Ismeretlen vizeken
Mocskos,
romlott világban élünk, kegyetlen harcok dúlnak mindenhol. Az emberek két
csoportra oszthatók, azokra, akik a Birodalomban élnek, és azokra, akiket
megbélyegeztek és kitaszítottak a rendszerből. A szervezett társadalomban élők
a központi szárazföldön húzzák meg magukat, mindenki igyekszik beleolvadni a
rendszerbe, amelynek az élén a Kormányzó áll. Ezek az emberek látszólag
elégedettek és boldogok, ám aki ki akar szakadni a tömegből, azt hamar elnyomják,
a vezetők nem tűrnek meg semmilyen ellenállást. Aki mégis fellép a rendszer
ellen, az hamar menekülni kényszerül, a társadalom kiveti magából. Ezek az
emberek a szárazföldet körülvevő apró szigetek valamelyikén kezdenek új életet,
ha túlélik az utazást a tengeren, és nem ölik meg őket azonnal, amint partot
érnek.
A szigeten a száműzöttek, bűnözők és az
eretneknek nyilvánított papok versengenek a túlélésért. Törzsekhez hasonló
szövetségek alakulnak, és gyakran véres háborúban állnak egymással. Az egyetlen
sziget, ami nem vesz részt ezekben a csatákban, Haeyongdo. A hatalmas földdarab
a feltérképezetlen területek szívében fekszik, így a Birodalom nem képes az
irányítása alá vonni. Haeyongdo gyönyörű tájai búvóhelyet jelentenek a
Birodalom ellenségeinek, a legveszélyesebb bűnözőknek. A sziget a tengeri
rablók fészke, a legrettegetteb kalózúr, a bátyám birodalma.
***
Minden sok-sok évvel ezelőtt kezdődött,
amikor a Kormányzó hatalmat szerzett a szárazföldön. Alig néhány hónap alatt
teljesen megváltoztatott mindent, feltétlen engedelmességet követelt, amit meg
is kapott. Ám amikor felkarolta a Szent Egyházat, szembekerült a szekták erős
papságával. Kezdetben csak figyelmeztetéseket küldtek neki, ám amikor
betiltotta a rítusaikat, a rendek összefogtak ellene. A Kormányzó alattomos
csellel tőrbe csalta és kivégeztette az elit papságot, így a túlélő
szerzeteseknek, és az őket hűségesen követő családoknak menekülniük kellett.
Alig voltam négy éves, amikor a családom
menekülni kényszerült. A Fekete rend irányzatát követtük, szüleim a
legbefolyásosabb tagok közé tartoztak, mégsem élték túl a száműzetést. Hajónk
hiába volt jól felszerelve, szörnyű viharba keveredtünk, és zátonyra futottunk
az ismeretlen vizeken. Egyetlen mentőcsónak érte el a partot, az, amelyikben a
klán féltve őrzött kincseit menekítették: a bátyámat és engem. Két tapasztalt
szerzetes juttatott minket Haeyongdo partjaira, ám egyikük néhány nappal később
eltávozott az élők sorából. Csak évekkel később értettem meg, miért vállalt a
két pap ilyen hatalmas áldozatot értünk.
Mindegyik szekta egy választott démont
tisztelt, annak az egynek áldozott, ám a többi irányzatot sem ítélte el. A
rendek ereje a papok tudásán múlott, hiszen, ha ki tudták elégíteni a démonok
vágyait, azok megajándékozták a születendő gyermekeket. Az anya, aki démonvérű
utódot szült, jobban vigyázott rá, mint saját életére, hiszen ők rendelkeztek
az alakváltás képességével, hatalmas farkasokká változhattak, ha úgy tartotta
kedvük. Ezek a misztikus állatok magukon viselték saját démonjaik jelét,
bundájuk színe árulkodott arról, kitől nyerték el különleges jutalmukat. A
számos szín közül a feketék voltak a legkevesebben, ám ők bírtak a legnagyobb
erővel, éppen ezért a Birodalom őket üldözte a legkegyetlenebb módszerekkel.
Szektánk papjai az életüket kockáztatták
értünk, hiszen talán mi voltunk az utolsók, akiket a Fekete Démon megjelölt. Ám
mi nem láttunk mást azon a napon, csak a naplementét, ami vörösre festette
pusztuló világunk szomorú arcát, és éreztük a tenger sós illatát, miközben a
hullámokba meredtünk, nem törődve a hajunkat cibáló hideg széllel.
***
A Birodalom egyre keményebb módszerekkel
lép fel a kalózokkal szemben, az összes tengeri banditát holtan akarják tudni,
így sokkal nehezebb észrevétlenül rabolni. Sok gond nehezedik a vállunkra,
amióta a birodalmi cirkálók sűrűbben bukkannak fel az ismeretlen vizek határaihoz
közel. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a Kormányzó tudomást szerezzen
Haeyongdo pontos elhelyezkedéséről, így kénytelenek vagyunk sok áldozatot
követelő tengeri összecsapásokat vállalni. Ha egy katona rátalál a szigetünkre,
mi gondoskodunk róla, hogy soha többé ne térhessen vissza a Birodalomba.
Ám a Sárkány-öböl ma nyugodt, a tiszta
időben szikrázóan csillog a nap fénye a világoskék víz felszínén. Csendes szél
kapaszkodik a vitorlákba, a Fenevad egyenletesen szeli a tengert, a szárazföld
lassan kezd zsugorodni a távolban. Hankyung a kormánykerék mellett áll, éles
szemmel figyeli a láthatárt, miközben biztos kézzel irányítja a legénységet.
