com/t143-helyesiras. Az összes, fentebb említett dologra találsz szabályokat; bátran tanulmányozd.

A legnagyobb hibád, hogy a jelen és a múlt között váltakozol egy időintervallumon belül. Többszöri átolvasással ezeket könnyedén tudod javítani; a nagy hibákat nem is olyan fáradságos és nehéz kijavítani, szóval ne csüggedj.

Szeretnénk még megemlíteni, hogy egy tapasztalt béta (lektor) nagyon sokat segíthet neked. Ő az, aki átolvassa a történeted, a helyesírási és formai hibákra felhívja a figyelmed, valamint ha logikai buktatóra talál, azt is jelzi.

Helyesírási hibák, amiket külön kiemelnénk:

• Tv: a tv, a TV vagy a tévé a helyes.
• Rendszeresen helységet írtál a helyiség helyett. A helység települést jelent, a helyiség egy szobát.
• Akadnak olyan igék, melyeknél két t a múlt idő jele, és nem csak egy (pl.: kezdett, nézett, kellett, stb.).
• A számokat igyekezz legközelebb betűvel kiírni, tehát: 7 fele helyett a hét fele alak a helyes.

Formázás:

A legszembetűnőbb formázási hibák első ránézésre a bekezdések voltak. Ezekre érdemes odafigyelni, hiszen könnyebben olvasható és átláthatóbb a történet, ha vannak bekezdések (a következő sorba írt mondatot behúzod – ennek méretét megadtuk a formázási adatoknál), és sokkal több helyen töröd meg a szövegtörzset.

Itt is megemlítenénk, hogy a párbeszédek formázása fontos, és a fenti linken ezeknek a helyes használata is taglalva van.

A főszereplő gondolatai nyugodtan mehetnek dőltbetűvel, külön sorba, mert így jól kiemeled, hogy ezek saját gondolatok, és nagy jelentőségük van.

Javasolt, hogy a visszaemlékezéseket feltűnőbben válaszd el, mondjuk egy enter-csillagozás-enter sávval.

A legelején kiírtad: hogy „Kyungsoo pov:” Ez angol rövidítés; britek és amerikaiak szokták használni. Nagyon javasoljuk, hogy ezt a szemszögfeltüntetést hanyagold, és próbáld meg a cselekményekkel, párbeszédekkel érzékeltetni, hogy éppen melyik karakter „agyában vagyunk”. Például a kutyás jelenetnél bemutatkozással.

Stílus:

Mindig említem, hogy ennek elbírálása milyen nehéz számunkra, de csak megbirkózunk vele. A saját stílusod még alakulóban van, formálódik, de azt észrevettük, hogy előszeretettel fektetsz nagy hangsúlyt az érzelmekre, ami nagyon is jó. Erre a vonalra erősítened kell, hiszen látszik, hogy jól érzed magad ebben az„érzelmes stílusban”. Azonban ügyelj arra, hogy ne ess át a ló túloldalára ezzel, mert ahogy mondani szokták: a jóból is megárt a sok.

Talán a helyesírásnál kellett volna említenem, de a szóismétléseket próbáld meg kerülni, használj inkább szinonimákat, rokon értelmű szavakat.

És a cím! Igen, ez stílusfüggő, hogy ki milyen nyelven írja a címet, de szerintünk egy magyarul íródott történet megérdemel egy magyar címet. Ez nem hiba, így pontot sem vontunk le érte, csak úgy éreztük, hogy említést érdemel.

Feladatmegoldás:

Szép munka; minden kritériumnak megfeleltél. Nem volt fluff, és a kép jelentését is jól belevitted a történetbe.

Karakterformálás:

Az elején kicsit meseszerűeknek tűntek a karakterek, főleg az ismerkedésnél, de a „jelenben”, mikor a veszekedés volt, többet mutattál belőlük.

Kyungsoo-n igazán érezhető, hogy egy összetört, megsértett személy, aki éppen a szakítás miatt szenved. A gondolatai hihetőek voltak, csakúgy, mint a cselekedetei és kijelentései.

Jonginról nem sokat tudunk, azt sem, hogy miért hagyta el pontosan Kyungsoo-t. Igaz, ott van indoknak Baekhyun, de többet nem tudunk. Valójában nem is annyira fontos ez, mert itt Kyungsoo érzelmein volt a hangsúly, de azért ez sem elhanyagolható tény, és kifejtést érdemel.

Történetvezetés:

Az jó pont, hogy a jelen-múlt váltakozik, így a „vita” haladtával tudjuk meg, hogyan ismerkedtek meg a főhőseink.

Azonban nagyon gyorsnak tűnt a kapcsolatuk, és nincs említve sehol sem, hogy mióta vannak együtt a szakításnál. Ezt egy kicsit részletezhetted volna, mivel minél meghittebb, hevesebb, mélyebb és a többi a kapcsolatuk, annál nagyobb hatást vált ki az olvasóból egy ilyen szakítás. Fontos, hogy Kyunsoo-nak is tudjuk a fájdalomküszöbét, hiszen nem mindegy, hogy egy kéthónapos kapcsolatból lép ki az ember egy megcsalás miatt, vagy egy négyévesből sok más okkal egyetemben.

Összegezve az egészet, van mit javítani a történeten, de reméljük, hogy ez az építő kritika a továbbiakban sokat segítet. Hajrá a fejlődéshez.

A zsűri