Amíg ő utasításokat harsog, nekem van időm belemerülni a tervezésbe. A
kapitányi szobában ülök az asztalnál, és egy térkép fölé hajolok. Ujjaimat
végighúzom a megfakult papíron, amiért a legtöbb hajós ölni tudna. A térkép
részletes pontossággal rajzolt, sokkal többet mutat, mint azok a
használhatatlan kacatok, amik a Birodalom tulajdonában vannak. Az ismeretlen
területek aprólékosan kidolgozott rajza fekszik előttem az asztalon.
Elmélyülten tanulmányozom a vonalakat, azon tűnődve, vajon honnan várható a
következő támadás, és hol bukkanhat fel esetleg egy kereskedelmi hajó.
Elmosolyodom, amikor ujjam megállapodik a megfelelő ponton, ám egy apró
taszítást érzek a hajótesten, így felfedezésem várhat, azonnal kilépek a
fedélzetre.
Szorosan a Fenevad testéhez simulva egy
hatalmas kalózhajót látok, az Alvilág Hercegnője végre megtalált minket.
Elsőtisztünk elégedetten vigyorogva ugrik át hozzánk a másik hajóról – mielőtt
az tovább indulna -, egy megkötözött birodalmi katonát rángatva maga után.
Meglepetten mérem végig Heechult, majd a szótlan férfit, akinek szépen hímzett
ruhája arról árulkodik, hogy magas rangot tölthet be. Bátyámra pillantok, majd
ismét az elsőtisztre, aki most elénk löki a tehetetlen férfit.
- Nézzétek meg jól – nevet fel
kárörvendően. – Az Albatrosz elsőtisztje olyan gyenge, mint egy fiatal fiú…
A férfi hideg szemekkel mered Heechulra,
de láthatóan nem húzza fel magát a sértő szavakon, mintha beletörődött volna
szánalmas sorsába. Elgondolkodva figyelem, hiszen viselkedése nem illik egy nagyképű
birodalmi katonához, pedig elsőtisztünk állítása szerint az előttünk térdelő
ember a Kormányzó hajóján szolgált magas rangban. Amíg én ezzel vagyok
elfoglalva, Hankyung előhúzza a kardját, és a férfi álla alá csúsztatja. A
pengével arra ösztönzi, hogy a szemébe nézzen, majd gúnyosan elmosolyodik,
ahogy meglendíti a fegyvert.
- Várj! – kiáltok, mielőtt fejét vehetné,
mire mindhárom férfi felém fordul.
- Keira! – néz rám hitetlenkedve
testvérem. – Ő a Birodalom egyik kutyája, miért állítottál meg?
- Túlságosan büszke, ne add meg neki a
gyors halál kegyelmét – mosolyodom el hidegen. – Előbb törjük meg a lelkét,
tanulja meg, milyen keményen dolgozni, és ha majd hívja a halált, talán része
lehet a megváltásban.
- Sosem változol, kislány – kacag fel
Heechul jól szórakozva. – Pedig azt hittem, meglágyult a szíved…
Kényszeredetten felnevetek, majd lehajolok
a komor férfihoz, megragadom hátrakötözött kezeit, és egy durva mozdulattal
felrántom a földről.
- Leviszem az egyik cellába, ma nem kaphat
élelmet, holnap kiszabom a további büntetését is.
A fogoly szó nélkül tűri, hogy levezessem
a keskeny lépcsőn, mintha csak vendégeskedne a hajón, nem mutat semmiféle
ellenállást, ami tovább erősíti a gyanúmat. Egy határozott mozdulattal belököm
a rácsok mögé, majd én is belépek, és bezárom az ajtót. A férfi meglepetten
figyel, ám csak akkor szólal meg, amikor lehajolok, hogy lehúzzam a csizmáját.
- Miért nem hagytad, hogy a kapitányod
megöljön?
- A halott ember nem beszél – vonom meg a
vállam, és miután levettem cipőit, azon kezdek dolgozni, hogy a ruháit is
megszerezzem. – Nekem pedig információkra van szükségem – rántom le a nadrágját
egy durva mozdulattal.
- Ezért most nemi erőszakot követsz el
rajtam? – kérdezi felvont szemöldökkel, miközben halványan elmosolyodik.
- Szó sincs róla – nézek fel rá
megütközve. – Jól jöhet még egy ilyen magas rangot jelképező birodalmi ruha –
magyarázom, majd feladok rá egy szakadt kalóznadrágot, és összebilincselem a
bokáit.
- Nem hittem volna, hogy a kalózok keze
közé kerülve, egy ilyen szép nő fog vetkőztetni. Ha ezt tudom, nem küzdöttem
volna annyit a szabadulásért – vigyorog rám, amikor eloldozom csuklóit.
- Ezzel nem érsz el semmit – csóválom a
fejem, majd a kezébe nyomok egy gyűrött inget. – Öltözz át, és ha kész vagy,
add ide a ruháidat – utasítom.
- Jobban örülnék, ha te öltöztetnél –
nevet fel halkan.
- Fogoly vagy, nem érdekel, hogy minek
örülnél – mordulok fel.
Szavaimra lassan vetkőzni kezd, amit én
közönyösen figyelek. Amikor felém nyújtja a ruhákat, újra megszólal, panaszkodni
kezd.
- Azt reméltem, ez kicsit felkelti majd az
érdeklődésed, de most mintha még unottabb lennél…
- Én vagyok az egyetlen nő ezen a hajón –
lépek ki a rácsok mögül, majd gondosan bezárom az ajtót. – Túl sok alulöltözött
férfit látok minden nap – fordítok neki hátat, hogy kezemben a zsákmányolt
ruhákkal visszatérjek a fedélzetre, ám utánam szól.
- Miért szolgálsz egy ilyen hajón? –
kérdezi értetlenül.
- Nem szolgálok, parancsolok – mosolyodom
el halványan, de azzal nem fáradok, hogy megforduljak. – A Fenevad az enyém.
***
Egyenesen a kapitány szobájába sétálok,
kezemben még mindig az egyenruhát szorongatva, amit az asztalon terpeszkedő
elsőtiszt nem is hagy szó nélkül.
- Mégis rosszalkodtál? – csillan fel a
szeme, ám szinte azonnal el is fintorodik. – Miért egy ilyen senkiházi katonát
vetkőztettél le, amikor én is felajánlottam a testemet?
- Úgy gondoltam, jól jöhet még egy ilyen
álruha – dobom az ölébe, amit eddig a kezemben tartottam. – Egyébként kétlem,
hogy elsőtiszt lenne, főleg nem az Albatroszon.
- Hogy érted ezt? – néz rám bátyám
meglepetten. – Chullie saját kezűleg fogta el.
- Ebben nem kételkedem, Hankyung, de nem
tartod különösnek? Egy ilyen magas rangú birodalmi, aki szó nélkül tűrné a
kivégzését?
- Azt hiszed, valaki ideküldte? – méreget
testvérem.
- Nem ez lenne az első alkalom, amikor… -
kezdek bele, ám Heechul félbeszakít.
- Ha kémet hoztam a hajóra, miért nem
engedted, hogy Hannie megölje? – csattan fel a férfi. – Azt akarod, hogy a
Birodalom végezzen velünk?
- Soha – vicsorgok rá. – Soha nem hagynám,
hogy a Birodalom, vagy bárki más kezet emeljen a falkámra! – morgok dühösen. –
De meg akarom tudni, ki áll ennek a hátterében…
- Akkor ezt rád bízhatom, Keira? – miután
bólintok, Hankyung folytatja. – Egy hetet kapsz, ha addig nem tudsz meg semmit,
megölöm.
- Megteszem, amit tudok – biztosítom
bátyámat, majd a másik férfihoz fordulok. – Most pedig, ha leszállsz a
térképről, megmutatom, hol várható a következő kifosztható hajó.
Heechul haragja egy pillanat alatt
elpárolog, feláll, és tekintetét a fakó papírra szegezi. Hankyung is mellé lép,
mindketten úgy merednek a térképre, mintha az a megváltást hozhatná el
számukra. Rábökök egy pontra, majd értetlen arcukat látva magyarázni kezdek.
- Ha itt várunk rájuk, valamelyik hajónk
biztosan lehetőséget kap a támadásra. Legutóbb itt süllyesztettük el a
felderítő flottájukat, így ezt az útvonalat szinte teljesen kizárhatjuk – húzom
ujjamat oda, ahol egy apró fekete kavics jelzi a sikeres ütközetet. – Az
Alvilág Hercegnője most ide tart, míg a Calypso valahol itt horgonyzik –
mutatok további két pontra.
- Ezt a szorost nem felejtetted el? –
bátyám egy apró sziklákat ábrázoló rajzra bök.
- Sosem láttak még a közelében birodalmi
hajót – nézek fel rá. – De ha mégis felfedeznék, ebben az évszakban túl
alacsony a tenger ahhoz, hogy az ő hajóik átférjenek ott.
- Akkor kiadhatom a parancsot? – vigyorog
rám az elsőtiszt, és miután bólintok, el is tűnik a szobából.
***
Hankyung mellett állok, a korlátnak
támaszkodva a végtelen tengert fürkészem, miközben gondolataimba merülök. Napok
óta hajózunk már, ám még mindig távoli a cél. A szelek nekünk kedveznek, és
időnk is rengeteg van, így nyugalom honol a fedélzeten, csak a fogoly dolgozik
megállíthatatlanul.
- Rossz érzésem van a birodalmi kutyával
kapcsolatban – szólal meg a bátyám hirtelen, miközben válla felett hátrapillant
rám.
- Mi aggaszt? – fordulok felé azonnal.
- Biztos vagy benne, hogy nem kapott
élelmet?
- Csak vizet adtam neki, éppen annyit,
hogy ne pusztuljon szomjan.
- Nem látszik rajta, hogy éhezne – miközben
beszél, mogorván méregeti a tűző napon dolgozó férfit.
- Arra gyanakszol, hogy nem egyszerű
ember? – követem a tekintetét.
- Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy ő
is démonvérű – szavaiból enyhe aggodalmat hallok ki.
- Hogy akarsz megbizonyosodni róla? –
vonom fel kérdőn a szemöldökömet.
- Csak egy módja van – mosolyodik el
hidegen, majd kezét az övébe rejtett apró tőrre csúsztatja, és lassan elindul
lefelé a lépcsőn, egyenesen a fogoly felé.
A férfi meglepetten néz fel a bátyámra,
egy pillanatra még a munkát is abbahagyja. Fél kézzel a hajába túr, hogy
kisimítson néhány izzadt tincset a szeméből, ám közben nem lankad a figyelme,
gyanakodva méreget minket.
- Mi a neved, kutya? – mordul rá Hankyung.
- Kyuhyun – feleli tömören a birodalmi, és
most először haragot látok villanni a szemében.
- Melyik hajón szolgáltál? – teszi fel a
következő kérdést testvérem.
- Az Albatroszon – mondja a férfi, majd a
kapitány tekintetét látva kelletlenül hozzáteszi. – Előtte a Halfarkason…
- A Halfarkas hullámsírban pihen, senki
nem élte túl a támadást – fonom össze a karjaimat. – Saját kezűleg gondoskodtam
róla.
- Az utolsó útján már nem voltam ott – néz
rám a birodalmi különös arckifejezéssel.
- Nem tűnsz mérgesnek, amiért
elsüllyesztettük a hajódat – állapítja meg bátyám, hangjában döbbenet csendül.
- Nem az én hajóm volt – ismeri be
keserűen a férfi.
- Én abban is kételkedem, hogy az
Albatrosz tisztje vagy – lép hozzá közelebb Hankyung, és egy gyors mozdulattal
a nyakához szorítja a vékony pengéjű tőrt. – Miért jöttél a hajónkra? –
sziszegi fenyegetően.
Kyuhyun is gyorsan mozdul, ujjait
testvérem nyaka köré fonja, ám mielőtt megszoríthatná, Hankyung olyan erővel
rúgja hasba, hogy megtántorodik, és elvágódik a fedélzet kemény padlóján,
miközben az ütés erejétől a tüdejében reked a levegő. Bátyám fenyegetően
magasodik fölé, csípőjére ülve szorítja a földhöz, tőrét pedig gondolkozás
nélkül vágja a férfi alkarjába. A birodalmi fájdalmasan felüvölt, amikor a
penge egészen csuklójáig siklik, gyűlölettel mered megkínzójára. Olyan szorosan
markolom a kardomat, hogy ujjaim elfehérednek, miközben megbabonázva meredek a
sebre, ami szinte azonnal gyógyulni kezd.
- Csak azért nem öllek meg most rögtön,
mert démon vére folyik az ereidben – morogja Hankyung dühösen. – Melyik klánhoz
tartozol? – szegezi ismét nyakának a tőrt.
- Semmi közöd hozzá, kalóz! – köpi
megvetően, amivel csak annyit ér el, hogy a hideg penge újra a bőrébe vág.
A birodalmi teste megremeg, mintha nem
tudná uralni izmait, majd egy pillanatra lehunyja szemét. Bátyám mellkasából
fenyegető, állatias morgás szakad fel, ahogy közelebb hajol a férfihoz.
- Ha megpróbálsz átváltozni, gondolkozás
nélkül harapom át a torkodat – ígéri komolyan. – Utoljára kérdezem, melyik
klánhoz tartozol?
- A Feketéhez – vicsorog Kyuhyun.
Szavaira Hankyung meglepetten arrébb
húzódik, én pedig ösztönösen cselekszem, előrántom a kardomat, és meglendítem a
kezem. Testvérem hirtelen áll fel, éppen időben, hogy elkapja a csuklómat.
- Az árulók büntetése halál! – vicsorgok
dühösen, ő mégsem enged, csak lassan megrázza a fejét.
- Még nem, előbb meg kell tudnom mindent –
néz mélyen a szemembe.
- De…! – kezdem, ám félbeszakít.
- Nincs de, most az egyszer ne tiltakozz,
kérlek!
Megadóan hullik le a kezem, belátom, hogy
nincs értelme ellenszegülnöm, hiszen jó okkal hagyja meg a birodalmi életét.
***
Hankyung a kapitányi szobába vonszolta a
foglyot, kezeit megbéklyózta, majd lenyomta egy székre, és hozzábilincselte,
hogy ne szökhessen el. Most várakozóan méregeti, fenyegetően járkál előtte, míg
én az asztalnak támaszkodom, és közben ujjaimat a kardom markolatán pihentetem.
- Megtudhatom, mihez kezdtél volna, ha
sikerül megölnöd? – testvérem dühösen mered a férfira, aki hosszú ideig csak
némán állja tekintetét. – Ha nem beszélsz, nekem úgy is jó – Hankyung ismét
előhúzza övéből a tőrt, majd minden előzetes figyelmeztetés nélkül a fogoly
combjába vágja.
Kyuhyun szemében fájdalom villan, mégis
uralkodik magán, csak egy halk szisszenés hagyja el ajkait. Bátyám egészen
közel hajol hozzá, ujjait szorosan a tőr markolatára simítja, és egy határozott
mozdulattal megforgatja a sebben, mielőtt kirántja belőle. A férfi fájdalmasan
felnyög, és elborzadva mered a lábából ömlő vérre.
- Újra megkérdezem – szólal meg Hankyung
hidegen -, ha most sem válaszolsz, levágom a végtagjaidat… tehát, mihez kezdtél
volna?
- A fejedet átadtam volna a Kormányzónak –
sziszegi.
- Miért? – kérdezem, amikor bátyám
megremeg az elfojtott indulattól.
- Szabadságért – emeli rám makacs
tekintetét. – Szabadságért, és egy saját hajóért.
- Sosem hagyod el élve a Fenevad
fedélzetét – csóválja a fejét Hankyung, mire a férfi megvetően a padlóra köp.
Kezem szinte abban a pillanatban csattan
az arcán, dühösen felmordulok.
- Csak még egyszer próbáld bemocskolni a
hajómat, és én gondoskodom róla, hogy a te fejed kerüljön a Kormányzó undok
kezei közé!
- Ha ez a te hajód, miért engedelmeskedsz
másnak? – mér végig csodálkozva.
- Én vagyok a Fenevad tulajdonosa, és
egyetlen parancsolója, ám még nekem is engedelmeskednem kell a Kalózkirálynak.
- A húgom vagy, Keira, sosem
kényszerítettelek semmire – pillant felém Hankyung, miközben halvány mosoly
suhan át az arcán.
- A falkatestvérünket mire kényszerítjük?
– nézek fel a bátyámra.
- Beszédre, és ha jól viselkedik, talán
megkíméljük az életét – méregeti tűnődve a férfit.
- Nem tudtam, hogy hozzám hasonló a
célpont – Kyuhyun továbbra is hozzám intézi a szavait, nem hajlandó Hankyung
felé fordulni.
- Az Albatrosz tisztje voltál, mégis
eltitkoltak előled egy ilyen fontos dolgot? – kérdezem csodálkozva.
- Sosem voltam tiszt – a fogoly halkan
beszél, mégis tisztán érzem a fájdalmat, ami a szavai mögött bujkál.
- Ha nem vagy tiszt, miért téged küldtek?
– néz rá értetlenül testvérem.
- Mert az én életem nem ér semmit, én csak
a Kormányzó szolgája vagyok – fordítja el a fejét keserűen.
- Elárulnád a Birodalmat? – kérdezem tőle
hirtelen ötlettől vezérelve.
- Gyűlölöm őket – bólint lassan, amitől
elégedett mosoly kúszik az arcomra.
- Letennéd a kalózesküt? – nézek rá
áthatóan.
- Keira! – szól rám Hankyung
felháborodottan. – Hogy ajánlhatsz ilyet egy embernek, aki a Birodalmat
szolgálta?
- Szükségem van egy elsőtisztre, Hannie,
ne felejtsd, hogy Kynau odaveszett a Halfarkassal együtt, és te nem maradsz itt
örökre Heechullal.
- Pont egy ilyen…? – tiltakozik továbbra
is.
- Megesküszöm, ha megszabadulok a
láncoktól – szól közbe Kyuhyun.
- Esküszöl a véredre, hogy a pokolban
szenvedsz örök időkig, és hagyod, hogy a Fekete Démon kedvére tiporjon rajtad,
ha elárulsz minket? – kérdezem halálosan komolyan.
- Esküszöm a véremre és az örök kárhozatra
– bólint teljes nyugalommal.
- Remek! – vigyorgok rá. – Érezd magad
otthon a Fenevad fedélzetén, üdvözöllek újra a Fekete Klán tagjai között! –
lépek mögé, hogy kinyissam bilincseit.
***
A lépcsőn ülök, tűnődve figyelem, ahogy
Kyuhyun mogorván sikálja a padlót. Amióta letette a kalózesküt, megváltozott,
már nem rejti el a véleményét, ki meri mutatni nemtetszését is.
- Azt mondtad, elsőtisztre van szükséged –
áll meg, amikor elém ér. – Nem ezt ígérted! – grimaszol, amin én jót nevetek.
- Azt mondtam, szükségem lesz egy
elsőtisztre, ha a bátyám visszatér a saját hajójára Heechullal – nézek fel rá
vidáman. – Mindenesetre, ha alkalmasnak talállak rá, lehetsz elsőtiszt, de ez
nem mentesít a büntetésed alól.
- Átvertél! – fakad ki tehetetlenül.
- Nem kaptál kevesebbet, mint amennyit
ígértem – állok fel.
- Járhattál volna rosszabbul is – szól
közbe az egyik emberem, aki elég közel áll ahhoz, hogy hallja, miről beszélünk.
– Amikor Kynau akarta a kinevezést, a kapitány azt kérte, küzdjön meg egy
cápával… puszta kézzel.
- Puszta kézzel? – borzad el Kyuhyun. –
Kegyetlenség ilyet kérni egy embertől.
- Kynau mégis megtette, így lett elsőtiszt
– folytatja a kalóz. – Bár a fiú bármit megtett volna, szerelmes volt Keira
kapitányba – mondja, majd végzi tovább a munkáját, mintha mi sem történt volna.
- Te is szeretted? – fordul felém
kíváncsian.
- Én próbáltam vigyázni rá – mosolyodom el
szomorúan. – Kynau Szürke volt, nagyon jó kalóz… - sóhajtok. – Készülj fel a legrosszabbra,
te sem padlósikálással fogod bebizonyítani, hogy érdemes vagy a feladatra –
fordítok hátat neki, majd lassan felsétálok a lépcsőn.
***
Hankyung harsogó parancsaira ébredek,
azonnal kiugrom az ágyból, és magamra rángatom a csizmáimat. A fedélzeten
nyüzsög a legénység, kell néhány perc, míg kiismerem magam a káoszban. Bátyám
felé indulok, ám Heechul megragadja a kezemet, és megállít. A férfi birodalmi
egyenruhában díszeleg, elégedetten elmosolyodik, amikor végigmérem.
- Öltözz át te is, kislány, nemsoká
odaérünk – néz rám vidáman. – Az új fiúnak is add vissza a ruháit, és Hannie
szeretné, ha előkészítenéd a birodalmi puskákat.
- Adj fél órát, és mind használható lesz –
bólintok, és meg sem várom, hogy válaszoljon, Kyuhyunt kezdem keresni.
- Húzzátok fel a birodalmi zászlót! –
kiáltja Hankyung, amitől megvetően elfintorodom.
- Mi folyik itt? – lép mellém az újdonsült
kalóz.
- Gyere velem – intek neki, és csak akkor
kezdek beszélni, amikor a szobámba érünk. – Itt a ruhád, öltözz át – nézek rá.
– Remélem, tudod, hogyan viselkedik egy birodalmi kapitány – adom kezébe a
díszes szövetet.
- Tudom, de… minek ez a színjáték? – néz
rám értetlenül, miközben én az egyik ládában kezdek kutatni megfelelő ruha
után.
- A kalózhajók figyelmeztetés nélkül
sortüzet kapnak – magyarázom, ahogy kiterítem a sötétkék ruhát az ágyra. – Így
közel férkőzhetünk, és ha szerencsénk van, még élelmet és lőport is lophatunk.
- Egy nyílt támadás nem lenne egyszerűbb?
– vonja fel a szemöldökét.
- Hol maradna akkor a játék? – nevetek
fel, és öltözni kezdek. – Mire vársz? – pillantok rá, miután megszabadultam
összes fegyveremtől. – Most nem foglak felöltöztetni, siess, sok még a dolgunk!
– utasítom, amikor meglátom tétova arcát.
Jólnevelten elfordul, így könnyedén
átöltözhetek; egészen idegennek érzem magamon a kék selymet. A ruha alatt a combomra
erősítek egy pisztolyt, és tőröket rejtek csizmámba, hogy a látszattal
ellentétben ne legyek teljesen fegyvertelen. Amikor végzek, és megfordulok, egy
csillogó tekintetű birodalmi elsőtiszttel találom szembe magam. Meglepetten
mérem végig, majd elégedetten elvigyorodom, és egy újabb ládához lépek.
- Gyere, fegyver nélkül nem is vagy igazi
katona – húzok elő egy kardot, majd egy tőrt, legvégül pedig két pisztolyt,
mindegyiket a Birodalom címere díszíti.
- Akarom tudni, hány hajót raboltatok ki,
hogy ennyi felszerelésetek van? – lép mellém hitetlenkedve.
- Elenyésző a számuk ahhoz képest, mennyi
vár még ránk – mosolygok rá.
Amíg ő magához veszi a fegyvereket, én
előkészítem a puskákat, és elégedetten látom, hogy mindegyik tökéletes állapotban
van. Amikor Kyuhyun is elkészül, a kezébe adok néhányat, a többit én markolom
fel, miközben kitessékelem a szobából.
- Tudsz ezekkel bánni? – kérdezem, amikor
a fedélzeten elhelyezem őket.
- Értek hozzájuk – bólint, majd halványan
elmosolyodik, és hozzá teszi. – A legtöbb birodalmi fegyverhez értek, és
kardforgatásból is tanultam néhány trükköt.
- Akkor hasznunkra leszel – veregetem meg
a vállát, és indulnék is tovább, ám egy gondolat nem hagy nyugodni.
Visszafordulok, hogy a szemébe nézzek. – Mondj meg nekem valamit – fonom össze
a karjaimat. – Azt állítod, jól bánsz a fegyverekkel, tehát tudsz harcolni. A
legerősebb démon vére folyik az ereidben, mégis a Kormányzó foglya voltál.
Áruld el, hogy lehetséges ez, mert nem értem, ilyen képességekkel bármelyik
ember elől elszökhettél volna…
- Igazad van – komorul el. – Ember nem
állhatta volna az utamat, de a Kormányzó több annál. Nem véletlenül karolta fel
a Szent Egyházat, az ő családját egy angyal áldotta meg.
- Egy angyal? – lépek hátrébb sápadtan.
- A Kormányzó Fehér Farkas – néz rám
komolyan. – Az egyetlen, aki erősebb nálunk…
***
Hankyung sötét tekintettel járkál fel alá,
a hír, amit megtudtam, az ő kedvét is elrontja, gondterhelten kémleli a
tengert. Keze ökölbe szorul, mielőtt a korlátra csapna, összerezzenek a tompa
puffanásra. A legénység is érzi a feszültséget, mégsem kérdeznek semmit, bíznak
a döntésünkben.
- Mihez kezdünk? – szólalok meg halkan,
amikor már nem bírom tovább.
- Két napot várunk, ha nem érkezik hajó,
akkor hazamegyünk, és összehívjuk a gyűlést, erről az összes kalózúrnak tudnia
kell – néz rám komoran.
- Ha mégis érkezik, mit teszünk?
- Hullámsírba küldjük, nem engedhetem meg,
hogy a Birodalom tovább terjeszkedjen. Mondd meg a legénységnek, hogy nem
akarok foglyokat. Ha megtéveszti őket az álca, olyan közel kerülhetünk
hozzájuk, hogy elég lesz egyszer tüzelnünk.
- A felszerelés? – teszem fel a kérdést,
mire elmosolyodik.
- Természetesen elraboljuk azt, amit
tudunk.
Határozott lépésekkel indulok el a
fedélzeten, a legénység most az én parancsaimnak engedelmeskedik, mindenki a
helyén áll, feszítik a vitorlákat. A szél erősebben fúj, mintha érezné a
Kalózkirály haragját, a távolban pedig felhők gyülekeznek. Ám mielőtt az
időjárás miatt aggódhatnék, Heechul lekiált az árboc tetejéről.
- Ott egy birodalmi hajó!
- Gyere ide, Kyuhyun! – intem magamhoz a
férfit, majd felé nyújtok egy távcsövet. – Láttad már ezt a hajót? – kérdezem
türelmetlenül. – Mit tudsz róla?
Hosszú percekig fürkészi a messzeséget,
míg én idegesen járkálni kezdek mellette. Fél füllel még hallom, ahogy Hankyung
kiosztja a forduláshoz szükséges parancsokat, ám minden figyelmemet leköti a
várakozás.
- Szerintem ez az Abukiri, egyszerű
kereskedelmi hajó, nincs felfegyverezve, legalábbis amikor én utoljára láttam,
nem volt.
- A lehető legjobb – sóhajtok
megkönnyebbülten.
- Most jön a neheze – ugrik mellém
Heechul. – Nincs rá biztosíték, hogy hisznek nekünk…
- Nem is biztosíték kell, hanem szerencse
– mosolyodom el halványan, mielőtt Kyuhyun felé fordulok. – Találkoztál valaha
a legénységével?
- Soha – rázza meg a fejét. – Hinni fognak
a ruhámnak.
- Akkor nincs más hátra, mint felkészülni
a fogadásukra – nézek össze Heechullal, aki bólint, és azonnal munkához lát.
Az elsőtiszt leküldi a legénység egy
részét a hajó gyomrába, hogy előkészítsék az ágyúkat, és elrejtőzzenek, míg én
a maradéknak kötök a kezére egy laza, könnyedén oldódó csomót. Ez azt a
látszatot kelti, hogy a hajón foglyok dolgoznak, mégis, ha harcra kerülne a
sor, könnyedén kiszabadulhatnának. Utoljára hagyom bátyámat, aki kelletlenül
hagyja, hogy az árbochoz kötözzem.
Amíg dolgozunk, a két hajó egyre közelebb
ér egymáshoz, így nem sok időnk marad a felkészülésre. Heechul néhány percig
ellenszenvesen méregeti leendő elsőtisztemet, majd vesz egy mély lélegzetet, és
átengedi neki a kapitány szerepét. Kyuhyun szemében a meglepett boldogság
szikrája villan, ám egyszerűen csak bólint, elfoglalja a helyét a kormány
mögött. Utána megyek, és egészen közel lépek hozzá, hogy fülébe súgjam utolsó
utasításomat, mielőtt elkezdődik a harc.
- Amikor eljön az ideje, öld meg az
Abukiri kapitányát – lehelem alig hallhatóan. – Ha képes vagy rá, a társam
leszel, nem a szolgám – ígérem.
Elkerekedik a szeme döbbenetében, de
eltökélten bólint egyet, jelezve, hogy megértette a feladatát. Elégedetten
fordítok neki hátat, és visszasétálok Heechul mögé, hogy eljátszhassam az
ártatlan nemes szerepét.
A várakozás alatt szinte tapintható a
feszültség, és lassan a nap is közeledik a horizont széléhez, ami nehezíti a
tájékozódást. Kyuhyun mégis biztos kézzel irányítja a hajót, alig egy méter
választ el minket az Abukiritől, amikor megállunk. Kapitányuk meglepetten
méreget minket, láthatóan nem érti a helyzetet.
- Miféle tréfa ez? – kiált át hozzánk. –
Miért tűzték ki a birodalmi zászlót erre a kalózhajóra?
- A hajóm sajnálatos módon elsüllyedt az
összecsapás során, ám sikerült elfoglalni a Fenevadat – lép mellénk Kyuhyun,
akinek láttán a birodalmiaknak a torkára forr a szó, tisztelettel hajtanak
fejet a magas rangú katona előtt. – Talán problémát jelent önöknek, hogy
elkaptam a királyukat? – vonja fel a szemöldökét.
- Épp ellenkezőleg, örömömre szolgál, hogy
láthatom, parancsnok! – mosolyodik el kényszeredetten az Abukiri kapitánya.
- Hálás lennék, ha ki tudnának segíteni
némi élelemmel, félek, nem maradt elég, hogy mindenki túlélje az utat. A
kalózokért nem kár, de ha a nemes hölgynek éheznie kellene miattam, nem
nevezhetném magam igazi férfinak.
- Természetesen, mondja meg, mire van
szüksége, és megkapja. Ha átjönne, és megtekintené a készleteinket…
- Heechul, rád bízhatom a kormányzást? –
fordul az elsőtiszt felé, aki egy bólintással el is indul, és addig utasítja a
kalózokat, míg a két hajó szinte összeér.
Kyuhyun könnyedén átugrik a fedélzetre,
sikeresen teljesítve ezzel a terv első részét. A kapitányt követve hosszú
percekre eltűnik a hajó gyomrában, és én tehetetlenül nézem, ahogy a nap fénye
vörösre festi az eget. Nemsokára teljes sötétség telepszik mindenre, az emberek
érzékszervei eltompulnak, és mi olyan előnyre teszünk szert, amit ők képtelenek
lesznek behozni.
Először két birodalmit látok meg a
lépcsőn, akik egy nagy ládát cipelnek, roskadozva a súlya miatt. Lassan
araszolnak egyre közelebb a hajónkhoz, és nagy nehézségek árán, de átküzdik
terhüket a mi fedélzetünkre. Időközben a kapitány is megjelenik, elmélyülten
társalog Kyuhyunnal, de nem értem meg a szavakat, mert az egyik birodalmi felém
fordul, és beszélni kezd.
- Hölgyem, ha bármiben a segítségére
lehetünk, kérem, szóljon – mosolyog rám szélesen, amitől kiráz a hideg.
- Már így is nagyon sokat tettek értünk –
mondom szégyenlősen, és egy gyors fejhajtást követően igyekszem közelebb
kerülni Heechulhoz.
A férfiak egy utolsó tisztelgést követően
megfordulnak, hogy visszatérjenek az Abukiri fedélzetére, ám mindketten
megdermednek a látványtól, ami a szemük elé tárul. A kapitányuk fennakadt
szemekkel bámul a semmibe, mellkasából egy véres penge mered előre, amíg
Kyuhyun ki nem rántja kardját az élettelen testből.
- Most! – kiáltja Heechul. – Tüzelj!
Szavaira minden felgyorsul. A Fenevad ágyúi
harsogó robajjal szakítják fel az Abukiri falát, amitől a hajó megbillen.
Kétségbeesett parancsszavak töltik meg a levegőt, miközben kalózaim lerázzák
magukról a köteleket, és szinte egy emberként vetik rá magukat a két
birodalmira, akiknek esélyük sincs. Kyuhyun megpróbálja kihasználni a nagy
fejetlenséget, hogy visszatérjen a Fenevadra, de az egyik katona kihasználja
figyelmetlenségét, és meglövi, hogy bosszút álljon kapitánya gyilkosán. A férfi
fájdalmasan felnyög, és egy pillanatra meginog, vállához kap, és majdnem
elveszti az egyensúlyát, így nagyon kevésen múlik, hogy nem zuhan a tengerbe.
Fejjel előre bukik a kemény padlóra; még idejében tompítja az ütést, de a
fájdalomtól eltorzul az arca.
- Szedd ki, mielőtt begyógyul! – ordítja
felém, és én nem késlekedem, nem akarom elveszíteni a férfit, aki bizonyította
a hűségét.
- Sorozd meg újra! – harsan Hankyung
határozott hangja a zűrzavar közepén, amitől az összes kalóz egy pillanat alatt
rendeződik.
Újabb fülsértő robaj rázza meg az
sötétséget, a birodalmi hajó panaszos nyikorgással adja meg magát. Néhány
katona kétségbeesésében a Fenevadra próbál menekülni, ám felkészült embereink
kardjaival találják szembe magukat. Heechul parancs nélkül is tudja a dolgát,
utasítja a szabad kalózokat, és néhány gyakorlott mozdulattal könnyedén
elfordítja a hajót. Elég távolságra kerülünk a süllyedő Abukiritől ahhoz, hogy
ne tehessen kárt bennünk.
Markomba zárom a véres töltényt, majd
kezet nyújtok a sebesült férfinak, hogy felsegítsem a földről. Hálásan mosolyog
rám, de nem szól semmit, tekintete a süllyedő hajóra siklik, és a többiekhez
hasonlóan némán tiszteleg a tengerbe vesző legénység, és a hajó roncsai előtt.
Hankyung léptei törik meg a gyászos némaságot, felsétál a kormánykerékhez, és
átveszi a hajó irányítását.
- Hová viszel, kapitányom? – kérdezi
Heechul, és nem mozdul mellőle.
- Hazamegyünk – néz rá a testvérem, majd
körbehordozza tekintetét az egész legénységen. – Összehívom a kalózurakat, és
teszek róla, hogy a Kormányzónak elmenjen a kedve a hajózástól – a kalózok
helyeslően felzúgnak, és amikor a moraj elhal, Hankyung munkára buzdítja őket.
A kapitány hangos szavaival ellentétben a
Fenevad csendesen fordul meg a tengeren, szél kap a vitorlákba, és a hajó
távolodni kezd a végzetes ütközet helyszínéről. Villám cikázik át az éjszakai
égen, és köd gyülekezik a vízen. A természet elrejti az általunk okozott
pusztítást, nem marad más utánunk, csak a háborgó tenger.
Kritika
Kedves versenyző!
Fogadd
szeretettel a zsűri tagjainak meglátásait a novelláddal kapcsolatban. A
kritikában sorra vettük az előre megadott szempontokat, reméljük, hogy hasznos
visszajelzéseket, tanácsokat tudtunk adni neked. További sok sikert kívánunk az
íráshoz!
Nyelvhelyesség:
A helyesírásod rendben volt, de akadt
egy-két vesszőhibád és elírásod. A párbeszédeket helyesen használtad, a
történet nem ugrált az igeidők között, szép munka.
Formázás:
A formázási kikötéseknek eleget tettél,
egyedül az tűnt fel nekünk, hogy néhol egy kicsit hosszabbra sikerültek a
bekezdéseid. Ha nagyon hosszúak, a szem egy idő után nem bírja követni a
sorokat, így erre legközelebb figyelj.
Amit még ajánlunk, hogy a csillagozott
sáv elé és mögé érdemes betenni egy üres sort, hogy jobban elkülönüljenek a
különböző történések.
Stílus:
A stílust mindig nehéz értékelni, de azt
hozzátennénk, hogy mind a hármunknak tetszett a te írásstílusod. Érthetően
írsz, vannak benne költői képek, és egy-két helyen szép hasonlatok is
feltűnnek. Látjuk, hogy a saját stílusodat már megtaláltad, és kényelmesen
érzed magad benne, de mindig van hová fejlődni.
Ajánljuk, hogy különféle műfajokban
próbáld ki magad fejődés céljából – mert ezek a kis „próbák” mindig meglepetést
okoznak saját magunknak.
Feladatmegoldás:
Tökéletesen teljesítetted a feladatot.
Leginkább a szentimentális részt értelmezték félre a versenyzők, de te jól
értetted a feladatot, és megfelelően teljesítetted. Nem voltak érzelgősek a
főszereplők, és persze egy testvérpárról szólt. A fantasy elemek is benne
voltak és semmi romantika nem merült fel. Szép munka.
Karakterformálás:
Ez az a pont, ahol kicsit többet vontunk
le neked. Ugyanis a karaktereidnek volt jellemük, de úgy éreztük, hogy keveset árultál
el róluk, nem sokat tudtunk meg a mivoltukról (azon kívül, hogy milyen
státuszban vannak). Szinte csak a pillanatnyi cselekményekből szűrhettünk le
valamit, hogy mégis milyenek lehetnek ők.
A másik, amit még nagyon hiányoltunk, az
a külső leírás. Egyik fontos karakterről sem kaptunk képet, így nehezen tudtuk
magunk elé képzelni.
Javasoljuk, hogy az ilyenekre ügyelj,
hiszen az olvasó szereti tudni, hogy milyen ember is valójában a kedvenc
szereplője, vagy akár az utált főellenség testalkata és egyebe.
Történetvezetés:
A történeted érthető volt, mindent
megmagyaráztál, ami megmagyarázást igényelt; ez fontos is egy író által
kialakított fantasy világban.
Nem hagytál nyitott kérdéseket bennünk,
azonban itt is hiányoltuk a leírásokat. Milyen volt a hajójuk, milyen ruhákat
viseltek, milyen volt a birodalmi környezet és így tovább? Ezekre szintén
érdemes odafigyelni.
Összességében egy izgalmas, érdekfeszítő
történetet nyújtottál nekünk itt az első fordulóban. Dicséretes a
történetvezetése és az alaptörténet. Ha a leírásokra kicsit több hangsúlyt
fektetsz, még jobb lehetsz. Reméljük, segítettünk az építő kritikánkkal (sokkal
inkább véleménynyilvánításunkkal, mivel remek történetet hoztál).
A zsűri
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése